Krebsz János: A meggyalázott tankcsata

KrebszJEgy betonemelvényen áll a második világháborúból megmaradt tank emlékművé emelve, s az alábbi felirat tájékoztatta eleddig az arra járókat:

A fasizmus felett aratott győzelem és az 1944. október 14-19 között vívott hortobágyi tankcsata emlékére állította Hajdú-Bihar megye Tanácsa, Hortobágy község lakossága – Hortobágy, 1978. május 9.

Megtudjuk belőle, hogy errefelé egy tankcsata zajlott, amelyben (ha emlékszik valaki a történelem órákon tanultakra) a függetlenségére mindig oly büszke Magyarország aktuális megszállói összecsaptak az érkező következő megszállókkal. A dátumból összeraktuk, s nem derül ki, hogy egyik vagy másik oldalon harcoltak-e szövetségesek. Emlékezhetünk arra is, hogy a hitleri Németország '45 május 9-én kapitulált – és így a nemzeti érzelmű arrajárók sem jöttek rá, hogy itt a történelem meghamisítása történik rafinált módon. '78-ban letiport államként hálásak voltunk a megszállóknak, s lojalitásunkat efféle emlékművekkel kellett bizonyítanunk. Kemény diktatúra volt. Azután a rendszerváltás után is elmúlt úgy 22 év, hogy a tábla a helyén maradt, magyar nemzeti érzelmű emberek nem érzékelték a szövegben a manipulatív szándékot. Vagy ha igen, akkor mélyen elfojtották magukban a nemzeti büszkeséggel egyetemben.

Ám ekkor a Nemzeti Ellenállás nevű (szervezet, mozgalom, testület, baráti kör?) beleavatkozott a folyamatokba, s az éj leple alatt eltávolította a régi táblát, s a helyébe az alábbit tette:

A Magyar Királyi Honvédség, a Wermacht és a Waffen SS hős katonáinak emlékére, akik életüket áldozták a vörös hódítók elleni küzdelemben, 1944. októberében az alföldi páncéloscsatában. – Nemzeti Ellenállás

Határozottan informatívabb lett a táblácska, illetve más tényeket tart fontosnak az esemény kapcsán, és mindenképpen sokkal pontosabban eligazítja az olvasót, ha el akarja képzelni azokat a személyeket, akik kihelyezték a feliratot, és abban is aktuálisabb, hogy tudhassuk, milyen országban is élünk. A csata kimenetét, lefolyását nem ismerjük pontosan, de a korábbi tábla közlése szerint öt napig zajlott, és a beton alapzaton egy szovjet gyártmányú T-34-es tank áll. Le kellett volna cserélni egy birodalmi Tigrisre, ha a szimbolikus térben kívánnak a táblacserélők teljes módosítást végrehajtani.

Ha keresgélünk kicsit az interneten, akkor fényképeket is találunk: csuklyás, felismerhetetlen férfiak állnak karba tett kézzel a lecserélt tábla mellett büszkén. Milyen ország az, ahol a Nemzeti Ellenállás hősei arctalanul, az éj leple alatt kényszerülnek helyreállítani a történelemhamisítók cselekedeteit?

A cikk befejezése közben olvasom, hogy a Jobbik Horthy- emlékévnek akarja nyilváníttatni 2013-at. Szerintem meg kellene várni, hogy a németek mikor tartják a Hitler-emlékévet, s azzal egy időben tartani a miénket. Sokkal nagyobbat szólna.

Kimaradt?