Ambrus Attila: Alkotmányos álság

Teljében az alkotmányos álság, miután Klaus Iohannis államfő nem hajlandó végrehajtani az Alkotmánybíróság utasítását, csak olvas és olvas. Amíg megérti... Teljében, miután a Szociáldemokrata Párt fenyegetőzik az államfő leváltásának eshetőségével.

Az államfő elegendő bizonyítékot gyűjtött, hogy a kormánykoalíció kisebb gaztettektől sem riad vissza, hogy vezetőinek a bőrét mentse.

A kormányzó szociálliberális koalíció elegendő bizonyítékot gyűjtött ahhoz, hogy felvesse: a Nyugat által feltétel nélkül támogatott Korrupcióellenes Ügyészség (KÜ) számos visszaélést követett el, számára nemtetsző vagy kényelmetlen politikusok karrierjét törte derékba, azzal, hogy őrizetbe vette őket, sajtóban szellőztette meg a – később kiderült – alaptalan vádjait. Az már semmit sem segített a politikusokon, hogy a bíróság esetleg ártatlannak találta őket. (Magyar közéleti személyiségek is a KÜ áldozataivá váltak, köztük Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, a Magyarországra menekült Markó Attila vagy Kolozsvár volt alpolgármestere, Horváth Anna.) Ráadásul az is kiderült, hogy a KÜ törvénytelenül együttműködési szerződést kötött a Román Hírszerző Szolgálattal, amely ennek értelmében bizonyítékokat szállított az előre kitervelt ítéletek igazolásához.

Ezek után az igazságügyi miniszter, Tudorel Toader kérte a KÜ főügyészének menesztését, amit Klaus Iohannis megtagadott. A miniszter ekkor az Alkotmánybírósághoz fordult, amelyik megállapította, hogy az államfőnek kötelessége aláírni a miniszter kérését.

Noha az Alkotmánybíróság döntése a Hivatalos Közlönyben való megjelenés pillanatától kötelező, az államfő két hét után sem hajlandó végrehajtani azt. Igaz, nem mondta, hogy nem fogadja el a döntést, csupán annyit mondott, hogy előbb többször is el kell olvasnia az Alkotmánybíróság motivációját, amíg azt megérti.

Nem! Az államfő nem diszlexiás és nem is gyengeelméjű! Számára ez az egyetlen mód, amellyel betöltheti a magára vett – ugyan az alkotmány szellemétől idegen – ellenzéki szerepet. Ha csak ideig-óráig is. A romániai ellenzék a magyarországinál is gyengébb, Iohannis az egyetlen, aki a szociálliberális koalícióval egyet nem értőket képviseli a román politikában. Így nem írhatja alá a KÜ főügyészének visszahívását anélkül, hogy ne veszítene szavazatokat a jövő évi elnökválasztás már elkezdődött kampányában. Azt sem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság döntését, mert így azzal vádolható, hogy törvényt sértett.

A szocilliberális koalíció meglebegtette Klaus Iohannis felfüggesztésének lehetőségét, ez azonban könnyen növelhetné az államfő népszerűségét, ami a kormánypártoknak nem céljuk, ezért nem is szívesen lépnék meg e lépést.

Így, ebben a rókafogtacsuka–csukafogtaróka helyzetben a héten sem történt semmi, ami megváltoztatta, megváltotta volna az országot. Legfeljebb annyi, hogy a KÜ által megvádolt és Szerbiában menedékjogot kérő kormánypárti Sebastian Ghițát – akinek titkosszolgálati kapcsolatai közismertek – a bíróság első fokon felmentette az egyik perében, újabb csapást mért ezzel az amúgy is megroggyant KÜ-re.

Az alkotmányos válságnak feltüntetett vita valójában álságos cirkusz. A KÜ személyválogató és célzott korrupcióellenes harca mellett a kormánykoalíció a KÜ teljes ellehetetlenítését kívánja elérni, így megmenekülnének azok a vezető pártpolitikusok, akiknek vaj van a fejükön.

Jelenleg patthelyzet van, és mindkét félnek az a legjobb, ha az is marad. Nekünk, egyszerű földi halandóknak fölösleges izgulnunk, felülnünk a két irányból jövő izgatásra, esetleg izgatnunk másokat a polgári elégedetlenségre. Nem film ez, csak valóság, amelyben nincsenek hősök és gazfickók, csak esendő politikusok. Nyugodjunk bele, hogy „az igazságszolgáltatás sohasem lehet tökéletes, mert egy becsületes ember mindig kevés ahhoz, hogy egy gazfickót börtönbe juttasson, két gazfickó pedig mindig elég ahhoz, hogy egy becsületes emberre bilincset veressen.” Ha egyáltalán bele lehet ebbe nyugodni...

Mifelénk a posztigazság korszakát a posztigazságszolgáltatás korszaka teljesítette ki. Semmi és senki nem az, akinek látszik, mindkét oldal érvelése nem több, csak szó, szó, szó.

Kimaradt?