Tăriceanu kíváncsi a koronavírussal kapcsolatos a hírszerzési és külügyi jelentésekre

Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke azt kéri, hogy bocsássák a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottságok rendelkezésére azokat a tájékoztatásokat, amelyeket Klaus Johannis államfőnek és a kormánynak küldtek a koronavírussal kapcsolatban.

„Ha Johannis és Orban időben tudtak mindenről, de minimalizálták a veszélyt az előre hozott választások kiírása miatt, ők a fő bűnösök azért, hogy az orvosokat, az egészségügyi személyzetet és az első sorokban harcoló többieket fegyverek (maszkok, köpenyek, kesztyűk, fertőtlenítőszerek) nélkül küldtük a háborúba. És ha ezt tették, ők kell legyenek az elsők, akik ellen kivizsgálást indítanak az ügyészek" – írta egy Facebook-bejegyzésben a szenátus volt elnöke.

Tăriceanu feltette a kérdést: előfordulhat-e, hogy az ország vezetői idejében értesültek a közeledő veszélyről, de „néhány plusz törvényhozói helyért" elhallgatták azt, és nem tettek semmit. „Olyan gyengén felkészült diplomatáink lennének, hogy nem tájékoztatták a külügyminisztert, a kormányfőt és az államfőt a katasztrófáról, amelyet abban az országban észleltek, ahol kiküldetésben vannak? Olyan dilettánsak lennének a titkosszolgálataink, hogy nem kongatták meg időben a vészharangot? Ha a fenti intézmények közül egyik sem mondott semmit az államfőnek és a kormánynak, azt jelenti, hogy fölöslegesen fizetjük őket. De fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy nem tették meg" – nyomatékosította.

 

Az ALDE elnöke leszögezte, ha a vezetőket idejében tájékoztatták mindenről, „azt jelenti, hogy szándékosan szemet hunytak a veszély fölött, és ezzel óriási politikai válságba sodorták az országot, amelyre rátevődött egy eddig nem látott egészségügyi válság is". Tăriceanu úgy vélte, ha az államfő és a miniszterelnök nem hallgatta volna el a helyzet súlyosságát, az ország időben beszerezhette volna a koronavírus-teszteket, letesztelhették volna az országba érkezőket, és kiszűrhették volna a fertőzötteket.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

(Nyitókép forrása: Facebook)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?