Velencében mutatják be a Colectiv-tragédiáról szóló dokumentumfilmet

Alexander Nanau nemzetközi Emmy-díjas romániai szász filmrendező Colectiv című dokumentumfilmjét versenyen kívül vetíti a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

A megfigyelő dokumentumfilm a bukaresti Colectiv klubban 2015 októberében kitört, 65 halálos áldozatot szedő tűzvésszel foglalkozik. A rendező nyilatkozata szerint a film készítése közben „fájdalmas igazságokra fényt derítő újságírókkal és aktivistákkal, de politikai vagy gazdasági hatalmukkal visszaélő, a valóságot elferdítő személyekkel és rendszerekkel” is találkozott.A romániai Alexander Nanau Production, a luxemburgi Samsa Film és az HBO Europe gyártásában készült filmnek a rendező volt az operatőre és a vágója is, valamint Bianca Oana mellett producere is. Közreműködött Mihai Grecea rendező-producer, a Colectiv-tragédia egyik túlélője is.

A produkciót a Román Filmközpont (CNC), a Luxemburgi Filmalap, a Sundance Dokumentumfilmes Alap, az svájci RTS és RSI televíziók, a YES Docu és a német MDR is támogatta. A Colectiv novemberben kerül a romániai mozikba, emellett az HBO GO és az HBO is bemutatja.

Alexander Nanau Lumea văzută de Ion B. című 2010-es filmje nemzetközi Emmy-díjat nyert, a Toto și surorile lui című 2015-ös alkotását a legjobb európai dokumentumfilm díjára jelölték.

Kapcsolódók

Kimaradt?