Húsz miniszter visszavonta a lemondását


-A A+

A szerdán megbuktatott Grindeanu-kormány több minisztere is visszavonta csütörtökön reggel a múlt héten benyújtott lemondását a „kormány zavartalan működése érdekében”.

Hivatalos források szerint a Grindeanu-kabinet 20 volt tagja vonta vissza csütörtökön reggel lemondását. A hátraarc lehetőségét Lia Olguța Vasilescu harangozta be már szerdán este egy televíziós beszélgetőműsorban, mert - mint érvelt - az új kormány felállásáig is biztosítani kell az ország működését.

A Grindeanu-kormány húsz minisztere nyújtotta be a miniszterelnöki kabinethez a lemondásának visszavonására vonatkozó kérvényt - jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő. Alina Petrescu azonban hozzátette, a kormány működését szabályozó 90-es törvény értelmében a kérvények „okafogyottá váltak”.  A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Mircea Titus Dobre idegenforgalmi miniszter szerint a kormányszóvivő helytelenül értelmezi a törvényszöveget, mert nem a lemondó nyilatkozatnak a kabinet főtitkárságán történő iktatása, hanem a miniszteri tisztség megüresedéséről szóló elnöki rendelet jelenti a lemondás "tudomásul vételét". A műsorvezető visszatérő kérdései elől kitérve a tárcavezető nem adott magyarázatot arra: mi a tétje a lemondó nyilatkozatok visszavonásának, miután a kabinet egészének megbízatását visszavonta a parlament.

Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével valamennyi miniszter benyújtotta lemondását, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától. A - pártvezetés által kizárással fenyegetett - miniszterek lemondatásától azt remélte Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, hogy ezzel a vele szembeszálló, tisztségéhez ragaszkodó Grindeanut is lemondásra kényszeríti. Miután ezt nem sikerült elérnie, okafogyottá vált a miniszterek beáldozása a pártvezetés számára.

A lemondó nyilatkozatok közül Grindeanu egyelőre csak Dragnea két bizalmasának, Carmen Dan belügyminiszternek és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek a lemondását továbbította az elnöki hivatal felé, de Klaus Johannis államfő még egyetlen minisztert sem mentett fel tisztségéből.

Grindeanu a bizalmatlansági indítvány vitája előtt azzal is megpróbált borsot törni a pártelnök orra alá, hogy felmentette tisztségéből a regionális fejlesztési minisztérium 12 második vonalbeli tisztségviselőjét, hogy a tárca - Dragneához hű - vezetője, a még tisztségben lévő Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes ne tudja „politikai célokra” használva hirtelen szétosztani a mindeddig visszatartott csaknem félmilliárd eurónyi fejlesztési alapokat.

Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azzal indokolta a lemondó nyilatkozatok visszavonását, hogy Grindeanu sorra váltja le az államtitkárokat, „nincs már aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcáknál”, valamint azzal, hogy a minisztereknek gondoskodniuk kell a központi közigazgatás működőképességéről az új kormány beiktatásáig tartó átmeneti időszakban.

Miután a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását. Az alkotmány szerint a kabinet korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként marad hivatalban a következő kormány beiktatásáig.

A tárcavezetők lépése heves reakciót váltott ki Victor Ponta kormányfőtitkárban, aki „nevetségesnek”, „komolytalannak” nevezte azoknak a minisztereknek a pálfordulását, akik egy nappal korábban igennek szavaztak annak a kormánynak a megbuktatására, amelynek ők maguk is tagjai voltak.

Ugyancsak elítélte a fejleményt Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki a politikai jóérzés hiányával vádolta meg a PSD-t.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X