Bogdán Tibor: A főnökeink fiai

Miközben a demokrata liberálisok és a szociál-liberálisok között teljében van a – legtriviálisabb kifejezésektől sem mindig mentes – választási szópárbaj, addig a két koalíció vezető politikusai gondosan ügyelnek arra, hogy útszéliség ide, alpáriság oda, egymást nehogy kiüssék a megmérettetések alkalmával. A demokrata liberálisoknak gondjuk van rá, hogy részükről a szociál-liberálisok „régi, jó" politikusai ne kapjanak nehéz ellenfelet – cserében csak az a kívánságuk, hogy ne gördítsen akadályt a politika zegzugos ösvényeit taposó saját „megbízható katonáik" újraválasztásának útjába a Szociál-Liberális Szövetség sem, amely természetesen viszonozza a szívességet.

Már-már olyan ez, mintha a két pártkoalíció nem is egymás politikai ellenfele, hanem szövetségese lenne.

Persze mindennek megvan a maga rációja. A választó orra alá tartott, húsz éve csaknem teljesen változatlan választási listán szereplők politikai karrierük előtt nem kizárt, hogy jó mérnökök, tanárok, tudósok, művészek lehettek volna. Ma már eredeti szakmájukhoz viszont semmit sem értenek – hogyan is térhetnének oda vissza? Igaz, a politikusi szakma is ismeretlen előttük, abból viszont semmiféle bajuk nem származik; márpedig képzeljük csak el, ha a politikából kikerülve, eredetik mesterségükhöz visszatérnének! Mekkora botrány lenne, ha egy általuk tervezett híd leszakad, vagy egy számításuk szerint felépült épület összedől. Vagy ha a terveik alapján elkészült atomerőmű gondolna egyet és egy jó nagyot pukkanna!

Ráadásul e kockázatokon túlmenően is, a politika mifelénk igen jó foglalkozás – elsősorban a meggazdagodás tekintetében –, így tehát nagy gondjuk van rá a politikai pártok vezetőinek, hogy (saját érdekükben) ki ne üssék ellenfelüket a mezőnyből.

Így aztán érthető, hogy a szenátusi tisztségre pályázó Vasile Blaga ellen a szociáldemokraták egy teljesen ismeretlen politikust, Matei Suciut indították. Gheorghe Fluturnak sem kell majd izgulnia, hiszen a suceavai kórház szóvivőjét, Tiberiu Brădăţant kell majd legyőznie, aki ráadásul alig néhány hónapja lett csak politikus. És sorolhatnánk a Demokrata Liberális Párt többi „régivágású" politikusát, Ioan Olteantől, Elena Udreától kezdve – akikkel szemben a szociál-liberálisok mind könnyű ellenfelet állítottak; aminthogy ők maguk is (Crin Antonescutól kezdve Victor Pontáig) máris biztos bejutóknak tekinthetik magukat.

A példát pedig a két tömörülés fiatalabb jelöltjei is követik, akik pedig éppen azzal kampányolnak, hogy majd megújítják a politikai osztályt. Mihai Răzvan Ungureanu – akit nemrégen szíve még szülőföldjéhez, Moldovához húzott volna – immár Arad megyében lett jelölt, ahol a demokrata liberálisoktól a nemzeti liberálisokhoz átment, ismeretlen politikussal, Ovidiu Morarral kell „megküzdenie". Mihai Neamţuval egy szintén „nevenincs politikust" állítottak szembe a szociáldemokraták, és voltaképpen nincs politikai ellenfele olyan „megújító" politikusoknak sem, mint Adrian Papahagi, Traian Igaş.

Ha pedig ez így megy, akkor még alighanem hosszú évekig helytállóak lesznek Mircea Dinescu húsz esztendővel ezelőtt elhangzott szavai: a főnökeink fiai lesznek a mi fiaink főnökei.

Kimaradt?