Kevesebb támogatott magyar helyet hirdet meg nyári felvételijén a BBTE

A magyar tagozatot is érinti a minisztérium döntése, miszerint az élen járó, nagy romániai egyetemek jövő tanévtől kevesebb támogatott helyből gazdálkodhatnak. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem a 2017-2018-as tanévben a nyári felvételin az alapképzésen 29, a mesterképzőn 200, a doktori képzésen pedig 42 hellyel kevesebb államilag támogatott helyet kapott. Ez azt jelenti, hogy például az alapképzésen 8-cal kevesebb magyarul tanuló diák juthat be a nyári szesszióban ingyenes helyre a jelenlegi tanévhez képest.

A július 11. és július 29. között zajló nyári felvételin 1093 magyar tannyelvű ingyenes hely várja az érdeklődőket a BBTE-n. Ezen kívül az egyetem számára elkülönítettek 161 olyan támogatott helyet, amelyet a vidéki középiskolák végzettjei foglalhatnak el, a 161-ből a magyarok számára is fenntartanak néhányat. A BBTE rektorhelyettese, Soós Anna azt ajánlja a magyarul felvételizőknek, hogy a jelentkezési lapon mindenképp tűntessék fel, ha vidéken végezték el a középiskolát, hiszen nagyobb eséllyel juthatnak be az egyetemre. A BBTE alapképzésen 72 magyar nyelvű programot ajánl a sikeresen érettségizőknek.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a 2018–2019-es egyetemi tanévre 4958 tandíjmentes, több mint 9300 tandíjas és 2700 távoktatási, illetve csökkentett látogatású helyet hirdet meg az alapképzésen. A tandíjmentes helyek közül 60 helyre a roma nemzetiségű jelentkezők felvételizhetnek, 161 helyre a vidéki középiskolák végzettjei, míg további 168 helyre a határon túli román nemzetiségűek. A magiszteri képzésen közel 3382 tandíjmentes és több mint 6218 tandíjas hely kerül meghirdetésre.

A mesterin 38 magyar nyelvű programot kínálnak a nyári szesszióban. Itt vannak olyan programok, amelyek idén indulnak először, ilyen például az ökumenikus egyházzene a Református Tanárképző Karon, vagy a közigazgatás szak. A mesterképzőn a soron következő tanévben 482 ingyenes helyet kínálnak a magyarok számára.

Doktori képzésen a nyári felvételi szesszióban 292 doktori helyet hirdet meg a BBTE. Ezen felül 21 helyet különítettek el a határon túli román nemzetiségűeknek.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetemre felvételizők összesen 244 alapképzési program (távoktatási és csökkentett látogatású képzés), valamint 222 magiszteri program (távoktatási és csökkentett látogatású képzés) közül választhatnak. A 2018–2019-es egyetemi tanév újdonságokat is hoz. A BBTE két új alapképzési szakot javasol a következő karokon: a Környezettudományi és Környezetmérnöki Karon a környezeti menedzsment és könyvvizsgálat szak (román nyelven), valamint Történelem és Filozófia Karon a biztonsági tanulmányok szak (román nyelven). Magiszteri képzésen 4 új szak indul: tantervmenedzsment (román nyelven) a Pszichológia és Neveléstudományok Karon; korszerű informatikai rendszerek: modellezés, tervezés, fejlesztés (német és angol nyelven) a Matematika és Informatika Karon; ökumenikus egyházzene (magyar nyelven) a Református Tanárképző Karon; interaktív digitális művészetek (angol nyelven) a Színház és Televízió Karon.

Mennyivel csökkenek a magyar helyek?

Az államilag támogatott helyek csökkentése a magyar tagozatot arányaiban érintik - mondta érdeklődésünkre Soós Anna. "Az alapképzésen a magyar tagozat 8 hellyel kap kevesebbet. Ez azért csak egy viszonyszám, hiszen nem tudjuk, hogy hányan jönnek felvételizni a vidéken végzettek közül. Mesterképzésen sem történt lényeges csökkenés az általunk ajánlott programoknál. Főleg azért nem, mert vannak új programjaink, amelyekhez helyeket rendeltünk" - mondta a rektorhelyettes. Az arányoknak megfelelően körülbelül 20-30 hellyel jut kevesebb a magyar tannyelvűek számára. Ami a doktori helyek csökkentését illeti, Soós Anna elmondta, a helyeket nem osztják le tagozatra, hiszen bármilyen nyelven elkészülhet a dolgozat, a jelentkező a doktorin a programnak megfelelően választhat nyelvet.

A rektorhelyettes hangsúlyozta, a tanügyminiszter ígérete szerint ősszel a visszaosztásánál újabb támogatott helyekhez juthat a BBTE. "Azokat a helyeket, ahová nem volt jelentkező a romániai egyetemeken, újra elosztják. Reméljük, hogy több hely jut majd nekünk, hiszen az eddigi tapasztalat azt mutatja, a demográfiai csökkenés ellenére hozzánk igen sokan jelentkeztek az elmúlt években is, és ez a magyar tagozatra is igaz" - mondta Soós Anna.

A beiratkozási időszakra, a felvételi vizsgákra, az eredmények kifüggesztésére, a fellebbezések benyújtására, a helyek visszaigazolására, valamint a megmaradó helyek újraosztására vonatkozó tudnivalókat a BBTE egyes karai határozzák meg. Bővebb információkat itt és itt talál. Magyar nyelven pedig itt. A felvételire a karok különböző jellegű írásbeli vagy szóbeli vizsgákat szerveznek. A BBTE valamennyi karán – eltérő súlyozással – figyelembe veszik az érettségi vizsga átlagát is. Az írásbeli felvételi vizsgák tematikája, bibliográfiája felkerült a karok hivatalos honlapjára. A felvételi díjakat és a 2018–2019-es egyetemi tanévre szóló tandíjakat szintén az egyes karok szabják meg. A felvételi díjakról, valamint a tandíjakról szóló bővebb tájékoztatást a BBTE felvételi honlapján lehet megtekinteni itt és itt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?