banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Vészhelyzet-hosszabbítás enyhítésekkel – Arafat óvatosságra inti a lakosságot

Június 17-től kezdődően újabb 30 nappal meghosszabbította kedden a kormány a vészhelyzetet, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására. Az erről szóló határozatot a parlamentnek is meg kell szavaznia. A kormányülés után tartott sajtótájékoztatón további szabályenyhítéseket is bejelentettek: engedélyezik a beltéri istentiszteletek, misék megtartását a templomokban, illetve megnyitnak néhány határátkelőt.

A kormány a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról döntött a keddi ülésén – jelentette be Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Emlékeztetett: a hétfői 166 új koronavírus-fertőzéses eset után kedden 250 új eset volt, illetve 10 haláleset egy nap alatt, az aktív fertőzöttek száma pedig meghaladja a 4500-at. „Emiatt a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbítása mellett döntöttünk” – mondta a miniszter. Ennek ellenére további korlátozásokat oldanak fel – fűzte hozzá.

Nelu Tătaru tájékoztatása szerint továbbra is kötelező marad az egészségügyi távolság betartása, a védőmaszk viselése a tömegközlekedési járműveken és a zárt nyilvános terekben, zárt térben 20, a szabadban 50 fő gyülekezhet. 

A miniszter közölte: a hétfőtől bevezetett újabb enyhítéseket kiegészítve a kormány kedden arról is döntött, hogy a templomok belsejében is engedélyezik az istentiszteleteket, a résztvevők számát azonban az alapterület függvényében korlátozzák. Eddig csak esküvőket, keresztelőket és gyászszertartásokat engedélyeztek a templomokban korlátozott számú résztvevővel, istentiszteletekre csak a szabadban gyűlhettek össze a hívek.

Kinyithatnak a nagy bevásárlóközpontok, kültéri medencék, óvodák és bölcsődék. Továbbra is zárva maradnak a vendéglátóhelyek beltéri részei, a mozik és a színházak. Az indokot firtató kérdésre Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár azt mondta, hogy, "nem lehet egyszerre mindent megnyitni". Hozzátette: ha a lakosság nem tartja be az óvintézkedéseket, "bármikor újra rosszabbra fordul a helyzet", és akkor ismét szigorítások bevezetésére kényszerülnek a hatóságok.

A vészhelyszet meghosszabbításáról szóló határozat hatályban maradásához a kormánynak öt napon belül meg kell szereznie a parlament hozzájárulását is. A törvényhozás baloldali többsége korábban jelezte: csak 15 napra hagyja jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Az RMDSZ álláspontját itt olvashatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?