Szőcs Levente: Bizony gyűlöletbeszéd volt!

A legkevésbé a személyes érintettség okán, inkább erdélyiként tartom fontosnak reagálni Benkő Levente Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza című írására, amelyben úgymond helyre teszi az Orcátlan senkiházik című Krónika-cikke kapcsán megfogalmazott kritikákat.

Kezdeném mindjárt a végével. A konklúzió megfogalmazása előtt Benkő Levente szakmaiatlansággal vádolja a bírálóit, konkrétan Szabó Emesét, az Erdély TV műsorvezetőjét és a Sajtóprés című műsor 2013. január 30-i meghívottait. Alaptalanul!

Azt írja: „(...) furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán."

Benkő Levente az egyik fontos sajtóetikai elv, az audiatur et altera pars be nem tartását hiányolja, látszólag helyesen. Hallgattassék meg a másik fél is! – mondja az elv. Az ám, de miképpen kifogásolhatja Benkő Levente, hogy nem hallgatták meg a véleményét, amikor éppen a véleményéről mondtak – véleményt? Nem ítéletet, hanem véleményt. A kettőt Benkő Levente sem téveszti össze, gondolom, vagy ha mégis, akkor szándékosan teszi. Vélhetőleg ugyanazért, amiért belekeverte a „kirakatpereket"; értse a nyájas olvasó, hogy itt bizony alaptalan vádaskodás folyik.

Még egy szakmai kérdés. Benkő Levente tévesen használja birtokos személyraggal a vezércikk szót. Így: „vezércikkem". Nem árt tisztázni, hogy a vezércikk nem a szerzőé. A cikkben megfogalmazott vélemény a szerkesztőségé, hiába sugallja Benkő Levente, hogy „nem rendelésre, nem fizetség ellenében (fogalmaztam keményen), hanem egyedül és saját akaratomból".

Visszatérve. A szerző, bár határozottan cáfolja, igenis mosakodik. Elismeri, hogy „keményen" fogalmazott, és azzal védekezik, hogy szándékosan tette, mert „felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak a (...) magatartása, nemzetpolitikai hitvallása". Most tekintsünk el attól, hogy a január 17-i cikkben még azért nevezte „idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek" a baloldalt, mert „a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot." A lényeg a lényeg: emberünk elégedetlen a baloldallal. Annyira, hogy „felhorgad" benne a gyűlöletbeszéd?!

Én nem mennék olyan messze az idegenszívű értelmezésében, mint Ágoston Hugó; biztos vagyok benne, hogy a Krónika legtöbb olvasója sem ment. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben arra gondoltak a cikket olvasva: a baloldali idegenszívű, tehát nem magyar. Erre egyébként Benkő Levente is célozgat apológiájában: „(...) a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor". Értsd: mások nem a magyar nép mellett teszik le a garast.

Másutt azt írja: „erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását". Majd zárójelben hozzáteszi: „legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű". Értsd: milyen magyar az, aki nem használ olyan szép magyar szavakat, mint az időszerű?

A Krónika tehát nem azzal érdemelte ki a kritikát, mert nem fogadta tárt karokkal az MSZP-t (ahogy azt egy másik Krónika-vezércikk érzékelteti), hanem azért, mert igenis kirekesztő, igenis intoleranciára ösztönöz: „Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. (...) Csakhogy..." Értsd: „gond van azzal, ha a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat".

(Egyébként a hivatkozott cikkben hiába tettek erőszakot a magyar nyelven, nem tudták rásütni Magyari Nándorra a bélyegsütést. Erre azért is fontosnak tartom kitérni, mert jó alkalom az összehasonlításra. Hol van ebben az interjúban egyetlen kirekesztő vagy gyűlöletkeltő mondat, szó, kifejezés?)

Egy írás attól válik gyűlöletbeszéddé, hogy gyűlöletet szít. Ezt a feltételt pedig a Benkő Levente írása messzemenően teljesíti. Olyan bélyegeket használ, amelyek semmit sem jelentenek. Nem előzményük nincs, az van bőségesen, hanem tartalmuk nincs. Mint a pörgettyű: a madzagot már régen elrántották, de a giroszkóp még mindig eszeveszetten forog.

Ki tudja például, mivel rontott rá az MSZP a nemzetére? Talán maga Tőkés László sem tudja, aki pedig heti rendszerességgel használja ezeket a kifejezéseket a közleményeiben. Nem beszélve arról, hogy a hazaárulónak, a gazembernek stb. soha nem volt „igazi" tartalma. Több olyan Fidesz-szavazót ismerek, aki nem tudja megmondani, miért áruló, gazember stb. Gyurcsány, de percekig képes sorolni ilyen jelzőket. Benkő Levente cikkében is bőven találni ezekből: gátlástalan, ocsmány, áruló, nemzettagadó, senkiházi orcátlan...

Azért is tartottam fontosnak reagálni, mert akadhat olvasó, aki esetleg azt hiszi, hogy az erdélyiség olyasmi, amiről Benkő Levente értekezik; hogy az erdélyiségbe belefér, amit Benkő Levente megpróbál belefértetni. Holott az Orcátlan senkiházik nem az „erdélyi természet rajza", hanem bizony mindközönségesen gyűlöletbeszéd volt!

Kimaradt?