Szemet szúrt, hogy Csíkszeredában közvécék kerültek egy román emlékmű mellé

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa elítélte kedden, hogy a hétvégén a Csíki Majális szervezői közvécéket helyeztek el Csíkszeredában az ismeretlen román katona emlékműve mellett.

„Sajnálatos, hogy az egyesülés centenáriumának évében, amikor hazánk történelméről beszélünk, de amikor Európa-napja kapcsán a kölcsönös tiszteletről és békés együttélésről tárgyalunk, vannak olyanok, akik gesztusaikkal sértik a nemzeti büszkeséget és provokálják az együtt élő nemzetiségeket. Arcátlanság a szervezők részéről, hogy mozgóvécéket helyeznek el az ismeretlen román katona emlékművénél, éppen azon a helyen, ahol a megemlékezéseket szokták tartani a nemzeti ünnep alkalmából” – nyilatkozta a prefektus az Agerpresnek.

Az incidenssel foglalkozott a Hargita megyei művelődési igazgatóság is, amely esztétikarombolónak nevezte a négy mozgóvécé kihelyezését, és azt ajánlotta a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak, hogy a jövőben „civilizáltabb magatartást tanúsítson”. Bakos László igazgató a köztéri emlékművekről rendelkező 2006/120-as törvényre emlékeztetett, amely szerint a hatóságok kötelesek a hatáskörükbe tartozó köztéri emlékművek védelmét és méltó környezetbe helyezését biztosítani. 

A helyszínválasztás nem volt szándékos

A Csíki Majálisra a hétvégén került sor Csíkszereda központi parkjában az Aktív Közélet Egyesület és az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének közös szervezésében. 

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere azt mondta: a mozgóvécék szerencsétlen elhelyezésében nem volt semmilyen szándékosság. „Társszervezői voltunk az eseménynek, és azok, akik odatették a mozgóvécéket, egy sima, kevésbé szem előtt lévő helyet kerestek, és tettükben semmilyen más szándékosság nem volt” – mondta, majd hozzátette: az önkormányzat éppen most döntött arról, hogy 92 000 lejből felújítja az ismeretlen román katona emlékművét. 

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten összefirkálták a Hősök temetőjében álló emlékművet, a közösségi médiában ekkor jelent meg felvétel arról is, hogy az ismeretlen román katona emlékműve mellé közvécé került. 

Kapcsolódók

Kimaradt?