Visszalépett Kozma Mónika a marosvásárhelyi RMDSZ-lista első helyéről


-A A+



Újabb fordulatot vett az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosi listája körüli történet: visszalépett a listavezető Kozma Mónika. A Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatójának a választmány elnöki tisztségéből kifolyólag járt az első hely.

A hírt elsőként egy Dorin Florea polgármesterhez közeli Facebook-oldal közölte, annak ellenére, hogy Kozma Mónika a lemondásáról szóló levelet elméletileg csak a helyi választmány kapta meg. Ami azt jelenti, hogy valaki a városvezető táborának szivárogtatott. „Péter Ferenc Maros megyei RMDSZ-elnök agresszív, bántalmazó, felbujtó és hatástalan politikája egy megbízható ember, Kozma Mónika lemondását eredményezte” – kommentálta a hírt a Facebook-oldal.

Kozma Mónika a Maszolnak megerősítette, hogy pénteken benyújtotta lemondását. “Úgy érzem, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudom olyan színvonalon és olyan eredményekkel ellátni a választmányi elnöki tisztséget, ahogyan szeretném. Az arról való lemondás maga után vonja a lista első helyéről való lemondást is” – jelentette ki portálunknak. Mint mondta, levélben értesítette a választmányt a döntéséről. „Talány, hogyan került ki ez a levél. Ötven ember kapta meg, valaki közülük vitte ki a Facebookra” – tette hozzá.

Felvetésünkre, hogy lemondásában mekkora szerepet játszott a helyi és a megyei szervezet közötti csörte, nem kaptunk egyértelmű választ. Úgy fogalmazott: az elmúlt években sorozatosan kitartott az álláspontja mellett, miszerint párbeszéddel és közös tervekkel kell meggyőzni a közösséget arról, hogy az RMDSZ alkalmasak képviselni őket.

„A marosvásárhelyi választmány tavalyi felfüggesztésekor a vezetői ígéret az volt, hogy újjáépítjük a csapatot, és megtervezzük a munkát ahhoz, hogy biztosan visszanyerjük Marosvásárhelyt. A döntésképtelenség és a halogatás sajnos azt szülte, hogy most belső politikai csatározásokkal foglalkozunk, miközben hatalmas feladat és felelősség van előttünk” - bírálta a jelenlegi helyzetet Kozma Mónika, aki a nyilvánosságra került levélben egyértelműen a jelenlegi megyei vezetést teszi felelőssé a helyzetért.

„A sorozatosan tapasztalt, sok esetben vezetői döntésképtelenségek által szült feszültségek, valamint az így kialakult problémáknak a szőnyeg alá söprése, egyértelműen bizonyítják számomra, hogy a jelenlegi helyzetben erre a közös hangra, a kompromisszumkeresésre nincs akarat. Mind emberi, mind szakmai mivoltomban, valódi értékek mentén, valós, kézzelfogható megvalósításokra törekszem, ezért méltatlannak érzem az ilyen jellegű politikai játékokban való részvételemet”  – fogalmaz a lemondólevélben

A Maszol úgy tudja, hogy Kozma Mónikát mások is követni fogják, a cél egy új lista kikényszerítése az RMDSZ országos vezetőségéből. Értesülésünket azonban Kozma Mónika határozottan cáfolta, ahogy azt is, hogy döntésének köze lenne a lista jelenlegi összetételéhez „A lemondásom saját döntésem volt, nem beszéltem más tanácsosjelöltekkel az ő terveikről. A lemondásomnak egyáltalán nincs köze a listán lévő személyekhez, mindenkit, aki tanácsosjelölt, értékes embernek tartok, és arra bíztatom őket, hogy vegyék komolyan a feladatot. Ha igényt tartanak rá, a továbbiakban is szívesen segítem majd a munkájukat, de ezentúl már nem listavezetőként” – mondta a Maszolnak.

Tudomásul vették

Megkerestük Kovács Mihály Leventét, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az ügyvezető elnökét is, aki azt mondta, a már említett levéből értesült Kozma Mónika lemondásáról. “Kozma Mónika lemondása egyoldalú döntés, amit sajnálunk, de tudomásul vettük, és tiszteletben tartjuk, de ezentúl is számítunk rá, hisz továbbra is a Maros megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke" – fogalmazott Kovács.

Szerinte mindenkire szükség van ahhoz, hogy Soós Zoltán megnyerje Marosvásárhelyen a polgármester-választást, ő az egyetlen, aki le tudja győzni Dorin Floreát, valamint az általa kiépített rendszert. "Ezért abszolút prioritást élvez ez” – jelentette ki. A listán a jelöltek így eggyel fennebb csúsznak, a tizedik, még befutónak számító helyre Szabó Árpád közgazdász, egyetemi tanár kerül.

Kovács Mihály Levente azzal magyarázza, hogy Dorin Floreához közel álló Facebook-oldalon jelent meg a lemondás híre, hogy vannak olyan RMDSZ-es emberek, akiket bedarált a regnáló városvezető. „Véleményem szerint oka van annak, hogy Kozma Mónika lemondólevelét a szervezet belső testületeinek címezte, és nem a nyilvánosságnak. Sajnálom azt, hogy néhány kolléga kiszivárogtatja a szövetség belső ügyeit, az ember a családi ügyeit sem a Facebookon vagy a nyilvánosság előtt rendezi” – mondta az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Az előzmények

Az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati listája több hete képezi közbeszéd tárgyát. A helyi szervezet választmánya június 23-án állította össze az ideiglenes listát, ezt azonban a Területi Állandó Tanács június 25-én módosította úgy, hogy a helyi szervezet ügyvezető alelnöke nem kapott befutó helyet, ami tovább mélyítette a táborok közötti ellentétet. Az RMDSZ Szövetségi Elnöksége (SZE) hétfői ülésén döntött a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek listájáról, amelyen a jelenlegi RMDSZ-es önkormányzati képviselők közül senkinek a neve sem szerepel a befutónak tartott első tíz helyen. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X