Kituszkolták a vetkőző Ghişét az államfő állófogadásáról

Kitessékelték a kormányőrség (SPP) tagjai Ioan Ghişét az államfő december elseje alkalmából tartott állófogadásáról, mert a Nemzeti Liberális Párt szenátora sajátos módon fejezte ki tiltakozását Traian Băsescu hivatalban maradása ellen: váratlanul vetkőzni kezdett, hogy közszemlére tegye elnökellenes feliratú trikóját.

Az incidensről maga a politikus számolt be a Romania TV-ben. „A nyakkendőmet kezdtem kioldani, hogy levehessem az ingemet és megmutassam a trikómat, melyen ez az üzenet állt: «A nép döntött, leváltotta Băsescut!». Ekkor két SPP-s megragadta a karomat, egy harmadik pedig hátulról kifele tuszkolt, és pillanatok alatt kivittek a teremből” – magyarázta Ghişe.ghise

Az elnöki hivatal szóvivője megerősítette a liberális szenátor által mondottakat. „Az állófogadáson valóban történt egy incidens. Ghişe szenátor úr botránykeltés céljából vetkőzni kezdett, a kormányőrség pedig jobbnak látta a kijáratig kísérni a politikust” – mondta Bogdan Oprea,

Ioan Ghișe egyébként már párttársai körében is gúnyolódások céltáblája lett, mert még mindig nem nyugodott bele abba, hogy érvénytelen volt az államfő leváltására kiírt referendum. Kollégái a háta mögött azokhoz a japán katonákhoz hasonlítják, akik évtizedekig nem tudták, hogy véget ért a háború. A szenátor a referendum után azzal hívta fel a figyelmet, hogy egyszemélyes tüntetést tartott Traian Băsescu ellen a Cotroceni-palota előtt. Ghișe az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán is elnökellenes feliratú trikóban jelent meg.

Kimaradt?