Klaus Johannis államfő kihirdette a gyermekpénzt megduplázó törvényt


-A A+



FRISSÍTVE: Kihirdette kedden Klaus Johannis államfő a gyermeknevelési pótlék összegét megkétszerező törvényt – közölte az államelnöki hivatal. A kormány azonban a következő ülésén kitolja egy fél évvel a jogszabály hatályba lépésének időpontját – nyilatkozta Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.

A parlamentben decemberben elfogadott törvénymódosítás előírásai szerint 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak.

Az államfő múlt csütörtökön jelezte, hogy a január 18-i határidőig szándékában áll kihirdetni a jogszabályt. Ludovic Orban miniszterelnök azonban már másnap közölte: a kormány kitolná a hatályba lépését legalább az év közepéig, a költségvetés-kiigazításig, mert a büdzsében nincs elkülönítve pénz a pótlék ilyen mértékű növelésére. A kormányfő előtte egyeztetett erről Klaus Johanisszal is.

A miniszterelnök már az év elején világossá tette: a kormánynak nincs szándékában megduplázni a gyermeknevelési pótlékot, mert ez rendkívüli módon megterhelné a költségvetést. „A PNL egyetért a pótlék emelésével, de azt szeretné, hogy a növekedés racionális, fenntartható mértékű legyen. Jelenleg nincs pénz az összeg megduplázására” – magyarázta Ludovic Orban.

A kormányfő egyelőre még nem reagált arra, hogy az államfő kedden kihirdette a törvényt. Annak azonban nincs jogi akadálya, hogy még ezen a héten egy sürgősségi rendelettel kitolja a jogszabály hatályba lépésének időpontját.

FRISSÍTÉS1: A HotNews politikai forrásokra hivatkozva azt írja: a kormány a következő ülésén sürgősségi rendeletet fogad el a törvény hatályba lépésének kitolásáról. A portál megjegyzi: az Orban-kabinetnek a jogszabálynak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított legtöbb három napon belül el kell fogadni a rendeletet, ha el akarja halasztani a gyermekpénz megduplázását.

FRISSÍTÉS2:  Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a G4media.ro-nak megerősítette: a következő kormányülésen sürgősségi rendelettel legkevesebb hat hónappal elhalasztják a gyermekpénz megduplázását. A politikus magyarázata szerint erre a pénzügyi felelősség törvénye kötelezi az Orban-kabinetet, ugyanis az idei költségvetésben nincs pénz elkülönítve a pótlék emelésére. A kormány a július elején várható költségvetés-kiigazításkor különítené el a szükséges összeget.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X