Elfogadta a kormány: csak ettől a dátumtól nőhet a gyermekpénz


-A A+

FRISSÍTVE: Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény hatályba ültetésének elhalasztását. A sürgősségi kormányrendelet értelmében a gyermekpénz csak augusztus elsejétől nőhet.

A parlamentben decemberben elfogadott törvénymódosítás előírásai szerint 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A kormány azért halasztotta el hat hónappal, a július költéségvetés-kiigazítás utánig a jogszabály hatályba lépését, mert a büdzsében nincs elkülönítve pénz a pótlék ilyen mértékű növelésére. 

Az államfő kedden hirdette a pótlék megduplázásról szóló törvényt. Ludovic Orban miniszterelnök azonban már másnap közölte: a kormány kitolná a hatályba lépését legalább az év közepéig, a költségvetés-kiigazításig, mert a büdzsében nincs elkülönítve pénz a pótlék ilyen mértékű növelésére. A kormányfő előtte egyeztetett erről Klaus Johanisszal is.

A miniszterelnök már az év elején világossá tette: a kormánynak nincs szándékában megduplázni a gyermeknevelési pótlékot, mert ez rendkívüli módon megterhelné a költségvetést. „A PNL egyetért a pótlék emelésével, de azt szeretné, hogy a növekedés racionális, fenntartható mértékű legyen. Jelenleg nincs pénz az összeg megduplázására” – magyarázta Ludovic Orban.

Arra az újságírói kérdésre, hogy júliusban lesz-e pénz a pótlék növelésére, Klaus Johannis szerdán leszögezte, megvan az akarat az erőforrások elkülönítésére. "Ha például felszámolják a különnyugdíjakat, a megtakarított többletet fel lehetne használni a pótlékra. Ezt a számítást azonban a kormánynak kell elvégeznie" - mutatott rá az államfő.

FRISSÍTÉS: Elfogadta a kormány azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében augusztus elsejéig halasztják el a gyermekpénz megduplázását előíró törvény hatályba lépését - közölte a miniszterelnöki kancellária vezetője. Ionel Dancă a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatót csütörtök este. Kifejtette, a Szociáldemokrata Párt egy költségvetési forrás megjelölése nélkül fogadta el a kérdéses jogszabályt, amelyet nem lehet életbe léptetni mindaddig, amíg a kormány nem talál rá anyagi fedezetet.

A kancelláriavezető felidézte, hogy 2015-ben a Nemzeti Liberális Párt módosító indítványa eredményeképpen növekedett meg a gyerekpénz 42 lejtől 84-re, majd 2019-ben 150 lejre, de ezekben az esetekben a PNL a forrást is megnevezte, amiből a megnövekedett támogatást lehet biztosítani. Hozzátette, a PNL támogatja a gyerekpénz növelését, és az első költségvetés-kiigazításkor szem előtt fogja tartani, hogy pénzügyi keretet biztosítson ehhez.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X