Intolerancia: eltüntették a magyar feliratot a máramarosszigeti helységnévtáblákról

Október 8-án tették ki a Máramarosszigetet érintő három főútvonal mentén a helységnévtáblákra a város magyar elnevezését, de a csütörtökre virradó éjjel mindháromról lekaparták a betűket. A helyi RMDSZ-szervezet vezetői feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

Harminc éves álma vált valóra a máramarosszigeti magyarságnak azzal, hogy kedden végre kihelyezték a város három bejáratánál a magyar helységnévtáblákat – nyilatkozta a Maszolnak szerdán Béres István László, a történelmi Máramaros területi RMDSZ-szervezet elnöke.

A volt parlamenti képviselő szerint a Tisza-parti város lakosságának 10 százalékát kitevő magyar közösség számára nagy eredmény volt ez, és aznap reményét fejezte ki, hogy illetéktelen kezek nem fogják bántani a táblákat, illetve a politikai erők értékelik majd a jövőben is a toleranciának eme megnyilvánulását (a közigazgatási törvény ugyanis nem kötelezte volna az önkormányzatot a kétnyelvű feliratozásra, mert a magyar kisebbség aránya nem éri el a 20 százalékos küszöböt, de a város román polgármestere egy 2016-os ígéretét beváltva a magyar helységnév feltüntetése mellett döntött).

Csütörtökre bebizonyosodott, hogy a románok és magyarok mellett elenyésző számban ukránok, romák és németek által is lakott Szigeten sokkal nagyobb az intolerancia, mert a magyar feliratokat lekaparták. A vandalizmusra egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, és azt megerősítette érdeklődésünkre Béres István László is. „Sajnos megtörtént. Egyszerűen lekaparták a betűket. A feliratokat az útügyi igazgatóság csináltatta, és öntapadós betűkkel írták fel, ezeket eltüntették. Most megyek feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen” – nyilatkozta az RMDSZ-elnök, és hozzátette, hogy sajnos számítani lehetett ilyesmire, ezért is nem akartak nagy sajtónyilvánosságot a kétnyelvű tábláknak.

 

A máramarosszigeti 19 tagú képviselőtestületben két mandátuma van a magyar érdekvédelmi szervezetnek, illetve politikai megegyezés alapján az alpolgármesteri tisztséget is betölti, de ez is kevés az ilyen magyarellenes támadásokat kivédéséhez.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?