Bogdán Tibor: Becali honatya és a világvége

Tiszteletre méltó politikai megfigyelők lesújtó véleménye szerint a választások után kialakult parlament éppen olyan, mint legfrissebb tagjainak egyike: Gigi Becali.

Nem tudom, illik-e szembeszállnom a kiválóan képzett politológusokkal, de én nem értek egyet velük. A jelenlegi parlament ugyanis sokkal rosszabb az ő Gigijénél.

Mert Gigi Becali például a maga akaratlanul is őszinte módján – ami viszont még akaratlanul is kevés honatyáról mondható el – tanulmányainak híján például önéletrajzában nem kérkedik el nem végzett tanfolyamokkal, egyetemekkel, plagizált dolgozatokkal, doktorátussal. Ezek hiányában inkább a templomoknak adott adományokról, nyomorultak számára épített lakásokról, ferentariak villanyszámlájának kifizetéséről ír – ami még igaz is.

Többi négyszáznyolcvanhét társa helyett őszintén megvallja azt is, miért akart honatya lenni: hogy nagyobb erőre tegyen szert, hogy karrierjét fellendítse, hogy jobban éljen – és hogy megoldhassa az igazságszolgáltatással támadt gondjait. Nem véletlenül akart tisztséget a parlament jogi bizottságában.

Mint mondja, teljes mértékben meg akar felelni romániai parlamenti státuszának. Nem lesz nehéz dolga. Ez a parlament viselkedésében, magatartásában, beszédstílusában, a választási törvénnyel bekerült „second-handekkel" egyetemben teljes mértékben olyan, mind Gigi Becali. Aki a parlamentben – saját szavaival élve – „egyszerű katona", de a „katonák között az első". Véleménye szerint ugyanis ő a legjobb honatya. Sőt, ahogyan ő maga mondja, a szellemi képességek tekintetében többet ér társai kilencven százalékánál.

Persze Gigi Becali sokszor igencsak túloz. Most azonban alighanem igaza van.
Gigi Becali végül is tagja lett egy történelmi pártnak, európai parlamenti képviselő, idehaza is honatya lehetett, bekerült a nagypolitikába. Igaz, nem ő nőtt fel hozzá – a romániai nagypolitika ér ennyit.

Most pedig feljebb törekszik, hiszen ő mindig első szeretne lenni. Legközelebbi terve az, hogy átvegye a Nemzeti Liberális Pártot, amelynek jelenleg a liberalizmus helyett egyedüli doktrínája – akárcsak Giginek – a pénz. Pénze pedig Becalinak van, megveheti a teljes pártot, amelynek tagságát is pénzzel vásárolta meg. De a legrosszabb esetben is kivárja azt, meddig Crin Antonescu államfő lesz – akkor kerül majd helyébe a párt élére.

A pártelnökség megszerzése után 2014-ben miniszterelnök akarna lenni. Könnyen elképzelhető, hogy Crin Antonescu államelnöksége után (vagy talán még előtte?) már az államfő tisztségére fájna a foga, hogy első lehessen Romániában is.

Pénzzel mindent el lehet érni Romániában – és úgy tűnik, lassan az egész világban is.

Így aztán ki tudja, előbb-utóbb az lesz a célja, hogy ő legyen a világ leghatalmasabb embere. És akkor jöhet majd a maya jóslat szerint elmaradt világvége.

Kimaradt?