Ady András: Hibaigazítás

Hibaköszörülés ez, lelkiismeretfurdalás elleni írás: túl sokat skribáltam már elítélően Iránról, beképzelten remélve, hogy szerény pöttöm-pennámmal ásom a mostani gaz rezsim-perzsák sírját. Sokáig nagyvonalúan kezeltem a támadott oldal igazát, képzelve, hogy nincs is nagyon amit vizsgálni. De íme: a november 2-ei teheráni események meggyőztek róla, hogy az audietur et altera pars hasznos. Hagyomány ugyanis, hogy a perzsa birodalmi fővárosban minden év november elején államilag bujtott tüntetésekkel emlékezzenek meg az 1979-es teheráni amerikai követségi túszdrámáról, illetve – és egyúttal – az iráni iszlám forradalomról is.

A 444 napig tartó terrorizmusgyanús habitusú ifi tanoncok által keltett patthelyzet az angolszász külföldnek csak egy Jimmy Carterjébe került, Komeininek és országának viszont igencsak kemény dió hírnevet szerzett. Az esemény megalapozta a következő harminchárom év viszonyát a Közel-Kelethez és az USA-hoz, sokkal erősebb pozícióba hozva egy olyan régió iszlamizmusát, amely addig egyértelműen csak óvatosan követelhette jogait.

Szóval novemberben ismét USA- és Izrael-ellenes tüntetés zajlott az épület előtt, amely egykoron a teheráni amerikai nagykövetség volt, s amelyet „spionbarlangként" ismernek a helyiek, ami csak hozzáadott az Iránról alkotott negatív nemzetközi képhez. De vajon mennyiben tartotta be az amerikai fél az Algériai Megállapodás kölcsönös egyezménypontjait, amelyek 1981 januárjában véget vetettek a túszdrámának?

Az első alkupont az volt, hogy Amerika nem avatkozik be többé Teherán belügyeibe, se direkt (katonai), se indirekt (diplomáciai, gazdasági) módon, s ezzel kapcsolatban minden elmondható, csak az nem, hogy az USA betartotta volna ígéretét. Irán kintlevőségei a túszdráma idején valami 12 milliárd dollárra voltak tehetőek, s ezeket vissza kellett volna „engedni" az országba. Ám az ügyvitelt addig csűrték-csavarták, amíg az Iránnak kölcsönző amerikai bankokat kifizették, majd fedezték az üggyel kapcsolatos további US-kiadásokat, s a Perzsiának visszaadott pénz így csak az eredeti összeg egyharmada volt már.

A kötelezvény szerint rendezi kellett ugyanakkor az iráni-amerikai államközi és személyi szintű kereskedelmi ügyek jogi státusát. Amerika rendezte is Irán felé, így kielégítettek minden céget és személyt, ami és aki csak akart valamit Teherántól, mi több, az esetenkénti és egységes elbírálások költségeit is az iszlám-állam nyakába varrták.

Reza sah külföldi vagyonát haza kellett juttatni: a megállapodás szerint ehhez az irániaknak perelniük kellett Amerikában, s az utóbbiaknak kutya kötelessége lett volna mindenben segíteniük az előbbieket. Iráni források szerint soha egy ilyen pert sem nyertek még meg. Az utolsó kitétel szerint Amerikának vissza kellett volna vonnia minden – a túszdráma és az kiegyezés között született – gazdasági szankciót, s ennek ellenére a perzsa embernek méltán az az érzése, hogy ezek azóta szinte osztódással szaporodtak. Bízisten, ez is mozgatja az irániakat. Nem színesebb így az összkép?

Kimaradt?