EMNP-kongresszus: Tőkés a maszol.ro-t idézte

Szombaton tartja második tisztújító országos küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A kolozsvári kongresszusra az EMNP 170 alapszervezete és 14 megyei szervezete által delegált 435 küldöttet, és számtalan meghívottat várnak. Az már bizonyos, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem lesz itt a kongresszuson, és Biró Zsolt MPP-elnök részvétele is kétséges (FISSÍTÉS: Biró nem jötte el a kongresszusra.)

A sajtónak közölt program szerint Magyarországról Szili Katalin országgyűlési képviselő, Schiffer András, az LMP társelnöke, illetve Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai kabinetjének elnöke mond köszöntő beszédet a küldötteknek. A jobbikos politikus erdélyi tagtoborzó körútját szakítja meg Kolozsváron.

Az országos küldöttgyűlés az elnökség megválasztása mellett a párt programját és alapszabályát is módosítja, és elfogadja a párt koncepcióját Románia tervezett közigazgatási átszervezésével kapcsolatban. Szombaton várhatóan megszavazzák azt, hogy az elnökség ötről héttagúra bővüljön.

A kongresszuson különösebb meglepetések nem várhatók. Szombat reggel már kiderült: a Gergely Balázs által korábban beharangozott meglepetés az volt, hogy az EMNP jelenlegi alelnöke nem pályázza meg ezt a tisztséget. Az azonban a néppártosoknak és a kongresszuson is felszólaló Németh Zsolt fideszes államtitkárnak lehetett kellemetlen meglepetés, hogy a héten a Transindex terjedelmes tényfeltáró anyagot közölt Tőkés Lászlóék magyarországi finanszírozásáról. A kolozsvári Napoca szállóban tartott kongresszus sajtószobájában lévő román újságírók is nagy érdeklődést mutatnak a téma iránt.

Tőkés idézi a maszol.ro-t

11:33 - Gergely Balázs köszöntötte elsőként a küldötteket. A terem megszavazta, hogy a kongresszust Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök vezesse le. A sajtószobában nagy az elégedetlenkedés, mert nem működik a kihangosító.

11:35 - Sándor Krisztina és Szilágyi Zsolt köszöntötte a vendégeket: Németh Zsoltot, Répás Zsuzsanna államtitkárhelyettest, Füzes Oszkár magyar nagykövetet, Magdó János főkonzult, a vajdasági, kárpátaljai meghívottakat.

11:51 - Tőkés László, az EMNP védnöke nacionálkommunista visszarendezésről és a Néppárt elleni sajtóhadjáratról beszélt. Szerinte "diverziókeltő RMDSZ-es újságírók" próbálták meg lejáratni az elmúlt napokban az EMNP-t és a Fideszt. Példaként említette a transindexes Sipos Zoltán tényfeltáró írását és a maszol.ro exkluzív anyagait a Fidesz kétséges néppárti jövőjéről. "Kik adták a Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába, kik juttatták az Új Magyar Szó újságíróját Dubrovnikba?” - kérdezte. Szerinte az EMNP elleni támadások mögött a román hatalom és az azt kiszolgáló magyarok állnak. Úgy vélte, fiatal pártként az EMNP be tudja bizonyítani, hogy "a kijárásos politikától" eltérő módon is lehet politizálni az erdélyi magyar közösség érdekeiért. Kijelentette, az erdélyi magyarság nem akar muzeális értékké degradálódni, a nemzeti autonómiát tekinti céljának.

14:11 - Szilágyi Zsolt további vendégeket köszöntött, köztük Dávid Lászlót, a Sapientia rektorát. Közben bejelentették azt is, hogy a kongresszuson 328 küldött mandátumát igazolták, ez kilencven százalékos jelenlétet jelent.

Németh csak a Transindexet idézi

14:25 - Németh Zsolt külügyi államtitkár a román-magyar kapcsolatok kihívásairól beszélt. E kihívások sorában említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult román-magyar feszültségeket, a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás folyamatát, a székely zászló körüli feszültségeket, a régióátalakítás ügyét, a székely tankönyv miatti támadásokat. Úgy vélekedett, e kihívásokat akkor lehetne tragédiának tekinteni, ha az erdélyi magyarság nem nézne kitartással, bátorsággal és bölcsességgel szembe ezekkel. "Ezért tartom fontosnak az EMNP következetes álláspontját a MOGYE kérdésében" - mondta. Alapértéknek nevezte az összefogást és a szolidaritást Románia közigazgatási felosztása és az ingatlanrestitúció kérdésében. "Az összefogás értelmét az sem rontja el, ha egyesek cikket időzítenek az EMNP kongresszusa előtt a Transindexen" - jelentette ki. Szerinte nincs erdélyi magyar érdek és magyarországi érdek, csak magyar érdek van. A magyar államtitkár fontosnak tartja azt is, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a román többség álláspontját az erdélyi magyar közösség törekvéseivel kapcsolatban. Úgy vélte, elérkezik majd az az idő, amikor a román és a magyar fél Belgrád és Pristina péntek esti megállapodásához hasonlóan egyezségre tud jutni korábban áthidalhatatlannak tűnő kérdésekben. 

14:45 - Répás Zsuzsanna helyettes nemzetpolitikai államtikár az autonómia elérésének lehetőségeiről beszélt. Szerinte ehhez az "egész erdélyi magyar társadalom együttmunkálkodására" van szükség. Répás az erdélyi autonómiatörekvések budapesti támogatásáról biztosította a küldötteket.

14:55 - „Egészéget, autonómiát!" - üdvözölte a küldötteket Marc Gafarot. A katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetőjének szavait nagy taps fogadta."Mi már átéltünk azokat a pillanatokat, amelyeket önök. Nekünk is diktatúrában volt részünk. A kollektív jogokat eltipró diktatúrát önök is átélték már" - emlékeztett a katalán politikus. Szerinte az autonómia elérésében döntő fontosságú a kérdésben kiírt referendum. "Meg kell tudnunk, mit gondolnak az emberek erről a kérdésről. Gondolom, az önök szándéka is, hogy megszerezzék azokat a kollektív jogokat, amelyek önöknek kijárnak" - mondta Gafarot. Hangsúlyozta, hogy a demokratikus elvek nem valakik ellen szólnak. "Nekünk sincs semmi bajunk a spanyolokkal. A berlini fal húsz éve nem létezik, de egyesek fejében még ott van. Ezt a falat kell nekünk ledöntenünk" - magyarázta. Kiemelte, hogy a kultúrát soha nem szabad fegyverként használni a nemzeti közösségek közötti konfliktusban. Példának hozta fel a katalán oktatási rendszert, amely nem zárja ki a spanyolokat az iskolákból. "Többnyelvűségben élni jó dolog, mert hatékonyságra ösztönzi az embert" - állapította meg.

Toró: tovább kell mennünk az eddigi úton

15:15 - Toró T. Tibor elnöki beszámolójéban emlékeztetett arra, hogy az EMNP-t „zöldmezős beruházásként" hozták létre, és két kampány között kellett építkezniük. Dolgukat nehezítette, hogy az emberek elfordultak a politikától. "Ráadásul három oldalról vettek minket tűzbe" - mondta. A támadások szerinte az RMDSZ, az MPP és a román hatóságok részéről érkeztek. Az sem véletlen - fogalmazott -, hogy a Kelemen Hunor tulajdonában lévő Transindex a kongresszus előtt két nappal jelentette meg az EMNP magyarországi finanszírozásáról szóló tényfeltáró írását. "Ez az írás csak annyit bizonyít, hogy az anyaország támogatja az erdélyi magyarokat" - jelentette ki. Torók kitért a szervezeti építkezésre. Szerinte az elmúlt egy évben az EMNP ismertsége megkétszereződött. A pártelnök büszke arra, hogy a parlamenti választásokon sikerült teljesíteniük az induláshoz szükséges feltételeket. Felidézte, hogy az EMNP az önkormányzati választásokon két polgármesteri és 235 tanácsosi tisztséget nyert. "Hogy ez sok vagy kevés, azt döntse el mindenki" - fogalmazott. Elmondta, a pártnak sikerült 44 ezerről 60 ezerre növelni a támogató szavazatok számát a parlamenti választáson. "Nem jutottunk be a parlamentbe, de jegyeznek már minket a romániai politikai piacon" - állapította meg. A kudarc okát abban látja, hogy nem sikerült megtalálni az ellenszerét az "RMDSZ zsarolós, félelemre alapozó kampányának". Szerinte az EMNP-nek még szívósabban és még elszántabban kell tovább mennie azon az úton, amin elindult. "Azért vagyunk most itt, hogy megbeszéljük ennek a módozatait" - mondta Toró, majd megköszönte a "nagy testvérnek", a Fidesznek a "szakmai és erkölcsi támogatást", amit az EMNP-nek nyújtott a magyar kormánypárt. A politikus a Transindex által emlegett anyagi támogatást nem köszönte meg.

15:45 - Az országos alelnökök tartottak politikai beszámolót. Gergely Balázs közép-erdélyi régiós alelnök bejelentette, nem pályázik újra az alelnöki tisztségre. Döntését magánéleti okokkal magyarázta.

Tőkés románul is szidta a maszol.ro-t

16:15 - Kávészünet. Román és magyar nyelven tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László, az EMNP védnöke arra panaszkodott, hogy szavait általában félreértelmezi a média. „Legfőképpen az autonómia kérdése lelkesít bennünket, ám a politikai környezet ellenséges az autonómiatörekvésekkel szemben" - állapította meg. Obskurus támadásnak nevezte ebben a kontextusban a Transindex tényfeltáró cikkét az EMNP magyarországi finanszírozásáról, illetve sajtómanipulációnak a maszol.ro írását a Fidesz néppárti jövőjéről. "A Transindex tulajdonosa Kelemen Hunor, a maszol.ro pedig az RMDSZ pártlapja" - magyarázta a román újságíróknak. Szerinte mindkét médium megrendelésre, a Transindex az EMNP kongresszusára időzítette írásait. Külön kitért arra, hogy lapunk munkatársa "homályos körülmények között" jutott ki az EPP-frakció vezetőségének dubrovniki kihelyezett ülésére. "Nem tudni, ki akkreditálta erre a nem sajtónyilvános eseményre ezt az újságírót" - jelentette ki.

17:00 - Szili Katalin, a nemzeti összetartozás bizottság autonómia albizottságának elnöke az autonómiáról beszélt. Ezt nemes célnak nevezte, ami a jövőt, a gyarapodást jelenti. Hannibált idézte, aki szerint ha nincs út, építeni kell egyet. Szerinte az EMNP is így jár el, és sok sikert kívánt az útépítéshez.

17:10 - Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke arról beszélt, hogy megannyi gond oldódna meg, ha "az erdélyi magyarok hátrakötött kezét végre kioldanák, és engednék, hogy maguk oldják meg a saját ügyeiket". Úgy vélte, ha a közösség autonómiát kapna, nem kellene a magyar orvosképzés gondjaival, a kulturális intézmények megszervezésével, az anyanyelvhasználat kérdéseivel foglalkozni, ez pedig a románoknak is érdeke.

17:15 - Schiffer András, az LMP társelnöke szerint pártja elkötelezte magát abban, hogy egyenlő mércével mérjen a határon túli magyarság szervezetei között. "Azért vagyunk itt, mert szeretnénk meghallgatni azt, hogy gondolkoznak önök a Kárpát-medence jövőjéről" - mondta. Leszögezte, az LMP az erdélyi autonómiatörekvések elkötelezett támogatója. "Elfogadhatatlan számunkra, hogy az Európai Unióban még kérdés lehet a szabad anyanyelvhasználat és intézményépítés az őshonos kisebbségek közösségeiben" - jelentette ki. Elmondta, az LMP úgy gondolja, hogy az alulról épülő regionalizációnak van csak létjogosultsága. "Ezt gondoljuk a kárpát-medencei autonómiatörekvésekről is" - tette hozzá. Hangsúlyozta, Erdélyben a szórványról sem szabad megfeledkezni. Szerinte van néhány elv, amelyből az LMP nem engedhet. Egyik ilyen elv, hogy nem lehet elválasztani egymástól a természeti és a kulturális örökség megőrzését - mondta a magyarországi ökopárt vezetője.

Tőkés László szíve szerint nem pályázna újabb európai parlamenti mandátumra jövőre, ám az EMNP „nem hagyja” őt nyugdíjba vonulni. Sajtótájékoztatóján elmondta, az utóbbi évek politikai munkájába „belefáradt”, ezért legfennebb még két éves mandátumot vállalna. Megállapította, hogy az RMDSZ listáján most már bizonyosan nem lenne többé helye – mint 2009-ben –, ám biztos abban, hogy Kelemen Hunorék segítségére már nem is lesz szüksége, mert az EMNP önállóan is be tud jutni az EP-be.

17:25 - Schiffer Andrásnál jóval nagyobb tapsot kapott Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki beszéde végén azt üzente a küldötteknek: "kitartást és akarást kívánok nektek, mi mindenben veletek vagyunk". Azt mondta: büszke arra, hogy részt vehet az EMNP kongresszusán, mert ez a párt az SZNT mellett az erdélyi autonómiatörekvés letéteményese. "De nem vagytok egyedül: veletek van az anyaország, az elszakított országrészek és a világ minden jószándékú magyar embere" - jelentette ki. Szávay beszédét taps szakította meg, amikor hazugságnak nevezte az európai népek önrendelkezései jogáról szóló kijelentéseket."1920-ban minden európai nemzeti közösségnek volt önrendelkezési joga, csak nekünk, magyaroknak nem" -- fogalmazott a politikus. Szávay tagadta, hogy a Jobbik szélsőséges párt. Azt mondta, a Jobbik nemzeti radikális párt, a "nemzeti kormány nemzeti ellenzéke".

17:50 - Sorra meghallgatták és megszavazták a küldöttek a választmány, a szabályzatfelügyelő és a számvizsgáló bizottság elnökének jelentését. Tőke Ervin, a Minta elnöke beszámolt az EMNP ifjúsági partnerszervezetek megalakulásáról.

18:00 - A területi szervezetek küldöttei szólaltak fel. Mindegyikük az autonómia fontosságáról beszélt.

18:30 - Toró T. Tibor egyetlen elnökjelöltként programbeszédet tartott. A küldöttek szavaznak.

20:00 - Toró T. Tibort az EMNP elnökévé választották. A politikus a leadott 392 szavazatból 374-et szerzett meg, tíz ellenszavazatot kapott, nyolc szavazatot érvénytelennek nyilvánítottak. Toró beszédében a tíz ellenszavazatot felkiáltójelnek nevezte. Majd megnevezte csapatát, az alelnököket: Szilágyi Zsolt, Papp Előd, Zatykó Gyula, Király Melinda. Két emberrel bővül az elnökség: Benedek Erika és Zakariás Zoltán.

Toró nemzetpolitikai egyensúlyra törekszik

20:15 - Újraválasztása utáni sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta: vezetésével az EMNP a "nemzetpolitikai egyensúly" megteremtésére törekszik Erdélyben. A pártelnök szerint ugyanis az RMDSZ javára eldőlt tavalyi választási eredmények nem a realitást, hanem az "erdélyi politikai kultúra jelenlegi állapotát" tükrözik. Magyarázata szerint a nemzetpolitikai egyensúly azt jelentené, hogy az EMNP az RMDSZ-hez hasonló súllyal van jelen a romániai politikai életben. "Tisztában vagyok azzal, hogy az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha politikai vezetőik nem húznának szét. De a közösség érdekérvényesítése elképzelhetetlen úgy, hogy valamennyi politikai szereplőt egyetlen pártba tuszkolunk" - jelentette ki. Újságírói kérdésre az RMDSZ-t az EMNP partnerének nevezte az erdélyi magyar közösséget érintő fontos kérdésekben. Kilátásba helyezte: az EMNP utcára szólítja az embereket, ha az alkotmánymódosítás vagy a közigazgatási átszervezés terén olyan megoldások születnek, amelyek nem felelnek meg az erdélyi magyarság érdekeinek.

Arra a kérdésre, milyen eredményekkel lenne elégedett a következő választásokon, azt mondta, minden erőt be fognak vetni annak érdekében, hogy Tőkés László újabb erdélyi mandátumot nyerjen. Azt azonban még nem döntötték el, hogy milyen formában támogatják Tőkés indulását (az EP-választásokon is öt százalékos a küszöb - szerk. megj.). Beszámolt arról, hogy az EMNP szorgalmazni fogja a szavazati joggal rendelkező erdélyiek részvételét a jövő évi magyarországi választásokon. Hangsúlyozta azt is, hogy az EMNP-nek nincs szándékában "kihagyni azt a lehetőséget", amit a jövő évi romániai államfőválasztás jelent a pártnak. Nem részletezte azonban, hogy milyen lehetőséget értett ez alatt. "Az lenne az ideális, ha az erdélyi magyaroknak közös elnökjelöltje lenne" - tette hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?