Egyetemista évek Kolozsváron: a felsőbb évesek adnak tippeket gólyáknak – 4. rész


-A A+

Sorozatunk indulásakor arra kértük a Kolozsváron tanuló felsőbb éves hallgatókat, adjanak tippeket, tanácsokat az újonnan érkezett diáktársaiknak, hogy könnyebben boldogulhassanak az egyetemista élet forgatagában. A negyedik részben arról világosítjuk fel a gólyákat, hogy miként lehet megoldani az étkezést, és milyen körülmények várhatnak rájuk a bentlakásokban vagy az albérletekben.

A 40 válaszadóval olyan témákat feszegettünk, amelyek a legtöbb diákot foglalkoztatják: az első részben javaslatot kaptunk többek között arra, hogyan lehet spórolni az egyetemi évek alatt, és milyen munkákat kereshetünk elsőévesként. A második részben arról világosítottuk fel a gólyákat, mi a jó módszer a románnyelv-tanulásra, hogyan lehet beilleszkedni a magyar közösségekbe, barátokat és párt szerezni az egyetemi évek során. A harmadik részben pedig azt tárgyaltuk, hogy miként lehet elkerülni az eltévedést, mit szükséges már előre tudni a tömegközlekedésről és a szórakozóhelyekről.

De frappáns válaszok érkeztek az időbeosztásról, a vizsgákról, valamint a tanárokról is jutottak hozzánk hasznos információk. Ezeket a későbbiekben osztjuk meg olvasóinkkal.

Főzzünk, rendeljünk vagy étkezdébe menjünk?

A válaszadóink egyöntetűen azt igazolták, hogy az egyetemi évek zsebkímélő módszere az otthoni főzés, ezt pedig az évek folyamán ki-ki elsajátítja, sajátos technikákat kialakítva hozzá: „én otthon az egyetemi évek előtt szinte soha nem főztem, legalábbis leveseket biztos nem. De az egyetemi élet megtanított arra, hogy sokszor jobb egy házilag elkészített ebéd, vacsora, mint valami fast food. Az elején persze nem ment a legfényesebben, de gyakorlat teszi a mestert, végül nagyon jól belejöttem” – tudtuk meg egy felsőbb évestől.

Egy másik megkérdezett is elmondta, „alig vártam, hogy főzhessek magamnak, viszont néha fülemhez tapadt telefonnal, egyik kézben konyharuhával másikban késsel hallgatom anyukám instrukcióit”, és azt is megtudtuk, „sokkal olcsóbb és biztonságosabb módszernek tűnik a főzés”, mint a városi étkezdék, gyorséttermek.

Hozzátették, ehhez elengedhetetlen, hogy a Google-en recepteket keresgéljen az emberfia, vagy saját szakácskönyvet készítsen, esetleg az édesanyja, nagymamája alapreceptjeit használja, ami „a bentlakásban kissé nehézkes, de albérletben nagyon hasznos: egészségesebben lehet így táplálkozni, és talán még pénzt is spórolhatunk”. Arról is beszámoltak, hogy a főzés nemcsak azért jó, mert zsebkímélő, hanem a stressz leküzdésében is jó szolgálatot tesz, hiszen „kikapcsol”, „étrend- és életvitelváltásra sarkall”, ha pedig közösségben főzőcskézel, akkor „kiváló csapatépítő tud lenni”.

Akadtak persze olyanok is, akik hosszú utat tettek meg, míg végül az otthoni szakácskodás mellett döntöttek: „sokszor ettem a Mall-ban”, „ha levest kívántam, ott volt a Souper”, „gyorskajákat rendeltem, amikor megéheztem, hétvégenként pedig igyekeztem összedobni valami ehetőt” – vallotta be néhány idősebb egyetemista.

Arról is őszintén beszéltek, hogy a főzni nem tudók és nem akarók számára tökéletes lehetőség a város számos étterme, étkezdéje, de csak akkor, ha az egyetemista tudatában van, hogy „nem olcsót, hanem jót fog enni” ezeken a helyeken. Kiderült, a Bulgakov, a Rhédey, az Agape, a Hașdeu étkezdéje, a Heltai, a Souper, a Poco Loco pizza, a Shanghai, a Kajatanya, a Samsara és az egyetemi kantinok zöme megfelel az egyetemista igényeknek, persze csak alkalomadtán, mert a legtöbb sokkal többe kerül, mint egy otthoni főzőcskézés.

Egyetemisták otthona: albérlet vagy bentlakás?

Talán ez volt az egyedüli kérdés, amely megosztotta a válaszadóinkat: a rajongástól az undorodó lehordásig mindenféle választ kaptunk a bentlakásokról. Többen javasolták, hogy érdemes kipróbálni, mert megedzi és megváltoztatja a fiatalt, de azt is nyomatékosították, hogy csupán 1-2 év az ajánlott, és talán annyi is az az időszak, amit a diák kibírhat. Folyamatosan ismétlődő kulcsszavaik a „rendetlenség”, a „dzsuva”, az „emberszag”, a „bogarak”, a „spórolás”, a „kis hely” mind azt jelzik, hogy a Hașdeu egyetemi bentlakás nem az egyetemisták igényére szabott.

Kiemelték, az egyházi bentlakások teljes mértékben különböznek az egyetemitől, felszereltebbek és kényelmesebbek, de a kellemetlenségektől eltekintve utóbbi is lehet a „legjobb döntés, mert önállóságra és közösségbe való beilleszkedésre tanítja az embert, és nem utolsó sorban ott alakulnak a legjobb barátságok. Időben értesülsz egyetemi tudnivalókról, együtt tudtok vizsgákra készülni és a legjobb házibulik is itt zajlanak. Természetesen nem olyan, mint otthon a kényelemben, sokszor négy másik emberrel kell osztozz egy szobán, mindenki fura szokásait elfogadva vagy kompromisszumokat kötve. A közös wc és zuhanyzás hamar elfeledteti veled a szégyenlős éned, és a legtöbb esetben segít, ha elfelejtesz minden önzést, és megosztod a dolgaid a lakótársaiddal. Természetesen a bentlakás túlélése akkor a legkönnyebb, ha az első perctől kezdve jól egyezel a lakótársaiddal, másképp folyamatos vita, kompromisszumkötés és újabb felháborodás a forgatókönyv. Érdemes az elején leszögezni a határokat, megbeszélni, hogy ki mit vár el a többitől, és cserébe miben alkalmazkodik”.

Mindemellett tanácsok is érkeztek arra vonatkozólag, hogy miként lehet jól összehozni a bentlakásos életet: „simán ki lehet jönni havi 500-600 lejből. Engem első éven megkerestek, a kirakott lista alapján választottak ki a szobatársaim, nem bízták a véletlenre, és ezt csináltam később én is, amikor ők már befejezték az egyetemet. Kicsit zsákbamacska másképp, hogy kivel kerülsz össze, és előfordulhat, hogy a szobatársad zajos lesz, hangosan hallgat zenét, rendetlen, nem takarít stb. Vigyázni kell az ajtózárásra, a cuccainkra a konyhában (nekem ellopták egy fazekam, amit később visszaszereztem), és voltak bogaraink. Elviselhető, később meg át lehet menni a Hasdeuból az Ecoba”.

A takarításról is kifejtették a véleményüket, így megtudtuk, „a közterületeket a takarítónők minden hétköznap, délelőttönként kezelésbe veszik, angyalok ők, egyikünk sem érdemli meg őket. Sajnos a hétvége nekik is hétvége, és ami undormány felgyűl péntek, szombat, vasárnap, az katasztrófa. A hétfői takarítás egy hőstett a 16-os bentlakásban. A szoba takarítása meg az egyénektől függ.”

„Nyisd nagyra a pénztárcád, és irány az albérlet”

Az albérlet kérdése minden válaszadóból hasonló reakciót váltott ki: az idősebb egyetemisták azt javasolták, hogy elsőévesként inkább bentlakásban kezdjen a gólya, és a következő években váltson albérletre, hogy megúszhassa a számlafizetéseket és az önállóságot is csak fokozatosan sajátítsa el. Ezt azzal magyarázták, hogy „az albérlet egyszerre felelősség és szabadság”.

Mindannyian kitértek arra, hogy az albérletek sokkal drágábbak, mint a bentlakások, és tanácsokat is adtak a fiataloknak, hogy milyen tényezőkre ügyeljenek az albérletben lakás során: „ne legyen túl messze az egyetem”, „legyen szerződés kötve, és költözés előtt meg kell nézni a helyszínt”, „vigyázzatok a szomszédokkal és a tulajjal, ha pedig valami nem jó, rögtön hagyjátok el a lakást”, „a rendőrt nem szabad beengedni, mert házkutatási parancs nélkül nem léphet be a lakásba”, „fontos figyelni arra, hogy a házibuli ne szabaduljon el, mert elég drága a büntetés”, „barátokkal csak akkor ajánlott összeköltözni, ha már előtte is ismerted a rossz szokásaikat, és azokat el is viseled, máskülönben tönkreteszi a barátságot”, „oda kell figyelni a lakótársakra: egymás szokásaira és rigolyáira”, „együttműködőnek kell lenni” – sorolták.

Volt, aki tiltakozott a kötöttségek nélküli „kintlakás” ellen: „gondoljatok a szüleitekre, inkább menjetek koleszba, nem olyan rossz az”, az albérlet „nagyon drága, fölösleges pénzköltés, ezek az évek nem a kényelemről és luxusról kell szóljanak, hanem a te személyes fejlődésedről is, ami egy bentlakásban sokkal inkább megvalósul” – emelte ki egy idősebb egyetemista.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X