Bogdán Tibor: A Vatikán túlélte…

A viharos évszázadokat megélő Vatikán szerencsésen túlélte Vasilica Viorica Dăncilă látogatását is. A Ferenc pápánál tett magánlátogatása azonban igencsak megviselte a miniszterasszony (amúgy is alig létező) tekintélyét, miután immár megszokott bakijai mellett a találkozóról beszámolva, többször is hazu…, no, szóval kissé eltávolodott az igazságtól.

A román kormányfő már az első mondatánál hibázott, amikor videlei akcentussal beszélt románnal kevert angol nyelven, így köszöntötte a szentatyát: „Sfinţia voastră, I am very glad for this opportunity“ (Sfinţia voastră, nagyon örülök a lehetőségnek), ahelyett, hogy az angol megszólítást – Your Holiness – használta volna. Így az olaszul, franciául, angolul, spanyolul és németül kiválóan beszélő, de vesztére románul nem tudó pápa csak kikövetkeztethette, hogy végül is neki szólt a mondat. A pápa megszólítása egyébként románul is így hangzik: Sanctitatea Voastră, Prea Sfinte Părinte, vagy Sanctităţii Sale. A látogatás bevezető pillanatairól amúgy a honlapján a kormány is videót közölt – ezek után, érthető okokból, hang nélkül…

A román európai parlamenti képviselő, aki életrajzában azt állította, hogy angolul jól, franciául igen jól beszél, brüsszeli kilenc éve alatt több nyelvet nem beszélő politikussá nőtte ki magát, a következőkben

már románul folytatta mondókáját. Több bakit most nem követett el (ami szintén ritka dolog) –, a továbbiakban „csupán” nagyokat csúsztatott a látogatás kapcsán. 

Ferenc pápa kérdésére, miszerint az ortodoxok és a katolikusok között jó-e az összhang, Vasilica Viorica Dăncilă határozott igennel felelt – ami enyhén szólva is ferdítés, legalábbis mindaddig, ameddig a román állam nem adja vissza a katolikusoktól önkényesen elkobzott javakat jogos tulajdonosuknak,  az ortodox egyház pedig nem tesz le szándékáról, hogy nemzeti egyháznak tekintsék.

A miniszterasszony picikét akkor is tódított, amikor – szintén a házigazda érdeklődésére – azt állította, képes lesz végigvinni miniszterelnöki mandátumát. Igaz, ez esetben majdnem igazat is mondott, csupán elfelejtette hozzátenni: Dragnea segedelmével.

Aztán minimum 20 percet füllentett akkor is, amikor szerinte a találkozó 45 perces volt – az olasz sajtó ugyanis egybehangzóan mindössze 25 percről írt.

Aztán ott vannak az ajándékok. A miniszterelnök asszony romániai zöldségmagvakat vitt a pápának: egyebek között buzăui hagyma-, továbbá kapor-, uborka- és paradicsommagot. Ez önmagában, ugye, még nem lenne baj, a pápának szimbolikus ajándékot illik vinni, nem pedig aranyórát, autót, pénzes borítékot – ezt a lefizetések alkalmával szokták adni. Couleur locale – ajándéka kapcsán akár ezt is mondhatná Dăncilă asszony, aki mindeddig sikeresen leplezte kiváló francia nyelvtudását.

A baj tehát nem az ajándékkal van, hanem azzal, ahogyan átnyújtották azt. A magok nem valamilyen mezőgazdasági kutatóintézetből származó, nemesített magvak voltak; egyszerűen az üzletből vásárolták, úgy, mint amikor vidéki rokonunkat felkeresve megállunk egy út menti boltban, hogy ne menjünk már üres kézzel… És ahelyett, hogy azokat mondjuk csinos, akár népi motívumokkal ellátott dobozkában adták volna át, a miniszterasszony közönséges üzleti csomagolásban a pápa markába nyomta, miközben felsorolta a szentatyának, hogy hányféle magot kapott. „Kész menü” – mondta rá Ferenc pápa, aki már eddig is több alkalommal tanújelét adta humorérzékének.

Vasilica Viorica Dăncilă egyébként talpig feketében volt, fekete fátyollal – a protokoll szerint hölgyeknek így illik megjelennie a pápa előtt. És pillanatnyi megszakítás nélkül nevetgélt – eljátszhatta volna akár A víg özvegy címszerepét is.

Végül pedig enyhén szólva nagyot mondással vádolhatjuk a kormányfőt akkor, amikor kijelentette: ígéretet kapott Ferenc pápától, hogy jövő év elején Romániába látogat. A romániai apostoli nuncius nyomban cáfolta mindezt, leszögezve: a pápa romániai látogatására akkor kerül majd sor, amikor a Vatikán és a romániai államelnöki hivatal egyidejűleg bejelenti azt. A román kormányfő látogatásáról kiadott vatikáni nyilatkozatban egyébként semmilyen utalás nincs a pápa látogatására.

A miniszterelnök asszony és Liviu Dragnea mindezt nyilván cáfolja. De azért én inkább hiszek Isten földi helytartójának, mint Liviu Dragnea bukaresti kormányzójának…

Kimaradt?