Johannis havi bónuszt adna a koronavírusosokat kezelőknek

Klaus Johannis szerint havi bónuszt kell kapniuk a koronavírus-fertőzötteket ellátó orvosoknak és más egészségügyi alkalmazottaknak, ezért felkérte a kormányt, uniós alapokból biztosítsa a juttatást.

Az elnök szerint havi „néhány száz euróra” kell rúgnia a bónusznak. „Azt hiszem, egy 500 eurós összeg tisztességes bónusz lenne” - tette hozzá.  Johannis hangsúlyozta, az egészségügyi alkalmazottak a világjárvány elleni küzdelem első vonalában harcolnak, és „nagymértékű stressznek vannak kitéve”.

„Mi bízunk bennük, beléjük vetjük minden reményünket, nagy elvárásaink vannak velük szemben (...), és el kell ismerni, hogy ebben a helyzetben a szép szavaknál kicsit többre van szükség” - érvelt az elnök. Az államfő a Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Alexandru Moldovan Suceava megyei prefektussal és a Suceavai hatóságok képviselőivel tartott távértekezlet előtt beszélt a témáról.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?