Visszahelyezték tisztségébe Kolozs megye alprefektusát, Györke Zoltánt

A kormány visszahelyezte a Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe Györke Zoltánt azt követően határozott, hogy a Kolozs Megyei Törvényszék csütörtökön arra kötelezte Ludovic Orban miniszterelnököt, hogy fizessen minden egyes napi késlekedésért a bruttó minimálbér húsz százalékával egyenértékű bírságot mindaddig, míg vissza nem helyezi a tisztségébe a magas rangú közhivatalnokot.

A kormány csütörtökön Budai Béla alprefektus felmentésével üresítette meg a helyet Györke Zoltán számára. A kabinetet egy június közepén kimondott jogerős bírósági ítélet kötelezte Györke visszahelyezésére abba a tisztségbe, amelyet korábban versenyvizsgával nyert el.

A közigazgatási doktorátussal is rendelkező Györke Zoltán 2008-ban versenyvizsgával foglalta el véglegesen az elvileg politikától független Kolozs megyei alprefektusi tisztséget, melyet 2009-ig töltött be. Ekkor kormányzati felügyelői állásba helyezték át, de miután ezt Victor Ponta kormánya megszüntette, beperelte a kabinetet, a bíróság pedig jogerősen visszahelyezte a Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe. 2015 nyarától 2019 tavaszáig foglalta ismét el a visszaperelt tisztséget, ekkor azonban a Dăncilă-kormány váltotta le. Újabb pereskedés után június közepén újabb jogerős ítélet mondta ki, hogy a kormánynak vissza kell helyeznie Györke Zoltánt az alprefektusi tisztségbe.

A prefektus és helyettesei a törvényesség őrei, de egyben a kormány képviselői is a megyében. Ellenőrzik az önkormányzatok határozatainak a törvényességét, és a kormányprogram megvalósításán dolgoznak.

(Nyitóképen: Györke Zoltán | Forrás: Facebook)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?