RMDSZ: függesszék fel azon cégek adófizetését, amelyek nem bocsátanak el senkit


-A A+



Azonnal függesszék fel az adóbefizetési kötelezettséget azon vállalkozások esetében, amelyek a koronavírus-járvány közepette nem bocsátanak el alkalmazottakat – többek között ez áll abban a javaslatcsomagban, amelyet az RMDSZ terjesztett a kormány elé.

„A kis- és középvállalkozások jelentik a romániai gazdaság motorját. Akkor tudjuk a munkahelyeket megvédeni, ha a kkv-kat sikerül életben tartani” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt, miután a tervezetet eljuttatták Ludovic Orban miniszterelnökhöz.

Az RMDSZ szerint a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel jár, és a magyar érdekvédelmi szövetség segíteni szeretne az emberek és családok támogatásában, a munkahelyek megvédésében, ezért dolgozták ki szakemberei az indítványokat. Ezek a szállítmányozás és export, a mezőgazdaság, az önkormányzatok és a beruházások területeire vonatkoznak, ugyanakkor konkrét javaslatokat fogalmazott meg az RMDSZ a közegészségügy terén is, például a sürgősségi fogorvosi ügyelet ellátásában.

Az RMDSZ javaslatcsomagjának főbb pontjai:

  1. A pénzügyminisztérium azonnal fizesse ki a vállalkozások felé felhalmozott adósságait, elsősorban a visszaigényelt áfá-t és a ki nem fizetett betegszabadságokat.
  2. Támogassák azokat a vállalkozásokat, amelyek nem szüntetnek meg munkahelyeket! Meghatározott időre függesszék fel a tb-hozzájárulás, adó-, illeték- és áfa befizetési kötelezettségét minden vállalkozásnak, amely nem bocsát el alkalmazottakat.
  3. A válság miatt elbocsátott alkalmazottakat egyszeri, vissza nem térítendő egyéni támogatással, illetve munkaerőpiaci intézkedésekkel kell támogatni.
  4. Azonnali hatállyal a vállalkozások rendelkezésére kell bocsátani könnyen elérhető és olcsó hiteleket forgóeszköz finanszírozásra.
  5. Hozzanak létre egy rendkívüli Intervenciós Alapot a költségvetés-kiegészítés alkalmával, ahonnan a gazdaságélénkítő intézkedéseket lehet finanszírozni.
  6. Használjuk ki az EU válságkezelési intézkedéseit! A Kohéziós Alap belső átcsoportosításából fél milliárd euró azonnal az ország rendelkezésére áll. A járvány utáni időre is gondolva, a közösségek számára fontos helyi beruházásokat uniós alapokból kell finanszírozni.

Az RMDSZ javaslatcsomagja elérhető itt.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép: Illusztráció | catavencii.ro)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X