Dan Șova: Klaus Johannis nem lehet kormányfőhelyettes

A miniszterelnöknek bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől ahhoz, hogy Klaus Johannis a belügyminiszteri tisztség mellett a kormányfőhelyettesi tisztséget is betölthesse – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa.

Mint ismert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nagyszeben polgármesterét javasolta a belügyi tárca élére. Ám mivel Daniel Chițoiu pénzügyminiszter lemondásával a PNL a kormányfőhelyettesi tisztséget is elvesztette, a PNL ezt a feladatot is Klaus Johannisra ruházná.

Dan Șova szociáldemokrata tárca nélküli pénteken jogi szempontból problematikusnak nevezte azt, hogy a liberálisok által javasolt belügyminiszter-jelölt kormányfőhelyettesi hatásköröket is kapjon. Emlékeztetett arra, hogy 2012 végén elfogadott határozatában a parlament nem csak a kormány összetételének szavazott bizalmat, a Ponta-kabinet struktúráját is megszavazta.

E határozat szerint a kormányfőnek három helyettese van: a gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős a pénzügyminiszter, a közigazgatási kérdésekért felelős fejlesztési miniszter, illetve egy tárca nélküli miniszter, akinek a hatáskörébe a védelmi és nemzetbiztonsági kérdések tartoznak. Ezért Șova érvelése szerint Klaus Johannis csak akkor kapna kormányfő-helyettesi hatásköröket, ha a megüresedett pénzügyminiszteri posztot foglalná el.

„A PNL javaslata a kormány struktúráját is megváltoztatja. Ezért a kormánynak ismét bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől, ami újabb politikai instabilitáshoz vezet” – írta Facebook-oldalára Dan Șova.

A PNL elnöke, Crin Antonescu nem cáfolta a PSD-s politikus jogi érveit, ám nevetségesnek nevezte Șovának azt a kijelentését, miszerint a bizalmi szavazás politikai instabilitást eredményezne. „Hetven százalékunk van a parlamentben, rendelkezésünkre állnak politikai eszközök a helyzet megoldására” – mondta a pártelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?