Kelemen Hunor: kevés és megvalósíthatatlan konkrétum van a kormányprogramban

Dacian Cioloș kormányának programja számonkérhetetlen általánosságokat tartalmaz, a kevés konkrétum – például a helyhatósági választási törvény módosítása – pedig megvalósíthatatlan.

Így kommentálta hétfőn a Maszol kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a mindössze 13 oldalas dokumentumot, amelyet a kinevezett miniszterelnök a parlament elé terjesztett. A politikus ennek ellenére nem csalódott a kormányprogramban, mint mondta, Románia jelenlegi helyzetében nem is számított többre.

Mint ismert, a Cioloș-kabinet több sürgős módosítást javasol a jövő tavaszi önkormányzati választások előtt: kétfordulóssá tenné a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztását. Ezt az RMDSZ elnöke azért tartja megvalósíthatatlannak, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés szerint a szavazást megelőző utolsó 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.

„Az önkormányzati választásokig kevesebb mint egy év van hátra. Hogyha nem lehet az alkotmánybíróság döntését módosítani – mint ahogy javasoltuk az előrehozott választások kapcsán –, akkor nem lehet a választási törvényt sem módosítani. Az alkotmánybíróság határozatai általánosak és kötelező érvényűek. Tehát ez az elképzelés a megvalósíthatatlan konkrétumok közé tartozik” – magyarázta Kelemen Hunor.

A Cioloș-kabinet ugyanakkor – az európai parlamenti és államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítené az önkormányzati, parlamenti mandátumokat. A szövetségi elnök elmondta, ezt korábban az RMDSZ is javasolta, de a mandátumok meghosszabbítása csak alkotmánymódosítás útján valósítható meg. A következő egy évben ez a kormány alkotmánymódosítást biztos nem tud majd végrehajtani. Ez is a megvalósíthatatlan ígéretek közé tartozik” – fogalmazott a politikus.

Ezért nem csalódás

A kormányprogram kisebbségeknek szentelt három bekezdésnyi alfejezete alapelveket szögez le, de szintén nem tér ki konkrétumokra. Kelemen Hunor ezt nem érzi aránytalanságnak. „Ha azt nézzük, hogy a szállításügyről mindössze egy mondat szerepel a dokumentumban, és további fontos fejezetek is alig két-három bekezdésből állnak, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségekre vonatkozó elképzelések arányosan vannak jelen a programban” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.

Kérdésünkre elmondta, számára nem jelent csalódást ez a dokumentum. „Nem is vártam nagy dolgokat ettől a kormányprogramtól. Olyan helyzetben vagyunk, amellyel Románia nem szembesült az elmúlt 25 évben. A probléma az, hogy ettől arrafelé bármilyen kormány jöhet egy 13 oldalas dokumentummal, a parlamentnek komolyan kell vennie” – fogalmazott a politikus.

Kelemen Hunor szerint ezt a kormányprogramot a parlament kedden 90 százalékos többséggel meg fogja szavazni. Hozzátette, az RMDSZ még formálisan nem döntött erről, de személyesen azt javasolja majd a kollégáinak, hogy szavazzák meg a bizalmat Dacian Cioloș miniszterelnöknek a kormányzás elkezdéséhez. „A puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez a kormány hogyan fog teljesíteni. Minden egyes, parlamentbe érkező kormány-előterjesztésről külön fogunk tárgyalni” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?