Alfred Bulai szociológus: „Nálunk azt hitték, Brüsszelben kolbászból van a kerítés” – interjú


-A A+

Egyik választási időszaktól a másikig politikai napirenden kellene tartani Romániában az európai témákat ahhoz, hogy az EP-választások idején érdemben lehessen ezekről vitázni – véli Alfred Bulai szociológus professzor, a bukaresti Országos Politikaitudományi és Közigazgatás Iskola (SNSPA) politikatudományi karának dékánhelyettese. Interjúalanyunk kételkedik abban, hogy e témák súlyt kapnának a választási kampányban, annál is inkább, mert rászerveznek egy referendumot is.

Románia tizenkét éve az Európai Unió tagja, azonban az európai témák mintha a hozzánk látogató európai hivatalosságokkal egyszerre jönnének és mennének. Végül is melyek itthon a legfontosabb európai vonatkozású ügyek, és valós érdeklődést ébresztenek-e ezek?

A hazai közvitákban igazából nincsenek európai témák. A politikusok nem beszélnek ezekről csupán pontszerűen, valamely, az Európai Unióban történő fontosabb esemény kapcsán, mint amilyen például a menekültválság is volt. Ez a szinten Románia is tüsténkedett, hogy bevállalja a maga pontos fejadagját. De ez is csak egy éppen folyó ügy volt, amely látványos volt egész Európában, így nálunk is. Ugyanígy jelennek meg nálunk más témák is, amelyek abban a pillanatban éppen foglalkoztatják az európai közvéleményt.

De a dolgok amúgy eléggé árnyalhatók. Elsőként ott van az, hogy a román politikában nem létezik európai kérdésfelvetés csupán nagy általánosságban, amelyet egy nagyon is aktuális logika diktál. Láthatta ön is például a „patrióták Európában” szlogent, amely mintha azt mondani, hogy „jó az az Európa, de azért ne oktasson ki minket”. Különben ez nem is egy valós európai téma, inkább a politikusok egy részének viszonyulása az európai kérdésekhez vagy vezetéshez.

Mert az Európa és az európai témák iránti érdeklődés leginkább a lakosságnak arra a részére jellemző, amely külföldön, az Unió különböző országaiban él, és amelyet közvetlen módon érintenek a különböző európai politikák, emiatt pedig sokkal tájékozottabb is ezekben. Számukra azonban a politikusoknak nem nagyon vannak üzenetei, de ha jobban megnézzük a hazai választási mezőnyt, akkor általában nincs is túl nagy nyitottság az európai témák iránt. Csupán az ünnepélyesebb pillanatokban gondolunk „a határokon kívül élő románjainkra”, hogy ők milyen jók és szépek, de igazából a politikum számára nem annyira érdekesek, mert szavazataik nem nagyon tarthatók ellenőrzés alatt: egyesek azt gondolják, soha nem fognak rájuk szavazni, így nem is érdekli őket, a többiek meg azt, hogy ezeket különösebb erőfeszítés nélkül is megkapják. De amúgy a külföldön élő románság jelentős része nem is szavaz: ha megnézzük, hogy hányan szavaztak az eddigiekben, vagy hányan voksoltak Klaus Johannisra, azt láthatjuk, hogy ők jóval kevesebben vannak, mint ahányan kint élnek. A többi választáson pedig egészen elenyésző volt a részvételük, szinte nem is számított. Persze ezeknek az embereknek az itthon élő családja jobban érintett az európai témákban, de ők sem a valódi európai napirendhez kapcsolódnak, hanem az ottani tényálláshoz, mert elmondják nekik, hogy „né, ezek itt, Spanyolországban megváltoztatták ezt és ezt a törvényt”, tehát létezik egyfajta tájékozódás, de ez csupán a hétköznapi ügyek függvénye.

Romániában ezzel szemben a közéleti témáknak nemcsak Európához, a hazai valósághoz sem nagyon van közük, és itt a realitásunk fajsúlyosabb ügyeire gondolok. Mert van ugyan vita az igazságszolgáltatásról, rendeletekről és egyebekről, amelyek alkalmasint fontosak lehetnek. De minden bizonnyal nem ezek az ország legfontosabb ügyei.

Persze ez sokaknak megfelel, mert az utóbbi húsz év legfontosabb politikai, illetve kampánytémája a korrupció volt. Tehát az, hogy vannak vagy nincsenek közutak, nő vagy éppen összeomlik a gazdaság, relatíve érdektelen dolgok, hiszen a vita leginkább arról szól, ami szimbolikus, nem érinti közvetlenül az embereket. És ez a hazai társadalom egyik fő jellemvonása: nem reagál gazdasági problémákra, inkább csak a politikaiakra, a szimbolikusokra. Ezért vonulnak az emberek utcára: megvédeni Raed Arafatot, a 13-as kormányrendelet ellen. De gondoljunk csak vissza: amikor a közalkalmazottak fizetését 25 százalékkal csökkentették, ami gyakorlatilag gazdasági sokkot eredményezett, és emellett még a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését tervezték, nem volt utcai tüntetés. Volt egy szakszervezeti megmozdulás, olyan, amilyet mi szeretünk: összehívták az embereket, napraforgómaghéjat köpködtek, néhányat kiáltottak és aztán annyi, hazamentek. A Colectiv-tragédia után ellenben tízezrek vonultak utcára. Tehát összegezve: változatos szimbolikus események hívják utcára a lakosságát, nem pedig a gazdasági töltetűek.

Ugyanez jellemző a társadalmi közvitákra is: ott sincsenek gazdasági témák, olyanok, amelyek alapvetően fontosak az Európai Unióban, hanem az egyéb ügyekre való reakciók jellemzik a közéletet. Ilyen alapon az emberek sem európai témákra vagy különböző politikai álláspontot tükröző európai szintű felvetésekre fognak szavazni, hanem politikusokra és pártokra.

Éppen ezért Romániában létezhet egyfajta ingadozás a politikában: a legutóbbi európai parlamenti választások táján például a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mindenféle gond nélkül átigazolhatott az liberális frakcióból az Európai Néppártba, hiszen ez nem okozott választási sokkot. Általában nagyon számít a választói bázisnak a párt ideológiai felzárkózása, és ez végképp igaz az európai mezőnyre vonatkozóan.

Egyre közeledünk az EP-választások kampányának hivatalos rajtjához, és úgy látom, hogy a politikai pártok politikai program ürügyén némiképp kötelesek lennének valamely Brüsszelhez kapcsolódó témákkal előrukkolni. Hogyan látja ezeket körvonalazódni?

Őszintén kételkedem ezek felbukkanásában. Ráadásul a kampányokra vonatkozó törvény sem enged meg túl nagy látványosságokat abban az időszakban. Mindemellett olyan politikusokat sem látok, akik ilyen témákkal állhatnának elő, és ennek oka nagyon egyszerű: a tévévitákat és online közvetített eseményeket, műsorokat leszámítva nem létezik egy valós kommunikációs vagy vitafelület.

Ehhez hozzáadódik az európai témák másodlagossága, illetve az, hogy az az alapvető hazai hozzáállás szerint „minden legyen nagyon jó, jöjjön a sok európai pénz”, vagyis az európai napirenden lévő témákról szóló viták teljesen hiányoznak. A közérdeklődés sem túl érzékeny ezekre, a közélet napirendje pedig teljesen más dolgokról szól: az emberek nagyon kis mértékben néznek híreket vagy hírtelevíziót – a lakosságnak alig 15 százaléka vevő ezekre, nagyrészt más műsorokat néz, vagy egyáltalán nem is néz tévét. 

Persze, a politikusok nem fogják azt mondani, hogy nem érdeklik őket az európai témák. Azonban ha valamelyiküket például a Brexitről kérdeznénk – aminek elméletileg fontos témának kéne lennie, az uniós soros elnökség kontextusában legalább –, azt tapasztalnánk, hogy előbb gyorsan megérdeklődné az illető a pártjától, hogy mi a hivatalos álláspont, aztán meg azt mondaná, hogy „valóban sajnálatos ügy, de végül minden jó lesz”. Ennél jobban nem mélyülne el a dolgokban, nem alakulhatna ki vita ekörül, még annak ellenére sem, hogy Nagy-Britanniában a bevándorló közösségek listájának élén vannak a románok. Ilyen tekintetben sokkal érdekeltebbeknek kéne lennünk, arról vitáznunk, hogy a fennforgó kilépési megállapodások közül melyik volna az előnyösebb. Az Európai Unióban ilyen részletekről folyik a vita, miközben nálunk még egyetlen politikust sem hallottam erről beszélni. Persze az is lehet, hogy tévedek…

De nem volt vita az EU költségvetéséről sem, csak annyi hangzott el, hogy egyesek sok pénzt hoznak majd Romániába. Nyilván, ez nem azt jelenti, hogy Romániában nincsenek szakértők, akik ezekhez értenek, a közbeszédben azonban ezek a témák nincsenek jelen, és olyan jellegű információ sincs ezekről, amelyről vitázni lehetne.

Ráadásul nagyon sok romániai politikus úgy viselkedik európai színtéren, mint a „szegény rokon”, aki később zárkózott fel a családhoz és még mindig vendégnek érzi magát. Nem gondolnak arra, hogy egy jó ideje ők is részei az európai családnak, ilyen értelemben pedig a vitában is ugyanazokkal a képességekkel kéne részt venniük, kialakítaniuk egy álláspontot. Nálunk különböző európai témák köré felépített kampányok sem voltak, amelyekből kiderülhetett volna, hogy milyen álláspont mellett sorakozunk fel egy-egy ügyben. Tudja, a „vendégeknek” mindenütt az a legnagyobb gondjuk, hogy ne morzsáljanak, és ilyen tekintetben lazák sem tudnak lenni. Én azt gondolom, hogy a romániai politikusokban még mindig megvan ez a komplexus.

A Brüsszelbe küldött képviselők között is nagy különbségek vannak: egyesek közülük valóban európai karriert futottak be, másokat egyfajta jutalomként küldtek oda, megint másokat meg azért, hogy itthon megszabaduljanak tőlük. Láthattuk, hogy korábban Ecaterina Andronescu jelenlegi tanügyminisztert is el akarták küldeni oda, mert Bukarestben meg akartak tőle szabadulni. Aztán ő időben rájött erre, és jó nagy patáliát csapott. Tehát láthatjuk, hogy egyesek cirkuszolnak, ha az EP-képviselői jelöltlistára felterjesztik őket, miközben az egyéb listákért viszont verekedés van. Most úgy tűnik, hogy Vasile Blaga került abba a helyzetbe, hogy „el akarják küldeni Brüsszelbe”, mert ugye, így az ember kevésbé fontossá válik…  Tehát végül is ez a két különböző kategóriájú európai politikus létezik nálunk: a szakértő, aki valóban ért az európai témákhoz, illetve az, akiknek halvány fogalma, köze sincs ezekhez, és nagyon világos, hogy más meggondolásból küldik el őt oda.

Nálunk az is háttérzörej csupán, amivel Brüsszelben foglalkoznak a politikusok. Nézze meg például három hónapra visszamenőleg a tevékenységükről szóló romániai sajtóhíreket, és mondja el nekem is, hogy hány információt talál egy-egy EP-képviselő aktivitásáról. Mert persze egyesek dolgoznak, felszólalnak, aláírnak petíciókat, nyilatkozatokat, társszerzői különböző jelentéseknek, és több más, különböző típusú tevékenységben is részt vesznek, járják a világot és képviselik az Európai Parlamentet. De ez nem érdekel senkit, ezért is mondom, hogy amolyan háttérzörej.

Ennek ellenére egy felmérésből az derül ki, hogy – tudják vagy sem az emberek, hogy mi történik ott – az Európai Parlamentbe vetett bizalmuk nagyobb, mint a bukaresti törvényhozás iránti…

Most erről hogyan is fogalmazhatnék szemléletesen: bizonyára még a Haza Sólymaiban is jobban megbíznak itthon, mint a román parlamentben. Tehát viszonyítási alap kérdése az egész… És ez a világon mindenütt így van: a törvényhozás a legátlátszóbb intézmény, és meg is fizeti ennek az árát. Ha valaki belép a parlamentbe, láthatja, le is filmezheti azokat, akik ott vannak. Ha ugyanilyen transzparensek lennének az ország jelentősebb polgármesteri hivatalai vagy a Cotroceni, nem lenne akkora ügy a parlament sem… Persze azokat ott nem látja senki, és emiatt a parlamentben történőkről rosszabb a véleményünk.

Nagyrészt ennek is tulajdonítható, hogy a politikai osztálynak nagyon alacsony a bizalmi indexe Romániában, karöltve a parlamenttel, amelyet a politikummal azonosítanak. Ilyen értelemben minden, ami európai, jobbnak tűnik azért, mert nem hazai. De ez nem azt jelenti, hogy nagyobb az ottani intézményekbe vetett bizalom…

De ehhez még azt is hozzá kell számolnunk, hogy mi az Európai Unió iránti aberráltan magas bizalommal indultunk, ez a romániai remény pedig éppen a valós viták hiányán alapult. Nálunk kezdetekben mindenki azt hitte, hogy Brüsszelben kolbászból van a kerítés, tejben-vajban fürdik mindenki. És én itt most nemcsak az átlagemberről beszélek, hanem a hazai elit hiedelmeiről is. Ehhez képest most valamelyest normalizálódott a dolog: csökkent a bizalmi tőke. És ez főként annak a három millió vendégmunkásnak tulajdonítható, aki immáron látja, hogy az európai élet költséges, nem minden épp annyira kellemes, ahogy az a kezdetekben mutatkozott. És jegyezze meg azt is: Romániában még mindig nincs legalább egy politikai párt, amely azt mondaná, hogy „hagyjuk már ezeket a hülyeségeket”, vagy felvállalna egy sarkosabb kiállást ami ezt a téveszmét illeti. Még a néhai Vadim Tudor is nagy nacionalistaként azt mondta, amikor EP-képviselő lett belőle, hogy ő Brüsszelben Európát képviseli és nem Romániát. Ez az aberráció az európai állampolgárság netovábbja…

Nálunk nem léteznek határozott nyilatkozatok európai témákban. Nézze csak meg a kormányzó PSD-t, amely azt szajkózza, hogy Brüsszelben mindenki agyalágyult, semmit nem ért abból, ami Romániában történik, de attól még „Európába akarunk menni”. Fel sem merül bennük, hogy vajon azok ott akarnak-e minket? De miért is akarunk mi Európában olyan nagyon jelen lenni? Hát mert van néhány millió emberünk, aki ott él, így annyira kamikazék és agyalágyultak mégsem lehetünk, hogy ne akarjunk. És akkor mindenféle ürügyeket kitalálunk erre, így például azt a szlogent is – ami végül nagyon is talál a kitalálóihoz –, hogy „patrióták Európában”. Pontosabban: „mi patriótábbak vagyunk másoknál, mert mi Európában vagyunk hazafiak”. Senki nincs, aki a szkeptikusabb oldalt is megjelenítené, ami ebben egészséges lenne.

Románia év elejétől az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Van-e arról valami konkrét adat, felmérés, hogy miként is tekint erre a státusra a hazai közvélemény?

Nincs erről konkrét adatom, azonban, amint látom: az emberek nyugodtak és nem zavarja őket ez a soros elnökség. A legtöbbet minderről még az elnökség átvétele előtt beszéltek, hogy akkor ez mekkora lehetőség, és hogy ez is, meg az is történik majd… De az emberek alapvetően várják, hogy elmúljon, ahogy elmúlt a kommunizmus is, elmúltak a különböző válságok. „Ebbe sem fogunk belehalni”, gondolja mindenki. És ez azért van így, mert az elnökség részben politikai, részben meg technikai ügy, amely továbbra sem érdekli, leginkább untatja a romániai sajtót. Például nem láttam a tévékben egyetlen összeállítást, különkiadású műsort sem arról, hogy mit jelent ez az elnökség a mindennapokban, vagyis mi történt éppen azon a héten. Inkább azt tapasztalják az emberek Bukarestben, hogy néha korlátozzák a forgalmat, ilyenkor mondja egy-egy sofőr, hogy „jaj, ezek azok, akik az elnökség miatt jöttek”, de még ez sem okoz az átlagnál nagyobb fennakadást, mert a fővárosi forgalom mindenképp zsúfolt.

Tehát valahogy eltelik, többek közt azért is, mert Románia fontosabb célokat sem tűzött ki maga elé. Azokból a rövid kommentárokból, amelyeket a román hivatalosságok fűztek hozzá ehhez a témához, nem derült ki, hogy nekünk lennének ilyen célkitűzéseink, hogy ezt vagy azt akarjuk, illetve ebben a témában ezt vagy azt gondoljuk. Például tudtuk azt, hogy ebben az időszakban a Brexit fontos kérdés lesz, de nem ismerem Románia álláspontját erről, vagy netán arról, hogy az elnökség idején milyen közös terveket szeretnénk megvalósítani, mondjuk, Magyarországgal. Itt a lényeg az: nem tudjuk, mit akarunk ezzel az elnökséggel…

Úgy tűnik, Klaus Johannis államelnök sem lát túl sok fantáziát az európai témákban attól a pillanattól, hogy referendumot is kiírt az EP-választások idejére az igazságszolgáltatásról, illetve az ehhez kapcsolódó sürgősségi kormányrendeletek javasolt betiltásáról. Változtat ez a részvételnövelő maszlag a kampánybeli diskurzuson, vagy ez mindenképp kizárólag belpolitikai témákról szólt volna?

Ennek a dolognak három vetülete van: az EU tanácselnöksége akárhogy technikai jellegű, néhány találkozó kivételével nem nagyon látványos. A referendumot pedig nem azért találták ki, hogy növelje a részvételt, hanem azért, hogy egyáltalán részvételt biztosítson az EP-választáson. Másfelől meg itt a cél tulajdonképpen a referendum, nem is az EP-választás. Ráadásul nálunk egy előző referendum teljes fiaskó volt, így most az a cél, hogy legyen elegendő szavazat egy szimbolikus eredmény eléréséhez. De ha jól meggondoljuk, Traian Băsescu is írt már ki referendumot arról, hogy a parlament létszáma háromszázra csökkenjen, de azzal az eredménnyel máig sem kezdtek semmit.

Amiben önnek igaza van, az az, hogy itt megpróbálják a figyelmet átterelni az Európai Unióról arra, ami tulajdonképpen foglalkoztat minket. A referendum lehetőséget ad ugyanakkor a témáról szóló kampány megszervezésére is, sőt, ebben az esetben még kötelező is, és így öt percet beszélünk majd az EU-ról, harmincötöt meg arról, hogy jó-e vagy sem a sürgősségi kormányrendeletek intézménye – hiszen ez utóbbi is az igazságszolgáltatás kérdéséhez kapcsolódik.

Romániában már létezik a népszavazás egy másik választásra való rászervezésének gyakorlata. Az akkori Tăriceanu-kormány azonban megviccelte Traian Băsescu államelnököt, és egy másik szavazóhelyiségbe pakolta át a referendumot, mint ahol az EP-választásokat szervezték – vagy két emelettel feljebb kellett menni vagy két buszmegállót kellett utazni ahhoz, hogy az ember szavazzon. Tehát a politikusokat nem kell különösebbe tanítani ezen a téren: ha akadályozni akarnak valamit, akkor ezt meg tudják tenni. És ezzel mindössze azt akartam bemutatni, hogy az „ellenpontozás” lehetősége akkor is megvan, ha a két választást egy időben szervezik meg…

Persze, ha valaki szavazni akar, mindenképp szavazni fog, nem lehet ebben megakadályozni. Ráadásul Európa-szerte a tapasztalat azt mutatja, hogy az európai parlamenti választásokon a legalacsonyabb a részvétel: a legmagasabb a helyhatóságin, ahol az ember pontosan tudja, hogy kire, mire szavaz, és olyan emberekre, akikről lehet tudni, hogy mit tettek és mit nem, milyen házban laknak és így tovább. Ezeket követik a parlamenti választások, illetve az államelnök-választás. Megjegyzem, hogy a mi kultúránkban ez utóbbi talán fontosabbnak számít, mint a parlamenti. Utolsó helyen meg az EP-választás áll, amelyen nem igazán lehet érteni, hogy miért kell valakit megszavazni azért, hogy néhány ezer eurót keressen havonta, és aki azt mondja, hogy minket képviselni megy Brüsszelbe. Szóval, az emberek számára ezek nagyon közvetett, nehezen megfogalmazható érdekek. Ezért is inkább pártokra szavaznak és nem magára a képviseleti elvre.

A diákjaimmal épp a minap elemeztünk egy vicces történetet – mert főként az EP-választások idején szoktak lenni ilyenek –, hogy nem tudom, melyik politikus éppen arról beszélt az embereknek, hogy melyek az európai prioritások, amikor egyik polgár pedig megszólalt, hogy: „jó, jó, de nálam az XY tömbházban hat hónapja nem működik a lift”. Természetes az, hogy az embereket leginkább az érdekli, ami őket közvetlenül érinti, így hiába is beszélnek a politikusok olyan témákról, amelyek nem szerepelnek a lakosság napirendjén. És tiltakozhatnak az Unióban a nem is tudom, milyen halászattal vagy mezőgazdasággal kapcsolatos európai rendelkezések ellen, amikor nálunk még a közvetlen érintettek sem értik, hogy mi annak a tétje. Miközben az említett tiltakozóakciók elég komolyak, bírságokkal és effélékkel járnak. De ott a közbeszédben is vannak viták azokról a témákról és így a társadalom is tájékozottabb.

Nálunk feleslegesen is akarnának a kampányban európai témákról beszélni a román politikusok, hiszen az ezek iránti érdeklődést jóval azelőtt kéne felkelteni, két választási ciklus között folyamatosan napirenden kellene hogy legyenek. Csak így érdemes kampányban is európai témákról tárgyalni. Például a Brexitről nálunk éppen csak annyit lehet tudni, hogy egy „érdekes” és „aktuális” téma. De ha nincs meg róla minden információnk, akkor az egész olyan, mint egy krikett-mérkőzés, amelynek nem ismerjük a szabályait, így azt sem tudjuk eldönteni, hogy kinek drukkolunk.

A legfrissebb CURS-felmérés szerint a legnagyobb kormánypárt, illetve a legnagyobb ellenzéki párt esetében megközelítőleg hasonló választói támogatottságot mértek. Mire számíthatunk ennek fényében? Öv alatti ütésekre hazai témákban, ezekből áll majd a kampány?

A témák kizárólag hazaiak lesznek, ez már most megállapítható, vagy legalábbis olyan stílusúak, hogy „hé, mi azért küldünk oda titeket, hogy nevetségessé tegyetek minket vagy ügyködjetek Románia ellen?!” Ráadásul, azt se felejtsük el, hogy a mi pártjaink európai pártcsaládok tagjai, tehát a kampánytémáiknak azokhoz is kapcsolódniuk kellene. De ilyesmire én őszintén nem számítok…

Mint ahogy arra sem, hogy nagyon drámai lesz a kampány. Hiszen a politikusaink – „mérhetetlen” bátorságuk folytán – évek óta elutasítják a konfrontációt. Tehát mindenki elmegy az anyuci tévéjébe és elmondja a mondandóját, ha pedig véletlenszerűen találkoznának, azon lenne a hangsúly, hogy ki mennyire tudja megakadályozni a másikat abban, hogy egyáltalán megszólaljon.Tehát maga a keret nem alkalmas a valódi vitaszerű összecsapásokra, amelyekben észérvek győzhetnek meg arról minket, hogy az egyik vagy másik oldalára álljunk. Lesznek különböző kampányműsorok, de négy hét rövid idő és gyorsan lejár. Ezért is mondom: nem számítok drámai felütésekre.

A pártok nagy része arra törekszik majd, hogy polgármesterei által mozgósítsa az embereket, tehát nem a vitában való rátermettségére, hozzáértésére, netán elegáns diskurzusára bízza majd a meggyőzésüket. Persze lesznek majd különböző szurkálódások, ki-ki egyéniségéhez mérten, de tartok attól, hogy ezek nem lesznek túl színvonalasak. A PSD-nek és ALDE-nak ez nem kifejezett érdeke, egyszerűen csak a saját hálózataik révén akarják szavazásra bírni az embereket. A PNL-nek van egy bizonyos támogatottsága, de – mint ahogy mindig – az ellenfél erodálódására alapoz, az USR-nek különösebben struktúrái sincsenek, és az ő esetükben is politikai lesz a voksolás, nem pedig annak tulajdonítható, hogy nem tudom, milyen fontos témákkal állnak elő. Tulajdonképpen mindenki a jövő évi két fontos választásra izzít – mert az idei államfőválasztás különösebben nem érdekli a politikusokat.

Nyilván, sokat számít majd az, ha a PSD és a PNL továbbra is fej-fej mellett halad, ilyen értelemben az EP-választás tulajdonképpen egy reális közvélemény-kutatást jelent, amely megmutatja a valós helyzetállást. Ha a PSD 30 alatti arányt ér el, akkor az szimbolikus bukás, hiszen minden felmérés efölötti eredményre taksálja, és ha a PNL a PSD arányai fölötti arányt ér el – még az sem számít, hogy mennyivel –, az már maga a „drámaiság”. Másfelől, a középes méretű pártok, az ALDE és USR esetében a megszerzett arány mutatja majd meg, hogy mennyire lesznek a játszmák részesei: ha 10 százalék fölötti az szavazatarány, akkor lehetnek különböző követeléseik, ha az alatti, akkor viszont nem igazából szárnyalnak. És aztán ott vannak a kispártok, mint amilyen a Victor Pontáé és a PMP, amelyek a küszöb átlépéséért küzdenek, hogy egyáltalán számítsanak a továbbiakban is. Persze, az itt sokat jelent majd, hogy határérték fölött helyezkednek-e el, mert különben nagyon gyorsan parlamenti képviselet nélkül maradhatnak a jövő évig. Ha pedig 5 százalék fölötti arányt érnek el, akkor az eddiginél sokkal fontosabb játékossá válnak. De ez bonyolult, mert ezen kívül van még választási csalás is, így minden szavazókörzetben kell legyen embered vagy legalább egy partnerpárt, aki támogat, hiszen Romániában több ezer ilyen körzet van és a kisebb pártoknak nincs kapacitásuk erre. De ha, mondjuk, Pontáék jelentősebb, 10 százalék fölötti arányt érnének el, akkor még az államelnöki választásokon is meglepetésekre számíthatunk…

A jelenleg állás szerint azonban Klaus Johannisnak megvan minden esélye újrázni, hiszen jelenleg ő a tengely egyik pólusa, a másikban valakinek a PSD-ből kellene lennie, szinte mindegy is, hogy kinek, hiszen a pártnak megvan a szükséges szavazatszáma a második fordulóba való bejutáshoz. Ebben viszont szinte mindegy is, hogy ki a PSD jelöltje, mert el fogja veszíteni a választást abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Romániában jelenleg több PSD-ellenes választó van, mint PSD-s szavazó.

De én azt mondom: beszéljünk az EP-választások után, amely egyeseket játékosokká, másokat viszont nem létezőkké tesz majd.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X