Ady András: Szálka és erdő

Teljesen érthető, hogy Oroszország nem hajlandó fejest ugrani a szíriai katlanba, hisz meglehet, hogy megkopasztva kerül ki onnan, elveszti egyetlen s így legfontosabb külföldi, teljes birtoklású kikötőjét a térségben, Tartúszt. Küldözgeti tehát Szíriába nemcsak haditengerészeti egységeit (a harmadik hajó áprilisban rakétaromboló volt, de most még két romboló és három partraszálló egység futott ki), de helikoptereket, lőszert, miegymást, mondván: a kikötőt biztosítja, ha kell a pro-Aszád bandákkal szemben, ha meg úgy hozza a sors az anti-Aszád csoportok ellen.

Mindez természetesen kiveri a biztosítékot Washingtonban, ahol döntnökék hosszú hetek óta az Annan-terv mentésén, vagy átszabásán erőlködnek, mert jobb tervük egyszerűen nincsen a szír-krízisre, vagy van, de azt a még nem Mitt Romney-féle pacifista közvélemény ellenzi.

A Damaszkusz által programozottan folyó tömeggyilkosságok valódi humánum- és jövőellenességébe burkoltan Amerika teljes súlyával eshet neki Moszkvának és kérheti számon tőle, hogy miért küld fegyvereket egy olyan konfliktuszónába, amelyet már kezelésbe vettek azok a nyugalmazott CIA tisztek, akik – Törökországból nyújtanak segítséget a lázadóknak.

Ugyanakkor mélyen hallgatnak arról, hogy akad nekik is egy flottájuk, amely a szíriapatrónus Iránt tartja sakkba egy vazallus-országból, Bahreinből, s hogy az ottani kikötőt ők sem egykönnyen adnák ki a kezükből. Annyira nem, hogy a bahreini-tavaszt letörő szaúdi erők beavatkozásán a Potomac mentén senki sem botránkozott meg, viszonylagos csendben az a hadiflotta bázismentés is lezajlott.

A hajók korlátján és kikötői hullámtörőkön túl azonban sokkal mélyebb üzenete lehet annak, ha az ánti bipoláris világ két bajnoka döglött macskák célbadobálásával vív, ez a politikai vetület aggasztó, ahogy aggasztó az ezzel kapcsolatos csökkentlátás is.

A szíriai kikötőt védő Oroszország tulajdonképpen az alavita, azaz síita kisebbségnek, vagyis az Aszád rezsimnek nyújt védelmet, s ez az összlakosság mintegy 12 százalékát kitevő kisebbség most éppen a szunnita többséget gyilkolja. Az ötödik flotta bázisát óvó Amerika viszont a bahreini 25 százalékhoz tartozó szunnita királyi családot védi egyúttal, akik most függetlenül attól, hogy a többségi síiták Irán-irányítottak vagy sem, saját és kölcsön katonai erővel törték le azok lázadását.

Mielőtt a nagybunyós volt nehézsúlyúak erkölcsringben pépesítenék egymás geopol-ábrázatát, ajánlott lenne elgondolkozni azon, hogy milyen árnyalatú is a támogatott uralkodó kisebbségek belső-külső legitimitása.

Kimaradt?