Ágoston Hugó: Ami fontos és ami nem

Az RMDSZ vezetői a jelöltállítás után minden bizonnyal tudatosan hagytak abba minden vitát a „belső ellenzékkel" (pontosabban az EMNP-vel), hogy teljes figyelmüket lényeges, érdemi témákra összpontosíthassák. Nem kell energiát, akár szót is vesztegetni arra, amire felesleges lenne. Pazarol majd szóözönt a hazai fideszsajtó: ostorozni már tud, eztán az eszménykép-fejedelem szellemét követve, a megvilágosodás kegyelmi állapotában hátha sikerül okkult jelekből, látomásokból közösen kifürkészni a tennivalókat és legfőképpen a jövőt.

Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök a múlt héten földhözragadtabb témákból bontotta ki a politikai jelenlét imperatívuszát. Mert fontos az országos képviselet kialakításának „demokratikus" módja (ahogyan a modern demokráciát egyesek elképzelik), de még fontosabb a hatékonysága, a legfontosabb pedig – ki tagadhatná, a jelek révült látóin kívül? – maga a képviselet megléte, működése.

Kelemen Hunor azt fejtette ki, miért elengedhetetlen a parlamenti jelenlétünk az RMDSZ gazdaságélénkítő tervének, az Erdély 2020 nevű, nagyívű projektnek a sikeréhez. Logikus feltétel – ez nem olyan, mint az elméleti autonómia, amit elég kihirdetni. Egy konkrét programért politikai hadviselést kell folytatni nap mint nap. Közben természetesen fel kell készülni a következetes és kezdeményező részvételre a döntésekben olyan további, 2013-ban terítékre kerülő alapkérdéseket illetően, mint az alkotmánymódosítás (milyen történelmi siker lenne, ha – ukrán mintára vagy bármilyen mintára – sikerülne a magyar nyelv regionális nyelvént való elismertetése!), az ország felosztása gazdasági-fejlesztési régiókra (jó lenne közigazgatásilag együtt tartani a magyarlakta területeket!), a közigazgatás reformja, a választási rendszer átalakítása. Ezekben és egyebekben csak úgy lehet szava a romániai magyarságnak, ha reprezentánsai – a tömbök képviselői és a szórványterületek képviselői – minél nagyobb számban ott dolgoznak a törvényhozásban.

Ez már eddig is mindenkiben tudatosulhatott; azt viszont idén külön tudatosítani szükséges, hangsúlyozza is ismételten a szövetségi elnök, hogy a politikai helyzet, a nyári referendumkaland és egyes uniós tisztségviselők még objektív kiértékelésre váró beavatkozása Románia belpolitikájába: mindez végletesen felfokozta a szavazási kedvet, a román pártok (s különösen a jelenlegi kormányszövetség, az USL) választóinak nagy arányú jelenlétét az urnáknál. Ez hatalmas kihívás az RMDSZ számára. Mint bebizonyosodott, „a politikai kínálat változatosabbá tétele" a magyarság köreiben nem növeli a szavazási hajlandóságot, ellenkezőleg. Valamikor jól jött ilyen időkben az ellenségkép – ma már ez sem nagyon működik. Az RMDSZ számára az EMNP „ellenségnek" is kevés, ráadásul e zsebpárt magyarországi háttere egyre népszerűtlenebb, s nemsokára Magyarországon is eljön a számonkérés pillanata az adófizetők pénzének ilyetén elköltéséért. Nem működik eléggé a román ellenség képe sem.

Hol vannak a régi szép idők, amikor választások közeledtével mi székelykapukat emeltünk, a románok ledöntötték, s meg is volt a kellő számú magyar szavazat, biztosra vehettük a sikert!? Ezek a mostani bukarestiek, minden nacionalista vád ellenére, ami érheti és éri őket, ezek a szenvtelen ballibeláris fickók inkább csak közömbösek. A miniszterelnök időnként kijelenti, hogy az RMDSZ a magyarok egyetlen legitim képviselője, és feltétlenül ott a helye a törvényhozásban, de sem a régi vonzalomnak, amikor kérőként udvaroltak nekünk (komoly szándékkal!), sem a még régibb viszálykodásnak, a nemzeti kommunista acsarkodásnak nincs túl sok nyoma már, ilyesmik feltehetően – vagy legalábbis reméljük – nem fognak túlzott szerepet játszani a kampány során. (Ami messze nem azt jelenti, hogy a politikai támadások szünetelni fognak, lásd a módot, ahogyan egyes jelöltjeinket a kormány a tövény figyelmébe ajánlja.)

A politikai képviselet dolga a folytonos egyeztetés, az együttműködés és a kompromisszumkeresés, olykor a demokratikus vita, szembenállás a többi parlamenti párttal. Kormányzati szerepet vállalni nekünk nem machiavellizmus, hanem az érdekérvényesítés második legfontosabb feltétele. (A legfontosabb, az első: ott lenni a parlamentben.)

Ilyen értelemben akár a politikai érettség és rugalmasság erényét is illusztrálhatnánk Borbély László múlt heti két nyilatkozatával. Először az Európai Parlament elnöke, Martin Schultz romániai látogatása kapcsán nyilvánosságra hozta a PDL viharvert európai képviselőjének, Theodor Stolojannak az RMDSZ-hez küldött megkeresését. Mint ismeretes, a narancsosok úgy döntöttek, hogy parlamenti minőségükben nem mennek el Martin Scultzcal találkozni, amiért az úgymond résztvett Victor Ponta „kampányrendezvényén". Ez két okból is sajátos észjárásra vall (amiért is arra kell gondolnunk, hogy a döntésben Vasile Balgán kívül Mircea Toadernek is szava volt): elsősorban alig valamivel előtte a PDL-nek kampányolt Bukarestben az Európai Néppárt teljes kongresszusi vezérkara, másodsorban Schultz Târgu Jiuban nem Pontától volt elájulva, hanem attól, hogy láthatta Brâncuşi műveit és megtanulta helyesen kiejteni a nevét; különben még maga az államelnök is megdicsérte a német politikust, amiért élt a híres román vendégszeretettel.

Szóval Borbély László kihasználta az alkalmat, hogy rendreutasítsa a volt kormánykoalíciós, jelenleg csupán néppártos társat, és megdicsérje a szocialista (Tőkés László szerint, úgylehet, posztkommunista) EP-elnököt, megköszönve látogatását. Európai gondolkodás, európai jólneveltség – európai reálpolitika. (Nem kétséges, az EMNP teljes szolidaritást vállalt volna Stolojanékkal, esetleg szervezett volna egy kis tüntetést az EU zsarnoksága ellen.)

Ennél is jobban megmutatkozott Borbély László „neptunos elhajlottsága", amikor az került szóba, hogy az RMDSZ tagja legyen a decemberi parlamenti választások után felálló kormánynak. Az ötlet Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnöktől származik, akivel az RMDSZ mint kormánypárt jó viszonyban volt, Borbély pedig kijelentette: „Nincs kizárva a szövetség az USL-val. Ahogyan a politikában mondják, sohase mondd, hogy soha. (...) Nekünk most is normális a viszonyunk ezzel a kormánnyal, mégha ellenzékben vagyunk is." Persze a decemberi 9-e utáni kormányzati szerepvállalást feltételesen kell érteni (a képet árnyalta Kelemen Hunor, kifejtve, hogy a választások előtt az RMDSZ-nek „nincs preferenciája"; Puiu Haşotti szenátor pedig egyenesen az ellenkezését fejezte ki, hozzátéve, hogy „a dolog nem történik meg, mert az USL egymagában alkot majd parlamenti többséget", ami ugyancsak valószínű), de a kijelentés politikai relevanciája megmaradt, idézik is ilyen-olyan érzelmi hozzáállással a különböző táborokban.

A kérdés diszkrét bája, politikai bonyolultsága, mondhatni perverzitása abban áll, hogy létezik forgatókönyv – maga az „elnökbuktató" rettegett Dan Voiculescu szenátor ismertette preventív rémülettel a saját televíziójának adott interjújában –, amely szerint az államfő az USL győzelme után annak köreiből nevez ki miniszterelnököt, de nem Victor Pontát, hanem valaki mást (Tăriceanu?), ezzel reménye szerint megosztva a PNL-t, szétverve az USL-t. Nem tudom, e kombinációnak mennyi a realitása, mik lennének a feltételei, milyen árulásokra és „átcsoportosulásokra" lenne hozzá szükség, mindezeknek kimeríthetetlen tartalékai vannak a román politikai osztályban... Ám előállhat olyan bonyolult helyzet, hogy – mégis! ismét! – az RMDSZ-en múlna, hogy milyen kormánya lesz Romániának. A duplakanyar az, hogy a táborok már eleve mindezek figyelembe vételével alakíthatják a kampánystratégiájukat, az USL-től ebben az esetben nem túl sok jót várhatunk, az erőtlen jobboldali szövetségtől pedig nem várhatunk semmit...

Ebben a helyzetben látszik meg igazán, milyen fontos és milyen jó az, hogy az RMDSZ csúcsvezetői minden demokratikus erővel képesek tárgyalni, a Kelemen–Borbély–Markó triónak meg néhány más meghatározó politikusunknak pedig, és ezáltal a Szövetségnek, olyan politikai ereje és tekintélye van, amelyet ma Romániában minden partner és ellenfél elismer, figyelembe vesz.

Kimaradt?