Johannis: rendkívüli költségvetés-kiigazítás körvonalazódik

Klaus Johannis államfő szerdai bejelentése szerint rendkívüli költségvetés-kiigazítás várható, hogy a kormány fedezhesse az egészségügy pluszköltségeit és a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságok költségeit.

Az elnök a kormány tagjaival tanácskozott a koronavírus okozta járvány következményeinek kezeléséről. A megbeszélés után Johannis közölte: a szükségállapot miatt rendkívüli költségvetés-kiigazítás körvonalazódik, ugyanis egyrészt fedezni kell az egészségügyi rendszer megnövekedett költségeit, másrészt segíteni kell azokon az embereken, akik kereseti lehetőség nélkül maradtak a járvány miatt, bezárt a cég, ahol dolgoztak, vagy kényszerszabadságra küldték őket.

Johannis kifejtette, a kormány célja, hogy a romániai vállalkozások „a lehető legjobb állapotban” vészeljék át ezt a válsághelyzetet. „Rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek” – fogalmazott. Hozzátette, azért küzdenek, hogy a krízis a lehető legkevesebb áldozattal járjon, és a járvány elvonulása után azonnal lábra lehessen állítani a romániai gazdaságot.

Az elnök elmondta azt is, a kormány készen áll arra, hogy csütörtöki ülésén elfogadja a banki hiteltörlesztések halasztásáról szóló sürgősségi rendeletet. Rámutatott, a törlesztés halasztását magán- és jogi személyek egyaránt kérelmezhetik majd.

„Az érintettek igénylésére legtöbb kilenc hónappal, tehát gyakorlatilag az év végéig halasztható a törlesztőrészletek fizetése. Meggyőződésünk, hogy addig magához tér a gazdaság is, az emberek is, könnyebben visszaállnak a dolgok a rendes kerékvágásba" – fogalmazott Johannis a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?