Védelmébe vette Szucher Ervin szakmai hitelét a MÚRE

„Emberileg, etikailag méltatlan egy magyar hivatalosság, ebben az esetben a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja tévedését, esetleges diplomáciai ballépését egy újságíró hitelrontásával fedezni” – közölte pénteken a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Becsületbírósága.

Az etikai testület Szucher Ervin, a Krónika újságírója szakmai hitelének védelmében foglalt állást, aki az év elején „Erdélyi földvásárlásra készül a magyar állam” címmel közölt interjút a napilapban Szabó József Andorral, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséjával. Az állásfoglalást az indokolta, hogy Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet kijelentette: „az attasé nem is adott interjút a Krónikának”.

A Becsületbíróság közleménye felidézi, hogy a diplomata nyilatkozata után megkeresték Szucher Ervint, és kérték, hogy az interjúra vonatkozóan mutasson be bizonyítékot, amit az újságíró meg is tett. A hangfelvétel birtokában, és annak tartalmi elemzése nyomán az etikai testület megállapította: az interjú létezik, valós, technikailag nem manipulált, és hanganyaga teljes mértékben megegyezik a Krónikában közöltekkel. Ugyanezt állítják azok a szemtanúk is, akik az interjú készítését látták. „Ezért Szucher Ervin szakmai hitelét rontja Zákonyi Botond nagykövet kijelentése” – szögezte le a Becsületbíróság.

A maszol.ro pénteken megírta: időközben a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséját hazarendelték. „Hatéves kiküldetés ért véget Szabó József Andor hazatértével” – erősítette meg a diplomata távozásáról szóló értesüléseinket Zákonyi Botond nagykövet, aki nem kívánta bővebben kommentálni az ügyet. 

A testület emlékeztet arra, hogy a MÚRE és más újságíró szervezetek által aláírt Közös Etikai Alapelvek szerint az újságírónak etikai kötelessége teljesíteni az információ áramlásával kapcsolatos szakmai feladatait. „E feladatát teljesítette Szucher Ervin, amikor elkészítette a szóban forgó interjút, melynek létezése mellett továbbra is szilárdan kitart, s mely felől etikai testületünket, hitelt érdemlően meggyőzte” – állapította meg a Becsületbíróság.

Kapcsolódók

Kimaradt?