Ágoston Hugó: Miről van itt szó? (2)

Azzal kezdtük és ott hagytuk abba, hogy a felfüggesztett államelnök leváltásáról szóló népszavazás fő kérdése: ő maga, Traian Băsescu. Folytassuk.

Viselt dolgaiban eligazíthat Marius Oprea történész, elnöki tanácsos (Emil Constantinescu), majd miniszterelnöki tanácsos (Călin Popescu Tăriceanu) bomba hatású könyve: Traian Băsescu igazi arca. A dokumentum értékű feltárásokból jegyezzük itt most meg csupán a delikvens lakásairól szóló részeket, azokból is csak a lényeget: Traian Băsescu elnöki mandátumának lejárta után a Ceaușescu-villák egyikét nézte ki magának protokoll biztosította öröklakásul.

Állítólag nem is pont (vagy csak) azt, amelyikben jelenleg is lakik, hanem egy másikat, a Vila Dantét, tény, hogy sokmillió euróért mindkettőt gyönyörűen felújíttatta – pont az idő tájt, amikor a nyugdíjasok és a közalkalmazottak számára a szigorú megszorítások elkezdődtek. A nép meghozta áldozatát, Traian Băsescu villái fenséges titokzatosságban pompáznak. (A Vila Dantéba, bár a protokoll-ingatlanalapok kezelősége a kormányhoz tartozik, a miniszterelnököt a napokban először nem akarták beengedni!).

Băsescu tervével egy baj van, úgy ütött be, mint a ménkű. A Felfüggesztett megint megbukott törvényismeretből. Kiderült ugyanis, hogy a leváltott köztársasági elnököt nem illetik meg azok a jogok, amelyek megilletik a mandátumukat becsületben letöltött elnököket! Tehát amennyiben a referendum számára balul sül el, Traian Băsescu nézhet lakás után. (A Mihăileanu utcai orozmányt valószínűleg tényleg vissza kell adnia, bár, mint mondta, „csak erkölcsi értelemben történt visszaélés", értsd: törvényes értelemben nem; a nagyobbik lányának egymillió eurón vett lakása pedig, ugye, szintén nem bombabiztos...)

Ezért hihető, amit Marius Oprea állít, hogy az elnök most már nem a becsületéért, a székéért vagy az ellene szőtt államcsíny meghiúsításáért küzd, hanem legfőképpen az előkészített lakásáért, azért, hogy ne maradjon az utcán. Elképzelhető tehát, hogy bármilyen szavazataránnyal veszíti el a népszavazást, ha a kvórum hiánya miatt azt érvénytelennek nyilvánítják, Traian Băsescu a megalázó helyzet ellenére visszatér a Cotroceni Palotába – legyen, ami lesz.

No de tudják, mit mondott, amikor az egész tervet, a villák felújítását felrótták neki? Azt mondta: mutassák meg a papírt, amivel elrendelte a felújítást! Arra persze vigyázott, hogy a neve ilyen papíron ne szerepeljen. Ez az újabb csúsztatás, hárítás eszünkbe juttathat más hasonlókat (például amikor azt kérdezték tőle, hogy megütötte-e azt a gyermeket 2004-ben az egyik kampányrendezvényen, igen vagy nem helyett azt mondta: sem ököllel meg nem ütötte, sem mellbe nem lökte), de legfőképpen alkalmat ad visszatérni egy kicsit a múltjába.

Sötét múlt

Emlékszünk, amikor életének és pályájának egyik kevésbé dicső mozzanata szóba került, Traian Băsescu hasonlóan beszélt: mutassák meg neki a szekus dossziéját, és akkor elismeri, hogy besúgó volt. Az elnöknek ma is sokan elfogadják az ilyen válaszait – pedig a lényegük éppen az, hogy valójában a tényt (a vádat) nem tagadják, de persze nem is ismerik el, egyszerűen másról beszélnek. Vajon sikerült tökéletesen eltüntetni a nyomokat, amennyiben voltak?

Doru Bușcu, a kiváló Cațavencii főszerkesztője a lap múlt heti számában összegezi mindazokat a kutatásokat, feltárásokat, oknyomozásokat, amelyek próbálnak világosságot teremteni ebben a sötét múltban.

Vissza. Konstancán azoknak az RKP-tagoknak a listáján, aki engedélyt kaptak a Szekuritátéval való együttműködésre, Traian Băsescu a 19. Az ifjú másodtiszt a tengeri flotta kötelékébe tartozott, 1978. szeptember 9-ével kezdődőleg Mihai Avramidis szekuritátés őrnagynak volt „információs forrása".
Visszább. Már korábban, 1977. január 25-től Traian Băsescu kollaboráns a Konstanca megyei információs hálózat nyilvántartásában a 17592 sorszám alatt szerepel, személzi dossziéjának száma 3990.

Még visszább. A besúgó főiskolai hallgató Băsescu legelőször 1973-ban bukkan fel a belbiztonság láthatárán. A Szekuritáté IV. Igazgatósága (vagy mi a fene lehetett a neve? Direcția...) foglalkoztatja. Neve az évek során felbukkan pitești-i, mangaliai nyilvántartásokban is, de igazi kollaborálása ezzel a szervvel 1976. szeptember 29-én kezdődhetett, amikor a belügyminisztérium Konstanca megyei felügyelőségére helyezték át. (A Szekuritáté a Belügyminisztériumhoz tartozott.)

Fontos bizonyító dokumentum egy törlés is: 1979. augusztus 15-én az 58212 számú jegyzőkönyv szerint Traian Băsescu már említett 3990. számú dossziéját megsemmisítették.
Ezeket írja le Doru Bușcu. Következtetése: „Mindezek valós, nyilvános dokumentumok, amelyek élő emberek igyekezete, bürokráciája és óvatlansága nyomán kerültek elő. Bíróságok, minisztériumok, tábornokok, levéltárosok, és a kérlelhetetlen Mugur Ciuvică tárták fel őket.

Traian Băsescu nem csupán a Szekuritáté kollaboránsa volt, de résztvevője egy perverz epikus folyamatnak. (...) Nyilvánvaló, hogy Traian Băsescu hivatalosan, aláírásával és pecséttel ellátva igazolhatóan szekus volt. Ezért kérdem: vajon a Nature folyóirat vagy a Frankfurter Algemeine Zeitung miért nem ír egy szót sem egy szekus lehetséges negyedik újraválasztásáról egy EU-tagállam élére? Végül is ez pont olyan, mintha megtudnánk, hogy Angela Merkel a STASI ügynöke volt. A válasz, amely a külügyi hírszolgálat fizetési listáin szűrődik át, Szent Ágoston ingadozó megállapítását idézi: ha kérdezik, nem tudom, ha nem kérdezik, tudom."

Persze, és ezt már alulírott mondja, Traian Băsescunak és a hasonló „érvelőknek" a tarsolyában mindig van válasz arra az eshetőségre is, hogy a bizonyítékok (a dossziék) tárgyi valójukban és teljes nyomasztó súlyukban előkerülnek – ez a válasz nem más, mint amit a félreérthetetlen pozícióban rajtakapott feleség mond a megcsalt férjnek: „Most már a szemednek hiszel, vagy nekem?!"

Közjáték államcsínnyel

Sajtónk, úgy értem, a romániai magyar sajtó felületességgel és – politikai irányultsága és elfogultsága ismeretében is csak részben érthető – egyoldalúsággal (keményebben fogalmazva: kevés kivételtől eltekintve államfőpárti módon) foglalkozott ezzel a meghatározó folyamattal, amely a kormányváltással kezdődött, Traian Băsescu felfüggesztésével folytatódott, és július 29-én mindent eldöntő pillanatához érkezik. Nem véletlen, hogy az a kép alakult ki, ami kialakult, itthon és külföldön.

A legérdekesebb e folyamatban az államcsíny „pályafutását" végig követni.

Először a romániai rémhírekre felugró jobboldali-konzervatív vezetők némelyike emlegetett államcsínyt, elsősorban Joseph Daul, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnöke, szinte biztos vagyok benne, hogy Monica Macovei idegpánikos riasztásának hatására. Miután kiderült, hogy kétes, „unortodox" eszközökkel ugyan, de végül is egy demokratikus döntési instancia, a népszavazás elé vitték a dolgot, amelyre az alkotmánybíróság is rábólintott, az államcsíny teóriája nevetségessé vált.

Másodszor akkor volt a napokban – hogy peregnek az események! – államcsíny, amikor Crin Antonescu úgymond le akarta váltani a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjét, hogy végül „a titkosszolgálatok szétverése" helyett beérje a forródrót leszerelésével a Felfüggesztett kampányközpontjában. Végül az államcsíny a napokban bukkant fel újra, Traian Băsescu és a szegény pédélések szóhasználatában, akik – miután a kampánypénzük, a türelmük és a tisztes helytállásról táplált reményük is elfogyott – huszárosan fordítottak egyet a dolgon (mint amikor baloldaliból, szocialistából percek alatt jobboldalivá, néppártivá csavarták át a PDL-t), és ünnepélyesen kijelentették: szabotálják a népszavazást, mert „nem akarják hitelesíteni az államcsínyt"!

Ez tehát már egy harmadik államcsíny, ami abból ered, hogy a szavazási idő meghosszabbodott és a szavazófülkékben nem lesznek térfigyelő kamerák (csalás, merénylet, egek!).

A legújabb egyben a legbájosabb viszont az egyik liberális párti alelnök kijelentése (amolyan „ba pe-a mă-tii!" stílusban): voltaképpen a népszavazás bojkottálása ér fel egy államcsínnyel.

Hogy kinek volt igaza ebben a nagy horderejű kérdésben? Szerintem senkinek.

Ne üljenek tétlenül!

Többször elmondtuk, leírtuk már egy-egy ilyen esemény kapcsán, hogy a tét óriási. Most is az. Az igazi politikai tétet megint Markó Béla fogalmazta meg a legvilágosabban: személyeken túlmenően azt kell eldönteni – és ez a mostani alkalom ennek jelzésére megfelel –, hogy parlamentáris köztársaságban, vagy pedig elnöki köztársaságban akarunk élni. Markó az előbbi mellett teszi le a voksot, a romániai mentalitások és viszonyok ismeretében magunk is elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a második felelne meg jobban. Persze a megvalósításához korrekt, nagy ívű alkotmánymódosításra, ahhoz meg politikai akaratra van szükség.

Ám ez a választás felvet még egy kérdést. Mikor tekinthetjük mi magyarok, hogy rólunk van szó egy-egy romániai nagypolitikai kérdés vitája kapcsán? (Lásd erről lapunkban Székedi Ferrenc kiváló cikkét: A nevető harmadik?) Amikor ilyen nagy a politikai tét, akkor mondhatjuk, hogy nem rólunk van szó, ez „nem a mi harcunk"? Az elvontnak tűnő, de nagyon is konkrét következményekkel járó nagy kérdések – az igazság, a rendőrállam, a megszorítások politikája, a jogállamiság és a demokrácia tiszteletben tartása, érvényesítése stb. – dőljenek el nélkülünk?

Az RMDSZ helyesen ajánlotta választóinak, hogy a Traian Băsescu leváltásáról szóló referendumon szavazzanak lelkiismeretük szerint. (Itt, a szavazók esetében, a 'lelkiismeret' szó valóban találó – véleményem szerint a politikusainknak, most nem magyarázgatom, hogy miért, a lelkiismeretük helyett jobb a belátásukra bízni, hogy például a parlamentben miként szavaznak.) Ámde miközben az RMDSZ ezt a hozzáállást ajánlja, a magyar politikusoknak nem lenne (lett volna) szabad hallgatniuk a kampány során, hiszen mintegy hatásköri leírásából fakadó kötelességük felvilágosítani közösségünket, amely őket a képviselettel felruházta.

Tehát ebben az esetben politikusainknak igenis ki kellett volna állniuk, és meggyőződésük szerint ennek vagy annak az oldalnak az álláspontját, annak helyességét vagy helytelenségét el kellett volna magyarázniuk. Ha explicit állásfoglalás nélkül, akkor úgy, mint Markó Béla. Ha nyílt hitvallással, akkor úgy, mint Frunda György. Természetesen hozzátéve, hogy ez az álláspont a sajátjuk, nem az RMDSZ-é, mert az megvan külön, közlemény formájában, egyértelmű és világos.

Az viszont, hogy az állampolgárok ne menjenek szavazni: nem álláspont és nem lehet tanács! Az a demokrácia megcsúfolása. Sok minden mocsok módon történt ebben a politikai folyamatban mindkét oldalról, de a népszavazás bojkottja a legszégyenteljesebb mozzanat. Ezzel nem lehet, nem szabad taktikázni! Gyorsan vissza kell térni a valóság – a demokrácia – talajára!

Utóirat

Felhívnám két körülményre azoknak a „reálpolitikusainknak" a figyelmét, akik – minduntalan az első felfüggesztés és népszavazás kimenetelét idézve – az államelnök „bosszújától" tartanak és óvnak.

1. Nagyon sokat nekünk, magyaroknak, de akár a 322-eknek Traian Băsescu így sem sokat ártott, alkotmányt módosítania nem sikerült, területi-közigazgatási átrendezést keresztülvinnie sem; azt pedig, hogy nem bízta meg kormányalakítással a Johannis-féle többséget, hogy rátelepedett a kormányra, hogy rendőrállamot honosított meg galád lehallgatásaival, hogy lélegezni sem hagyta az állam intézményeit, hogy – egyre nyilvánvalóbb – csalással nyerte meg utána a választásokat, szóval mindezeket még inkább megtette volna, ha nem szembesítik a ténnyel, hogy fékek is vannak. Ugyanakkor pont ezek az alkotmánysértései ütöttek számára vissza, és vezettek el a második felfüggesztéséhez.

2. Vájtabb fülű „reálpolitikusaink" pedig, ha kicsit odafigyelnek, megtudhatták volna, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ominózus ülésén, ahol a titkosított speciális telefonvonalak, a forró drótok vitája zajlott (és ahol, mint ismeretes, Iulian Fota, Traian Băsescu tanácsosa megakadályozta a Speciális Távközlési Szolgálat főnökének a menesztését, amint azt Crin Antonescu ideiglenes államelnök ezt óvatlanul kikotyogta), bizony a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) főnöke is a STS-s kolléga ellen szavazott. Az álmoskönyvek szerint nem jó jel, ha két titkosszolgálati főnök is benne van egy „államcsínyben". Különösen ha tudjuk, ki ad tanácsokat Victor Pontának.

Kimaradt?