FRISSÍTVE – Felelősségvállalással vezetné be a kormány a kétfordulós polgármester-választást

FRISSÍTVE: A parlamenti vita mellőzésével, úgynevezett felelősségvállalással vezetné be a kormány a kétfordulós polgármester-választást – döntötte el csütörtök kora délutáni ülésén a kabinet. Emiatt a PSD bizalmatlansági indítványt fog benyújtani, amit az RMDSZ is támogatni fog.

Szerda este még a Digi24 azt közölte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségétől származó információk alapján, hogy sürgősségi kormányrendelettel térnek vissza a 2012 előtt alkalmazott kétfordulós polgármester-választáshoz, csütörtökre azonban változott a kormány terve.

„Két éve kezdeményeztünk egy törvénymódosítást, mely szerint a leadott érvényes szavazatok fele plusz egy arányával kaphasson valaki polgármesteri mandátumot, mert úgy érezzük, hogy ez jobban tükrözné a választói akaratot, mint a jelenlegi rendszer. A javaslatunkat törvénytelen módon holtvágányra terelték a parlament választójogi bizottságában, ezért nem marad más választásunk, mint hogy felelősségvállalással módosítsuk a választási törvényt” – fogalmazott Ludovic Orban miniszterelnök.

A november elején kormányra került PNL főleg a tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Pártot (PSD) akarja meggyengíteni a módosítással, a hatályos egyfordulós választási rendszer ugyanis a tisztségben lévő polgármesterek újraválasztásának kedvez, márpedig jelenleg a – legnagyobb szervezeti hálóval és csaknem félmilliós tagsággal rendelkező – PSD-nek van a legtöbb önkormányzati vezetője. A PSD polgármesterei és megyei önkormányzati vezetői révén tudja mozgósítani választóit a parlamenti választásokon is, tehát a kétfordulós polgármester-választás bevezetésén múlhat az, hogy sikerül-e hosszabb időre ellenzékbe küldeniük a szociáldemokratákat.

A felelősségvállalás lényege, hogy a kormány a parlamenti vita mellőzésével léptet hatályba egy törvényt. Miután a két ház együttes ülésén felolvassák a jogszabály-tervezetet, a parlamentnek három napja van arra, hogy bizalmatlansági indítvánnyal akadályozza meg a törvény életbe lépését: ha nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, vagy ha nem kapja meg a törvényhozók több mint felének a szavazatát a kezdeményezés, a törvénytervezet jogerőre emelkedik. Mivel jelenleg vakáción van a parlament, valószínű, hogy a jövő hétre rendkívüli ülésszakot hívnak össze, amelyen a kormány bejelenti szándékát.

Ha a kormány felelősségvállalással megváltoztatja a választási törvényt, megsérti a parlamenti együttműködésről az RMDSZ-szel kötött tavaly októberi megállapodását. A magyar érdekképviselet fontos kikötése volt, hogy a kormány ne módosítsa a parlament megkerülésével a választójogot. Az RMDSZ becslése szerint ugyanis mintegy 20 százalékkal csökkenne a magyar polgármesterek száma, ha egy második fordulóban a román pártok ismét összefoghatnának az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.

Korodi: támogatni fogunk egy bizalmatlansági indítványt

Az RMDSZ-nek ebben a helyzetben nincs mit tennie, mint a megállapodás egyoldalú megsértése miatt támogatnia egy bizalmatlansági indítványt a kormány ellen – jelentette ki csütörtökön a Maszolnak Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Szerinte az RMDSZ felső- és alsóházi frakciója is egyetért majd abban, hogy támogassanak egy ilyen irányú kezdeményezést.

Azt a felvetésünket nem kívánta kommentálni Korodi Attila, hogy vajon a kormány a mandátumát kockára téve akarja-e kiprovokálni az előrehozott parlamenti választásokat – ami Ludovic Orban és a pártja által támogatott Klaus Johannis államfő közös terve. Leszögezte: az RMDSZ álláspontja szerint alkotmányellenes megváltoztatni a törvényt a választások előtt kevesebb mint 12 hónappal. Korodi Attila úgy véli, a kormány is tisztában van ezzel, de „ez politikai döntés, és nagy adag populizmus is szerepet játszik benne", s a PNL valószínűleg úgy gondolja, hogy „másnak legyen a dolga az alkotmánybírósággal újraértelmeztetni ezt".

Ciolacu: az RMDSZ-szel együtt nyútunk be indítványt

A PSD az RMDSZ-szel együtt fog bizalmatlansági indítványt benyújtani – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu ügyvivő PSD-elnök, miután a kormány közölte, hogy felelősséget fog vállalni a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért. „Első partnereinkkel, az RMDSZ-frakcióval együtt fogunk bizalmatlansági indítványt benyújtani, és ez a bizalmatlansági indítvány célba fog érni” – jelentette ki.

Azt is elmondta, a PSD nem támogatja az előrehozott választásokat, és be fogja bizonyítani, hogy képes egy új parlamenti többség létrehozására. A párt ügyvivő elnöke megerősítette korábbi kijelentését, miszerint a bizalmatlansági indítvány sikere esetében sem fognak PSD-tagot javasolni a miniszterelnöki székbe.

Két vasat tart a tűzben a PNL

Mivel a kormány bukása azt jelentené, hogy a felelősségvállalással előterjesztett törvénytervezet nem léphet hatályba, nem kizárt, hogy az ellenzéki bizalmatlansági indítvány előterjesztése után, de még annak megszavazása előtt az Orban-kormány azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletet is elfogad a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről.

Bukaresti médiaértesülések szerint az Orban-kabinet a választási törvény módosításáról szóló sürgősségi kormányrendelet tervezetét is kidolgozta, és láttamozásra küldte az érintett szaktárcáknak. A PNL mindkét politikai manővere – a kétfordulós polgármester-választás bevezetése és a parlamenti választások előrehozása is – a jelenleg népszerűségi hullámvölgyben lévő PSD meggyengítését célozza.

Kapcsolódók

Kimaradt?