Antal Árpád: az államfő a legprimitívebb arcát mutatta

„Klaus Iohannis államelnök Románia legprimitívebb, legagresszívebb, legcinikusabb arcát mutatta szerdai megnyilvánulásával, a rendszerváltás után román államelnök részéről nem is nagyon történt ennyire összetetten agresszív és cinikus megnyilvánulás –  jelentette ki csütörtökön Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy Iohannis a „normális Románia” jelszóval kampányolt, és szomorúnak tartja, hogy ilyen az államfő normális Romániája.

„Ha nem lenne a járvány miatti állapot, nem lenne kérdés, hogy az államelnök nyilatkozata után utcára szólítanám az embereket, de meggyőződésem, hogy nem kellene szólítani, mennének maguktól”, fejtette ki Antal Árpád. Rámutatott: annyira sokkoló volt Klaus Iohannis nyilatkozata, hogy általános felháborodást keltett az erdélyi magyarok körében és sok román emberben is. A polgármester köszöni azoknak a románoknak, akik „felszisszentek” az államfő nyilatkozatától, azonnal tollat ragadtak és leírták, hogy ilyen szintű nacionalizmus és cinikus megnyilvánulás nem elfogadható a jogállamban.

„Nem hasonlítható Vadim Tudorhoz, annál is rosszabb”

Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette: nem jó a Klaus Iohannis és Vadim Tudor párhuzam, az ugyanis amit az államfő tett az sokkal súlyosabb. Magyarázata szerint Vadim Tudorról mindenki tudta, hogy egy „bohóc”, egy marginális figurája a romániai politikai életnek, így hiába mondott „nagy baromságokat” mindenki bohócként kezelte. Ezzel szemben Klaus Johannis egy magas reprezentativitással rendelkező, magas támogatást maga mögött tudó államelnöke az országnak, így a felelőssége összehasonlíthatatlanul nagyobb mint Vadim Tudornak vagy Gheorghe Funarnak volt.

Antal Árpád szerint látszik, hogy az államelnök megszerette azt az állapotot, amikor katonai rendeletekkel lehet irányítani az országot, körbevette magát nem civil emberekkel, ez rossz hatással volt rá, ez látszik a szerdai nyilatkozatán is, ám Románia nem lesz mindig katonai rendeletekkel irányítva! A polgármester hangsúlyozta: Románia és Magyarország között időnként vannak „diplomáciai cicaharcok”, ám ezt a diplomácia szintjén kellene úgy megoldani, hogy az erdélyi magyarok ne legyenek mindennek a járulékos áldozatai.

„Most gesztust kell tennie az erdélyi magyarok irányába"

„Ez az ország nem csak a románoké, bár láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban államfő, miniszterelnök, közszereplők is úgy beszélnek, mintha csak románok élnének ebben az országban”, mondta Antal Árpád. Hozzátette: „legyen világos, ebben az országban magyarok is élnek, és nem akarjuk Romániát szétszakítani”.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint egyértelmű, hogy szerdai nyilatkozatát követően Klaus Iohannisnak valamilyen gesztust kell tennie a magyar közösség irányába, ha nem szeretné, hogy mandátuma hátralevő részét megpecsételje a szerdai szerencsétlen mondata, amivel sok olyan hidat felégetett a román és magyar közösség között, amit az elmúlt években nehezen építettek fel.

„A diszkriminációellenes tanácsnak most van házi feladata”

Iohannisnak szerdán politikai nyilatkozata volt, amiért az erkölcsi felelőssége nagyobb mint a büntetőjogi felelőssége, hiszen azt üzente a román lakosságnak, hogy szabadon gúnyt lehet űzni a romániai magyarságból, ki lehet gúnyolni a magyar nyelvet és a magyarokat, mondta Antal Árpád, aki szerint most az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) egyértelműen van házi feladata.

„Ez lesz a diszkriminációellenes tanács legnagyobb tesztje, hogy képes-e úgy viszonyulni a problémához, ahogyan a jogállamban kell, vagy nem meri meglépni, amit meg kellene lépnie az államelnökkel szemben”, fejtette ki a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Hozzátette: nyilván az államelnök politikai nyilatkozatára politikai válaszokat kell adni, és ezekkel az RMDSZ élni fog.

Az államfő szerdán kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Nyilatkozata élénk negatív visszhangot váltott ki. Az RMDSZ és több román párt elítélte, a magyar külügyminiszter is reagált rá, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat pedig feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?