A Cotroceni-palota előtt tiltakozik Ioan Ghişe szenátor

A Cotroceni-palota előtt tüntetett kedden Ioan Ghişe liberális szenátor Traian Băsescu államfő visszatérése ellen. A politikus másodmagával demonstrált az elnöki hivatalnál.

A sajtónak elmondta: tiltakozásának szimbolikus üzenete van. „Minden nap sétálunk itt negyed órát, fél órát, amíg szép idő van. Amint hidegebbre fordul, már nem folytatjuk, mert kár az energiáért" – jelentette ki a politikus.

Ghişe nem tart attól, hogy megbüntetik a rendőrök. „Járókelők vagyunk, akik minden nap a Cotroceni-palota körül sétálgatunk" – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy egyszerű polgárként, nem szenátorként tiltakozik az államfő visszatérése ellen.

A politikus korábban arra panaszkodott a sajtónak: névtelen levelet kapott, amelynek feladója azzal fenyegette, hogy eltöri a nyakát, ha nem hagyja békén Băsescut.

Ioan Ghişe volt a kezdeményezője annak a határozattervezetnek, amely nem ismerte el az alkotmánybíróság határozatát a referendum érvénytelenségéről. A politikusnak hétfőn nem sikerült a parlament elé terjesztenie a jogszabályt, indítványát leszavazták.

A hírügynökségek tájékoztatása szerint Traian Băsescu kedden délelőtt 10.35-kor foglalta el újra irodáját a Cotroceni-palotában. Az államfő napok óta nem állt sajtónyilvánosság elé.

Kimaradt?