Ágoston Hugó: Miről van itt szó? (1)

Tehát végleges és hivatalos: nem volt puccs! Szó sem volt, pillanatig sem, államcsínyről, alkotmánysértésről is tévesen és csak az elején. A parlament Traian Băsescut jogszerűen, az alkotmánybíróság döntése alapján juttatta a nép ítélőszéke, a referendum elé. Eldőlt: Romániát nem ebrudalják ki az Európai Unióból, nem függesztik fel a szavazati jogát, nem lesz védzáradék, nem vonnak meg tőle pénzeket, még csak nem is indul ellene vizsgálat az elnök felfüggesztése miatt.

Végül minden a törvények betartásával történt, legfeljebb az a mód, ahogyan a legdemokratikusabb döntéshozatalt, a népszavazást a kormányszövetség kikényszerítette: a gyorsaság, a sebészi pontosság felkészületlenül érte az ellenzéket. Valóban nem mindennapi, hogy az ország első három közjogi méltóságát a parlament egy csapásra letegye: a törvényhozás két házának elnökét leváltsák, az ország elnökét felfüggesszék.

(Persze az sem éppen megszokott, hogy az ország első három embere az ellenzékhez tartozzék, és uralja az igazságszolgáltatás és a társadalmi-gazdasági élet több intézményét, a titkosszolgálatokat és a sajtót.)

A gyors akció érthető módon felkészületlenül érte a más ritmushoz szokott Európai Uniót is. A Reding – Merkel – Barroso hármas nevével fémjelzett jobboldali vezetés „megijedt". Leginkább attól, hogy elvész – márpedig el fog veszni – mind vitatottabb politikájának még egy támogatója. Vége lesz egy paradigmának.

A megszorításpárti európai jobboldal „ijedtében" rákényszerítette a román kormányra és parlamentre a furcsa követelményt a referendum érvényességéhez szükséges, gyakorlatilag elérhetetlen részvételi küszöbbel. A legkisebb királyfit (a legfiatalabb miniszterelnököt) látszólag megoldhatatlan feladat elé állították.

Bár alapos okunk van feltételezni, hogy valójában Görögországtól, Bulgáriától, Spanyolországtól, de még Magyarországtól is sokkal jobban be van ijedve az EU, nyilvánvaló, hogy Traian Băsescu bukásával a megszorítások propagálói sokat veszítenének. Ezért a kvórum kikényszerítésével nyíltan Traian Băsescu pártjára álltak. Érdemes megnézni, hogy kinek is az oldalára, és hogy megéri-e nekik...

Közjáték: a történelmi döntés

Az Európai Unió tagországaiban – talán egyetlen kivétellel – nincs kötelező megjelenési létszám, tehát a kvórum ellentmond a szokásrendnek. Ellentmond az egyértelműség követelményének is, hiszen több okból nem lehet pontosan megállapítani a romániai (és a külföldön tartózkodó) szavazásra jogosult polgárok összlétszámát, a 18 millió véleményem szerint jóval több, mint a tényleges, még az is lehet, hogy ennélfogva tulajdonképpen hatvan százalékos jelenlét szükséges a népszámlálás érvényessé nyilvánításához.

Ellentmond a jogrendnek, hiszen azt jelenti, hogy az államelnököt másképp menesztik (kvórummal), mint ahogy megválasztják (kvórum nélkül). „Nemzetközi intézményi" ellentmondás is van, hiszen az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve, a megfellebbezhetetlen szakmai tekintélyű Velencei Bizottság ellenzi a kvórumot, abból a természetes megfontolásból, hogy kizárva a tartózkodás lehetőségét, a távolmaradás voltaképpen az egyik opciót erősíti (esetünkben Traian Băsescu elnök javára); ebben áll antidemokratizmusa is: gyakorlatilag pervertálhatja a népszavazásnak mint demokratikus joggyakorlásnak az eredményét. Ennyi ellentmondás mellett hogyan történhetett meg az, ami történt?

Azt, hogy – a felsorolt elvek ellenére – a román alkotmánybíróság így döntött, egy legyintéssel elintézhetjük: „láttunk már ilyent!". Hogy Traian Băsescu 2007-ben, első felfüggesztése előtt maga is keményen ostorozta a kvórumot, szintén lényegtelen – hiszen neki még talán egyetlen olyan kijelentése sem volt, amelyet utána ne cáfolt volna meg, ne tagadott volna le, esetleg ne „bánt volna meg".

De hogy egy referendum törvényének a formáját, adatait az Európai Bizottság írja elő egy tagország parlamentjének: előzménytelen, mondhatni történelmi politikai beavatkozás. Az már a sors torz iróniája, hogy ezzel együtt Traian Băsescu pártja, azzal, hogy – miután biztos jelek alapján rájött a helyzet kilátástalanságára – immár nem szavazásra, hanem bojkottra biztatja híveit. Az Európai Unió nyilván teljesen odavan ettől a demokratikus gesztustól: azt tanácsolni a szavazóknak, hogy ne szavazzanak, ne éljenek legalapvetőbb demokratikus jogukkal! Hát ezért kellett a szigorú kvórum?!

E történelmi döntés első nézésre belátható következményei: sok százalékkal megnő a romániai lakosság közép- és alsó rétegeiben az EU-ban csalódottak, az „euroszkeptikusok" aránya, akik imperialista beavatkozót látnak a nagy szövetségben; fokozódik a harag az erkölcsi legitimitását teljesen elvesztett Traian Băsescu és a PDL a ellen, ami az USL kétharmados parlamenti többségét eredményezheti az őszi választásokon; a referendum sikertelensége esetén tovább súlyosbodik az országban a politikai instabilitás. Utóbbinak a következményei beláthatatlanok.

Kit is támogat az EU?

Ebben a helyzetben, amelybe ez a mocskos eszközökkel vívott, elkeseredett háború juttatta Romániát, a legfontosabb már nem az egyik vagy másik fél ilyen vagy olyan, múltbeli vagy a kampány során megnyilvánuló, törvényes vagy törvénytelen magatartása, hanem a magukat becsapni nem hagyó emberek igazságérzete. Az egyszerű állampolgár sok mindent nem ért, sok mindenről nincsenek meg a kellő információi, sokféle (sajtó)manipulációnak bedől, sok mindenben indulataira, ösztöneire, nem pedig a rációra hagyatkozva dönt – de ha úgy érzi, igazságtalanság érte, attól nagyon felháborodik.

És itt szükséges egy rövid kitérő. Bármilyen figyelemelterelő témákat vetnének be be a kampány résztvevői, a titkosszolgálatok, a profi diverziósok, az érdekelt vagy csak részrehajló sajtó (megtévesztett, a helyzethez szellemileg és erkölcsileg felnőni képtelen újságírók vagy beépített ügynökök révén is), ez a referendum végeredményben csak és kizárólag arról szól, hogy Traian Băsescu maradjon-e az államfő, vagy ne maradjon.

Az IGEN szavazat azt jelenti: mennie kell, a NEM azt, hogy nem kell mennie. Tehát Băsescu áll szemben a szavazókkal, az állampolgárokkal. (Pontáról, Antonescuról és a többeikről, az USL-ről, a PDL-ről és az RMDSZ-ről majd a parlamenti választásokon, Antonescuról esetleg az előrehozott választásokon dönt, mond véleményt a lakosság.)
Így hát próbáljunk magunk is a tárgynál maradni. Beszéljünk Băsescuról. Arról, hogy mi bánthatja vele kapcsolatban az emberek igazságérzetét.

Legelőször is természetesen a korrupció. Sokan nem tudatosították, pedig így van: ez a népszavazás a korrupció elleni harcnak is az egyik rendkívül fontos, új korszakot nyitó fejezete Romániában! Ez a nép percepciója is, mert az emberek tudják, hogy a korrupció elleni harcot a zászlajára tűző, csupán a politikai ellenfelek korrupcióját üldöző Traian Băsescu a Romániában valaha volt egyik legkorruptabb rendszernek áll az élén. Ha bukik, őt és híveit is eléri előbb-utóbb az igazságszolgáltatás. Nem lehet majd dossziékat elrejteni, büntetőeljárásokat megszűntetni, a politikai klientéla javára egyéb huncutságokat elkövetni.

Eddig lehetett, arra az EU nem volt kényes, eztán sorra kerülnek az eddig védettek is. Nem lehet a végtelenségig a korrupció ellen papolni, és közben korruptnak lenni, korruptakat támogatni, pereket államelnöki immunitással megúszni. Eddig lehetett, az EU erre nem volt kényes, most rövidesen sorra kerül Traian Băsescu is, hogy feleljen a tetteiért.

Az Európai Bizottság jelentése kapcsán kiderült: minden haladás, a DNA, az ANI felfokozott működése, Adrian Năstase elítélése ellenére Románia lakosságának kilencven százaléka (!) szerint a korrupció nem csökkent, hanem nőtt az országban.

És az egyszerű emberek nem a politikai korrupcióra gondolnak (amikor bármire kapható „politikusok" megvásárlásával, az árulók megjutalmazásával alakítanak ki és át többségeket, amikor a parlamentben egy igazságtalan törvény átviteléhez nyílt csalással érnek el szavazattöbbséget stb.), hanem arra, hogy míg nekik napról napra romlik az életszínvonaluk, a vezetőik fitogtatják gazdagságukat, millió eurós villákban laknak, szemérmetlenül költekeznek. Igen, ilyen egyszerű ez a „baloldali igazság". (Jegyezzük meg egy villanás erejéig: Victor Ponta és Crin Antonescu azért válhattak Traian Băsescu sírásóivá, mert egyáltalán nem korruptak, egy fia üzletük sincs, a spiclik hada sem talált rajtuk fogást, arról nem is beszélve, hogy nem modortalanok, nem voltak kommunisták és nem voltak szekusok.)

Tolvajt kiált a tolvaj

Traian Băsescut az egyszerű emberek már nem fogadják el, mert becsapta őket. Sokan benne látják a fő korruptat, ehhez zavaros, csúnya ügyeivel (amelyeknek száma sokkal nagyobb, semhogy itt fel tudnánk sorolni) maga is alaposan hozzájárult.

Itt nem városi folklórról van szó. Hanem arról van szó, mondják egyelőre az ellenfelei, de az igazságszolgáltatás sem hunyhat szemet sokáig fölötte, hogy csupán az utóbbi két évben mintegy három milliárd euró ment át közpénzekből magánzsebekbe.

Miközben lent, a „való életben" csökkentek a nyugdíjak és a bérek, a lakosság elvesztette megélhetési forrásainak jó részét, közel egymillió ember a munkahelyét is, a kamarilla tagjai elképesztő összegeket költöttek el villákra, luxuscikkekre itthon és külföldön, juttattak megbízható helyekre. Elképesztő, hogy például mindazokból az összegekből, amelyeket – a minisztériumi audit tanúsága szerint – Elena Udrea asszony kétes szerződések nyomán cinkosainak juttatott, mennyi szociális gondot lehetett volna enyhíteni!

A kampányra időzítetten megjelent „fekete könyv" ötven esetet ismertet, monstruózus hálózatokat, amelyek felderítése nem késhet. Új nyomozásokra is szükség van, de az sem semmi, ha a már összeállított ügyeket munkába veszik.

Felmerül a kérdés, hogy vajon tudott-e mindezekről Traian Băsescu. A kérdés naiv, hiszen Traian Băsescu olyan információs hálózatokat alakított ki, hogy nem túlzás azt mondani: mindenről tudott. És mindennek része volt. Ahogy a politikai ellenfeleit mind lehallgatta, és utasítására a legbanálisabb beszélgetésből nyomozati anyag, dosszié lett, azt is tudta, hogy emberei a szervezett, intézményes bűnözés piramisainak csúcsai. Nem mondható, hogy mindenki – és nem mondható, egyelőre, hogy az államelnök maga jogi értelemben – részese volt ezeknek a bűntetteknek.De tudott róluk, és a bűnök eltűrése, már elhallgatása is súlyos törvénytelenség egy állemelnök részéről.

Európa néppárti konzervatív vezetői mondhatják azt, hogy nem tudták pontosan, kit vesznek védelmükbe. De vajon, tényleg nem tudták? Sejtelmük sem volt? Az európai pénzek eltérítését, elsinkófálását sem tudták? S ha ezt elhisszük nekik, akkor minden rendben van? (Folytatjuk)

Kimaradt?