Meghosszabbítják a vészhelyzetet, és nem lesznek újabb korlátozások vagy lazítások


-A A+



 

Újabb 30 nappal meghosszabbítják a hatóságok a vészhelyzetet – jelentette be a kormányzati illetékesekkel tartott szerda délutáni tanácskozása után az államfő. Klaus Iohannis közölte, hogy nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket, de lazítások sem lesznek.

Az államfő elmondta, a miniszterekkel tartott tanácskozáson elemezték a koronavírus-járvány adatait, és a borúlátó következtetésre jutottak. „A helyzet nem jó. Ma is több mint 600 új fertőzést jelentettek. Ez sok, nagyon sok. Erről csak annyit tudok mondani: védekezzenek, védekezzenek és védjenek meg másokat is!” – fogalmazott Iohannis az elnöki hivatalban tartott sajtónyilatkozatában.

Az államfő közölte: ilyen körülmények között „nyilvánvaló”, hogy a július 16-én lejáró veszélyhelyzetet újabb 30 nappal meghosszabbítja a kormány. Hozzátette, hogy a hatóságok nem vezetnek be újabb korlátozásokat, de a jelenleg hatályban lévő óvintézkedéseken sem lazítanak. „Nem akarunk újabb szigorító intézkedéseket, mert ártanak a gazdaságnak. De a jelenlegi járványhelyzetben lazításokról sem lehet szó” – magyarázta.

Iohannis szerint a kormány hamarosan a gazdaság talpraállítását szolgáló újabb intézkedéscsomagot jelent be. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a hét végén részt vesz a rendkívüli EU-csúcson, aminek fő napirendi pontja a 750 milliárd eurós uniós helyreállítási alap elosztása lesz. "Nagyon fontos, hogy Romániának minél nagyobb összegben részesüljön. Én ezért fogok küzdeni az EU-csúcson" – fogalmazott az államfő.

Declarație de presă susținută de Președintele României, Klaus Iohannis

Közzétette: Partidul Naţional Liberal – 2020. július 15., szerda

A kormány a szerda délutáni ülésén fogadja el a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbításáról szóló határozatot. Az alkotmánybíróság döntése értelmében a vészhelyzet meghosszabbításához nem szükséges a parlament jóváhagyása. Így a kormány megteheti ezt a lépést, ahányszor jónak látja. 

Az Orban-kabinet legutóbb június 17-én döntött a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozások megtartására, ám akkor szabályenyhítéseket is bejelentettek: a templomok belsejében is engedélyezték az istentiszteleteket, kinyithattak a nagy bevásárlóközpontok, a kültéri medencék, óvodák és bölcsődék.

A stratégiai kommunikációs csoport szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 18 440 teszt kiértékelése nyomán 641 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel 34 226-ra emelkedett a járvány romániai megjelenése óta regisztrált fertőzések száma. Közülük 22 049-et gyógyultnak nyilvánítottak, az utóbbi napon elhunyt 21 fertőzöttel pedig 1952-re emelkedett a járvány áldozatainak száma.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X