Ekkor nyithatnak ki az iskolák a miniszterelnök szerint

Május 15. után folytatódhat az oktatás Romániában a miniszterelnök szerint. Ludovic Orban a Digi24-nek nyilatkozott csütörtök este a járvány várható alakulásáról.

A kormányfő el elmondta, az oktatási minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy lehessen lezárni a tanévet. „Május 15. után újra kinyithatnak az iskolák. A dátum lehet május 20., 25. és június elseje is. Ez a koronavírus-járvány terjedésétől függ” – magyarázta Ludovic Orban.

A miniszterelnök szakértői becslésekre hivatkozva úgy vélekedett, hogy a fertőzések száma május 1-5. között tetőzik majd. Ezután csökken a megbetegedések száma és a járvány terjedése lelassul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Románia megszabadult a koronavírustól.

​„Elő fogjuk készíteni a visszatérést a rendes kerékvágásba. Az óvintézkedéseken csak fokozatosan lazítunk. Szakaszokban indítjuk újra a gazdasági tevékenységeket, és egy sor intézkedéssel segítjük majd a gazdaság újraindítását” – mondta Ludovic Orban.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?