Az EMNP támogatásáról kérdeztük a Fideszt

Kitérő választ kaptunk csütörtökön a Fidesz sajtóirodájától arra a kérdésünkre, hogy szándékukban áll-e segíteni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjét, Szilágyi Zsoltot a romániai elnökválasztási kampányban.

A magyarországi kormánypárt sajtósát azért kerestük meg, mert az EMNP hétfői közleménye szerint önkénteseik személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére az elnökválasztás kampányában. Szilágyi Zsolt támogatására a közlemény szerint Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke ígéretet is tett.

A sajtóirodának két kérdést küldtünk el: Számíthat-e a "stratégiai szövetséges" EMNP a Fidesz segítségére a romániai elnökválasztási kampányban?; Várhatóan kik lesznek azok a fideszes politikusok, akik Szilágyi Zsolt kampányát támogatják majd Erdélyben?

Kérdéseinkre csütörtökön rövid, semmitmondó válasz érkezett Budapestről. „Megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A Fidesz ahogy eddig, úgy ezentúl is támogatni fogja a határon túl élő magyarokat és érdekeiknek érvényesülését” – közölte a sajtóiroda.

Korábban már beszámoltunk arról az értesülésünkről, hogy Orbán Viktor kormányfő nem támogatta az EMNP államelnökjelölt-állítását. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz elnöke ezt szóvá is tette nyáron Tusnádfürdőn, az erdélyi párt vezetőivel tartott találkozóján. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor ezt valótlanságnak nevezte. Ennek ellenére Orbán Viktor nem kívánta fogadni hivatalában augusztusban Szilágyi Zsoltot.

Szaván fogják Hoppál Pétert?

Mint ismert, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokon elért eredményeiért valamennyi romániai magyar politikai szervezet gratulált ezen a héten, ám az EMNP volt az egyetlen, amely – közlése szerint – a magyarországi kampányból is kivette a részét Orbán Viktorék oldalán.

„Hoppál Péter kulturális államtitkár, a pécsi Fidesz elnöke megköszönte az erdélyiek támogatását, a helyi Fidesz vezetői pedig ígéretet tettek arra, hogy a romániai államelnök-választás kampányában jelenlétükkel is segíteni fogják a Néppárt munkáját" - olvasható az EMNP hétfői közleményében.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?