Székely Ervin: Civilek a pályán

Nem tudom, emlékeznek-e még olvasóink Cristiana Anghelra. Ő az a caracali tanítónő, aki 2010 őszén nem kevesebb, mint hetven napig éhségsztrájkolt azért, hogy a kormány tartsa be a tanárok ötven százalékos béremeléséről annak rendje és módja szerint megszavazott törvényt. Annak idején jómagam is jegyzetben méltattam a pedagógus-asszony önfeláldozását.

Nos, Cristiana Anghel a december 9-i parlamenti választásokon – elsöprő többséggel – szenátori mandátumot nyert. Azt is mondhatnám, hogy a történet jól végződött, hiszen a tanítónő nem halt meg az elveiért, hanem lehetőséget kapott arra, hogy azokat a törvényhozásban érvényesítse.

Sánta Imre református lelkésznek már nem volt szüksége két évre mindössze néhány hét kellett neki ahhoz, hogy civil mozgalmárból néppárti aktivista legyen (annyi különbséggel, hogy ő elsöprő vereséget szenvedett a Mikó-ügy főszereplőjétől, Markó Attilától).

Emlékeztethetnék még ehelyt Monica Macoveire és Renate Weberre, akik emberjogi aktivistákból váltak európai parlamenti képviselőkké, vagy hivatkozhatnék a szakszervezeti vezetők egész ármádiájára Miron Mitreától Cătălin Croitorun át egészen Liviu Popig. (Tőkés László azért nem lenne jó példa ebben a felsorolásban, mert ő mindig is politikus volt, függetlenül attól, hogy éppen milyen palást volt rajta.)

Azok, akik a civil szférában maradtak, szintén erősen politikusi magatartást tanúsítanak. Victor Alistar, a Transparency International România ügyvezető igazgatója csak a véletlennek és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség szolgalelkűségének köszönhetően nem lett miniszter, de állásfoglalásai minden további nélkül beillenek a kabinet kommunikációjába. Cristian Pârvulescu, a Pro Democraţia Egyesület elnöke szintén nem tekinthető kivételnek a civil szféra átpolitizálódásának folyamatában.

Megállapítható tehát, hogy egyrészt a politikának van egy igen erős elszívó hatása, amely időről időre kiüríti a civil szférát, másrészt pedig ez utóbbi képtelen megerősödni, hitelessé válni. Ennek a jelenségnek a következménye, hogy a civilek nem ellenőrzik, hanem többnyire kiszolgálják a politikai elit valamelyik részét.

Nem akarok Mórickához hasonlítani (akinek mindenről „az” jut az eszébe), de ténykérdés, hogy a civil szféra becsatlakoztatása a politikába Traian Băsescu megjelenésével vett minden addiginál nagyobb lendületet. Ő 2000 és 2004 között tudatosan szívta el a befolyásos civil szervezetek vezető egyéniségeit, azért, hogy hitelessé tegyék ellenzéki politizálását. Hatalomra kerülve aztán már a többségükre nem volt szüksége és rövid úton megszabadult tőlük (lásd: Alina Mungiu Pippidi esetét).

Érthető módon ezek egyik napról a másikra a băsescui rezsim támogatóiból annak ellenzékévé váltak, ami amúgy nem lenne baj, még egy civil testület vagy személyiség esetében sem, ha közben megőrizték volna hitelességüket.

Még korai lenne véleményt mondani arról, hogy miképpen viszonyul majd a civil szférához a december 9-i választásokon abszolút többséget szerzett kormánykoalíció. Egyelőre nyilván muzsika a fülüknek a független szakértők, megmondóemberek vélekedése. Ha azonban a kormánytöbbség – különösen ilyen egyértelmű felhatalmazás esetén – a továbbiakban nem partnerként, hanem alattvalóként fogja kezelni a civil szférát, akkor kockáztatja, hogy elődje sorsára jut.

Cristiana Anghelre visszatérve. A 2008-as választási kampányban kétségtelenül populista indokkal beterjesztett, ám törvényesen megszavazott pedagógusi béremelésről szóló jogszabály azóta sem lépett életbe, a Boc-kormány jogi trükkjei miatt. Biztos vagyok azonban benne, hogy a tanítónő immár nem fog éhségsztrájkba lépni az alkalmazásáért. Erre talán nem is lenne szükség, hiszen tagja a törvényhozásnak, jogában áll ezzel kapcsolatos törvénytervezet benyújtása, és élvezi a parlament két harmadának támogatását.

Csakhogy Cristiana Anghel immár politikus. Őt már nemcsak a pártfegyelem köti, hanem kormányának ama érdeke is, hogy egyensúlyba hozza a költségvetést – ami ebben az esetben összeegyeztethetetlen a legitimista kilengésekkel.

Kimaradt?