RMDSZ-program: az erdélyi autópályától a gyulafehérvári határozatig

Az erdélyi autópálya befejezése, a minimálbér 2000 lejre történő megemelése és az 1918-as gyulafehérvári határozat kisebbségekre vonatkozó ígéreteinek alkotmányba foglalása is szerepel az RMDSZ választási programjában, amelyet csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertetett Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A romániai magyarság szempontjából a jövőről, a biztonságról és a politikai megújulásról szól a parlamenti választás – jelentette ki csütörtökön, Kolozsváron Kelemen Hunor. A szövetségi elnök az RMDSZ négy fejezetből álló választási programját (melynek rövidített változata elérhető itt) ismertette sajtótájékoztatón. Szavai szerint a program révén olyan Erdélyt akarnak építeni, ahol a közösségek jóléte, biztonsága és emberi jogai nincsenek veszélyben. Hozzátette, a program Erdély-centrikus ugyan, de dolgozásakor az vezérelte az RMDSZ-t, hogy „ami jó az erdélyi magyaroknak, az jó a román embereknek is”.

A program ismertetése előtt a szövetségi elnök megjegyezte: értékelése szerint az utóbbi időben kísérletek történtek az erdélyi magyar közösség elbizonytalanítására. A korrupcióellenes ügyészség magyar önkormányzati vezetők elleni kivizsgálásaira és a legfrissebb esetre, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester tisztségéből történő felfüggesztésére utalt. Kelemen Hunor hangsúlyozta, az RMDSZ nem az ügyészségi kivizsgálásokat kifogásolja, hanem a vádhatóság szerinte aránytalan intézkedéseit, a gyanúsítottak hivataluktól történő eltiltását. „Amikor aránytalanságokat tapasztalunk, úgy érezzük, hogy baj van a jogállammal” – jelentette ki.

A politikus fontosnak tartotta emlékeztetni arra is, hogy előzménytelen mértékben felfrissülnek majd az RMDSZ parlamenti frakciói a választások után. „A képviselőink és szenátoraink fele új ember lesz. De a jelöltlistáink összetételével a tapasztalatot is tudjuk biztosítani” – tette hozzá. Emlékeztetett arra is: a belső szolidaritás is erősíteni tudták azzal, hogy idén először biztos befutó helyet ajánlottak a szórványnak. Mint ismert, a nagyszebeni Benedek Zakariás Hargita megyei listán indul a választásokon.

A közösségi jogok megerősítése

A választási program első fejezete a magyar közösségi jogok megerősítéséről szól. Az RMDSZ szerint új alkotmányra van szükség, amelybe bele kellene foglalni az 1918-as gyulafehérvári határozatba foglalt ígéreteket. Kelemen Hunor szerint mivel a modern román állam jogalapját a gyulafehérvári nyilatkozat képezi, akkor az ott elfogadott rezolúció nemcsak egy ígéret, hanem törvény, amit be kell tartani.

Az RMDSZ programja szerint a regionális identitásokat erősíteni kell, és a szubszidiaritás alapján a fontos döntéseket helyben kell meghozni. A szövetség szorgalmazza, hogy Székelyföldön a magyar legyen a második hivatalos nyelv, és húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék a kisebbségek helyi arányának a küszöbét, amely fölött nyelvhasználati jogokat biztosítanak a kisebbségeknek. Emellett a nyelvhasználat jogát azokon a településeken is biztosítani szeretnék, ahol egy közösség számaránya nem éri el a tíz százalékot, de a lélekszáma meghaladja az ötezer főt.

Minőségi oktatás

Az RMDSZ programja szerint az oktatásban a minőség forradalmára van szükség. „A gyerekek ne csak magoljanak, versenyképeseknek kell lenniük a 21. században, ehhez pedig új tanrendre van szükség” – részletezte Kelemen Hunor. Emlékeztetett arra, hogy jövőre várhatóan új oktatási törvényt fogad el a parlament, és a jogszabályba bele kell szőni ezeket az irányelveket. A szövetség a céljai közé sorolta a pedagógusok tisztességesebb bérezését is. 

Gazdaság, infrastruktúra

Kelemen Hunor szerint nem lehet erős egy gazdaság, ha nincs jó infrastruktúra. Ezért programjában az RMDSZ szorgalmazza az erdélyi autópálya befejezését. A politikus emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarok fele vidéken él, a szövetség pedig a mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti.

Jólét, biztonság

Az RMDSZ olyan családi jövedelmadót vezetne be, ami a gyermekek számának növekedésével csökken. Kelemen elmondta, a szociális politikát újra kell gondolni, és ezt a családok támogatásával kell kezdeni. A szegénység felszámolását az RMDSZ a minimálbér jelentős megemelésével szeretné elérni, a jelenlegi 1250 lejről a négyéves ciklus végéig 2000 lejre. A programba bekerült a rezsicsökkentés kezdeményezése os. Ezt az RMDSZ azzal segítené elő, hogy a villany-, a gáz- és a szennyvízszolgáltatás áfáját - a víz áfájához hasonlóan - a jelenlegi húsz százalékról kilenc százalékra csökkentené. „Azért mégis furcsa, hogy az ivóvízért 9 százalékos áfát fizetünk, de a szennyvíz húsz százalékos áfáért távozik a háztartásokból” – jegyezte meg a politikus.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, az RMDSZ a programjában nem ígér olyasmit, amit nem lehet megvalósítani. „Olyan társadalmi berendezkedésre van szükség, amely mindeninek az etnikai és szociális biztonságát garantálni tudja” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?