Székedi Ferenc: Álságos?

A Magyar Távirati Iroda összefoglalója szerint Németh Zsolt, a Külügyminiszterium parlamenti államtitkára az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kimondó Kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulójára szervezett konferencián "álságosnak nevezte, hogy egyesek szociológiai felmérésekre hivatkozva próbálják úgy beállítani, hogy az erdélyi magyarság számára a megélhetési kérdések fontosabbak mint az autonómia".

Nézzünk egy kissé a megállapítás mögé. Mindenekelőtt pillantsunk az első felére, amely szerint a Kolozsvári nyilatkozatban (1992 októberében, az RMDSZ vezető testületének, a Küldöttek Országos Tanácsának az ülésén elfogadott dokumentumban) először mondták ki az erdélyi magyarság autonómiaigényét. Nos, az állítás egyértelműen hamis. Íme, egyetlen mondat az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán (1990 április 21-22) elfogadott programból: "Az RMDSZ feladatának tekinti olyan törvényes keretek kialakítását, amelyek szavatolják nemzetiségi viszonyaink rendezését az európai demokráciákban megvalósult legjobb modellek szerint, biztosítják az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szabad érvényesítését, az önrendelkezést."

Tehát a kollektív jogok és autonómia igénylése már az első pillanatoktól kezdve. Az utak a megvalósítás tekintetében váltak szét. Egy kis csoport úgy gondolta, hogy úgynevezett helyzetteremtő politikával, "felülről" való kimondással megteremthető az önrendelkezés, a többség pedig úgy vélekedett, hogy a kialakuló és megerősődő helyi demokráciák, ha úgy tetszik, a helyi önkormányzatok rendszere valamint a romániai jogrendszer lépésről-lépésre történő átalakítása lesz az alap, amelyre egy szélesebb körű romániai magyar önrendelkezés épülhet.

Azóta eltelt több mint két évtized. A kisebbik csoport helyzetteremtése vagy dörgedelmes nyilatkozatokban, vagy különböző tanulmányok elkészítésében nyilvánult meg, és biztos akad majd valaki, aki a maga teljességében összeszámolja (legutóbb a sepsiszentgyörgyi Háromszékben történtek rá kísérletek) a dilettánsok vagy a közigazgatáshoz, a politológiához értő szakemberek sorozatban legyártott dokumentumait. Megsűrűsödtek ugyanakkor az autonómiára vonatkozó kampány-jelmondatok, amelyek magát az ügyet legfeljebb annyira vitték előre, hogy "legalább megtudták a románok is, mert beszélünk róla." Tényleges előrelépést viszont nem hoztak sem ezek, sem azok a hiú ábrándok, amelyek Magyarország uniós részvételére,"nagyhatalmi védőstátusának igénybevételére" vonatkoztak, hogy ne feledjük a múlt század második felének divatos szónoki délibábjait sem.

Mit kínált a másik út? Tagadhatatlan, hogy Romániában a helyi önkormányzatok rendszere megerősődött, a Székelyföldön a megyei és települési közigazgatásnak ezek a formái legnagyobbrészt magyarokból állnak, de magyar tanácsosok vagy éppen polgármesterek ott is jelen vannak, ahol a magyarság számbeli kisebbségben vagy szórványban él. Ahol jól működnek ezek a helyi tanácsok, ahol kellőképpen, megfelelő programokkal, okos és bölcs döntéshozatallal össze tudták hangolni a helyi, központi és európai pénzügyi források igénybevételét, ahol támogatták a helyi vállalkozások kibontakozását vagy a helyi civil közösségek elképzeléseit, ott nem csak az önrendelkezés erősödött, hanem mindez a helyi közösségek javuló életvitelében, helyi és nemzeti azonosságtudatuk megerősődésében is tükröződik.

Ugyanakkor, ahol erre szükség volt, kiépült a magyar nyelvű iskolahálozat, létrejött a magyar kulturális intézményrendszer, a nyelvi jogokat a legtöbb helyen jóval inkább a használati kényelmesség csorbítja, mint a tiltás. Másképpen szólva: a romániai magyarság keretében már egész sor olyan autonóm közösség működik, amely a saját tennivalóival foglalkozik, de az is nyilvánvalóvá vált: a közösségeken belül és közöttük menetközben egész sor olyan érdekellentét is létrejött, amelyek a vagyoni helyzethez, a társadalmi tagolódáshoz stb.stb. kapcsolódnak.

A magyar közösségekben is nagyon sokan úgy érzik, hogy leszakadtak, hogy a gazdasági válság jobban sújtja őket, hogy nem hosszú, hanem már rövid távra is növekszik a megélhetési bizonytalanság, így nem véletlen, hogy bármiféle felmérés a hétköznapi gondokat állítja előtérbe. Ez tény és nem valamiféle autonómiaellenes álságos magyarázat. A hétköznapi élet megannyi gondját-baját fogalmakkal, adott fokig, legfeljebb az érzelmek szintjén lehet gyógyítani, és ezt egyre jobban érzik a magyarországi kormányzó erők is. Ott pedig mindenki magyar és autonóm, nemde?

Kimaradt?