Krebsz János: Hó, hó, hó

Valamikor a rendszerváltás hajnalán történt. Utaztunk egy küldöttséggel Ausztriába, és a novemberi hajnalon, ahogy gyülekeztünk a megbeszélt helyen, elkezdett szakadni a hó. Attól nekivágtunk, és bizony nem csak bennünket, hanem a magyar felelősöket is készületlenül érte a helyzet. Hordta is a szél a nedves havat, és a kisbusz sofőrjének ügyességét dicsérte, hogy kétszer annyi idő alatt értünk odáig, de átléptünk a határon.

És onnan, mintha egy másik világba csöppentünk volna, beléptünk csodaországba. Na, éppen a nap nem sütött, ugyanúgy szakadt a hó, és ugyanúgy hordta a szél. De a Bécsbe vivő autópályán hó-eltakarító gépi konvojok vonultak, takarították, seperték, sózták folyamatosan az utat, szinte hihetetlennek tűnt a hazai állapotok után, hogy 80-90-nel száguldunk a nedves aszfalton.

És odaérve lelkesen dicsértem az osztrák közállapotokat vendéglátónknak, egy Európa parlamenti képviselőnek. Hogy az a negyven év kommunista diktatúra, amely visszavetette a fejlődésünket, hogy számunkra eddig elképzelhetetlen volt ez a fajta profizmus, amely az első hóesésre gépek százait és ezreit küldi ki az utakra! Itt érdemes és lehet élni!

Ahogy én lelkesedtem, úgy hervadt le az ő arcáról a mosoly. Igen, mondta keserűen, nálunk nagyon erős az autós lobbi. A hegytetőre és a kukoricaföldre is aszfaltozott utat építünk. Meg takarítjuk a havat az autópályáról, hogy a hamburgi piacon legyen friss paprika meg narancs holnap reggel. Ha értettem is, amit hallottam, minden bizonnyal a jólét panaszának tekintettem: bizony a sógorok már ekkora luxusban élnek, már megengedhetik maguknak, hogy zöld pártokra szavazzanak, és a szupermarket polcáról ne a legolcsóbb, hanem a legkörnyezet-tudatosabb terméket vegyék le. Mert mennyire más lázadozni a hazánkat megszálló csapatok meg az egypártrendszer ellen, mint kazánból meg autóból olyat venni (nagyobb pénzért), amelyik kevesebb káros anyagot bocsát ki.

Eltelt két évtized, és bizonyos tekintetben utolértük a fejlett világot. Nem mindenben, de néhány dologban igen. Például van már magyar ökopárt, de annyira idegen a mi talajunkban, hogy Lehet Más a Politikának hívják. Az EU-s csatlakozásunk óta pedig mindenféle egyezmények köteleznek bennünket a környezetet védő gépek, berendezések vásárlására, miközben mi még elbuherálgatnánk a régieket.

S most, ez a decemberi hóhelyzet tudatosítja bennem, hogy utolértük Ausztriát, már nálunk is erős az autós lobbi. A kemény havazás után az látszik, hogy míg az autópályákat és nemzetközi jelzésű főutakat rendesen, sőt erőn felül takarítják, és tisztán tartják, addig kétszer kitöröm a lábam, míg elmegyek a szomszéd utcába kenyérért a pékhez.

Elfelejtettük azt a korábbi belső törvényt, amelytől mindenki kötelességének érezte, hogy a saját portája előtt eltakarítsa téli reggeleken a havat, akár azon az áron, hogy egy órával előbb kell felkelnie. Nem igaz, hogy a rendőr járta a várost, és bekopogott azokhoz, akik nem tették a kötelességüket. A patikus takarított a gyógyszertár előtt, a pedellus az iskola járdáiról lapátolta a havat, a rendőrség előtt pedig a fogdába csukottak markolták a lapát nyelét. Így mentem iskolába gyerekként.

Felemás fejlődés zajlott itt le. Vezetőink keresik a megoldást folyamatosan. Eddig mindig megtalálták a megnyugtatót. A valódira még várunk.

Kimaradt?