banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Antal Árpád ügyvédje egyelőre nem fellebbez

Egyelőre nem fellebbezi meg Antal Árpád ügyvédje a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni kényszerintézkedéseket. Sabin Calinic részleteket árult el a Maszolnak a védelem stratégiájából.

Amíg a DNA nem fejezi be a bizonyítékok gyűjtését, addig nem kívánja megfellebbezni Antal Árpád ügyvédje a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni kényszerintézkedéseket. Sabin Calinic a Maszolnak kedden elmondta: az óvást egyetlen bíró sem fogadná el, csak „hergelnék” az ügyészeket, és ez nem tenne jót a védencének.

Mint ismert, Antal Árpádot azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy olyan hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni.  Az elöljárót hatvan napra bírósági felügyelet alá helyezték, és eltiltották hivatala gyakorlásától. A következő két hónapban nem érintkezhet az ügyben érintett emberekkel, csak a hatóságok engedélyével hagyhatja el Romániát, és rendszeresen jelentkeznie kell egy kijelölt rendőrőrsön.

Az ügyész számításai szerint az ügyészek egy hét múlva, de legkésőbb tíz napon belül befejezik a bizonyítékok gyűjtését, kihallgatják az ügyben érintett városházi alkalmazottakat és más tanúkat. Ha ez lejár, akkor benyújtják a fellebbezést. Addig Sabin Calinic nekilát a negyven kötetes bűnvádi dosszié tanulmányozásának.

Az ügyvéd kérdésünkre nem kívánt érdemben nyilatkozni az Antal Árpád elleni vádakról, annál is inkább nem, mert nem ismeri még az ügy minden részletét. Azt azonban elmondta, hogy szándékosságot feltételeznek mindazok a bűncselekmények, amelyekkel az elöljárót gyanúsítja a DNA.

„Antal Árpád ártatlan, mert nem állt szándékban törvényeket megszegni. Mindvégig a közösség érdekében járt el” – szögezte le Sabin Calinic.

Kapcsolódók

Kimaradt?