A pápa Csíksomlyón: merénylettel fenyegetőzött a volt román idegenlégiós

Kihallgattak szerdán a rendőrségen egy bukaresti férfit, aki a pápa elleni merénylettel fenyegetőzött a katolikus egyházfő csíksomlyói látogatása miatt. Terrorizmusra való felbujtással gyanúsítják.

Minderről maga a gyanúsított, Cătălin Berenghi számolt be a Facebook-oldalán. A korábban a francia idegenlégióban szolgáló, szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert férfi közölte, hogy egy január 29-i Facebook-bejegyzése miatt idézték be.

 

Az azóta a közösségi oldal működtetői által törölt bejegyzésben Ferenc pápa közelgő csíksomlyói látogatása kapcsán azt üzente a Román Hírszerző Szolgálatnak, a Kormányőrségnek (SPP) és az elnöki hivatalnak: „Ha a román hatóságok nem lépnek, akkor lehet, hogy mi fogunk!” A poszthoz Cătălin Berenghi egy képet is csatolt, amin egy nagykaliberű mesterlövész puska látható, a csíksomlyói nyereghez hasonló környezetben.

 

A férfi egy korábbi bejegyzésében is kifejtette: szerinte Ferenc pápa „a magyar revizionizmus érvényesítésének szándékával” látogat Erdélybe, és ezt a román hatóságok eltűrik. Azt állította, hogy május végén „egymillió magyarországit” várnak Csíksomlyóra, a román zászlót betiltják az eseményen, és Orbán Viktor úgy fogadja majd a helyszínen a katolikus egyházfőt, „mintha otthon lenne”.

Cătălin Berenghi egyike azoknak a személyeknek, akik 2015 augusztusában nemzetiszínű disznókat legeltetett, sőt egy malacot is eltemetett azon a bukaresti telken, amelyen az eredeti tervek szerint egy óriásmecset épült volna. Ebben az ügyben is rendőrségi vizsgálat indult ellene, amelynek eredménye ismeretlen.

Kapcsolódók

Kimaradt?