Bogdán Tibor: A szopás hatalma

Lengyelországban nagy port kavart fel egy lehallgatási botrány, amelynek kapcsán egy vendéglői asztal mellett Jacek Krawiec, a lengyel PKN Orlen olajtársaság elnöke és partnere, Wlodzimierza Karpinski lengyel pénzügyminisztere igencsak kellemetlen dolgokat mondott ki. Föltehetően előtte/közben néhány pohárka nemes italt is elfogyasztottak, ami után az ember ugye, még szabadabban beszél – főleg, ha nem tudja, hogy lehallgatják.

No, ez bizony kellemetlen ügy számukra, meg az egész lengyel kormány számára. A traccsparti résztvevői pedig arra nem is gondoltak, hogy mindezzel mennyire kellemetlen helyzetbe hozzák az ügyben teljesen ártatlan MTI-t, Magyarország hivatalos hírügynökségét, ahol könnyen megtörténhetett volna, hogy fejek hullanak le.

A vendéglői tereferén ugyanis kellemetlen dolgok hangzottak el Magyarországról és annak szabadságharcos miniszterelnökéről, Orbán Viktorról, aki igencsak nem szíveli a rossz sajtót. Márpedig a botrány akkora volt, hogy erről az MTI-nek – még ha megkésve is – csak be kellett számolnia. Így aztán Orbán lengyel minősítéséről megírta, hogy „Orbán minden módon kedvében jár Putyinnak”.

Ebben nem is tévedett – csakhogy ez legalább olyan messze esik az elhangzottaktól, mint mondjuk adott esetben az MTI a sajtószabadságtól; és a kormánypárti Magyar Nemzet online kiadása sem járt közelebb címével, miszerint „A magyar miniszterelnök behódolt Vlagyimir Putyinnak”, vagy a főszerkesztőjétől megszabadított origo.hu, amely úgy véli, hogy „Orbánról is megvan a véleményük a lehallgatott lengyel vezetőknek”.

A beszélgetésen ugyanis távolról sem ez hangzott el. A PKN Orlen olajtársaság elnöke szerint Orbán Viktor a paksi erőmű bővítéséhez felvett hatalmas orosz kölcsönnel „úgy leszopta” Putyinnak, hogy „felállt a farka tőle”. Szóval hát a magyar kormányfő ily módon „járt kedvében”, és „hódolt be” Putyinnak.

A magyar sajtószabadság fideszes szótára szerint tehát a „kedvében járt”, annyit tesz, mind leszopni, a „behódolt” pedig a felállt farkat jelenti. Vagy fordítva, de ennek most nincs jelentősége. A hivatalos magyar hírügynökség „szépítő tolmácsolása” után viszont aligha hihetünk a jövőben az MTI-nek az országot érő elmarasztalások „magyarításában”. Egyáltalán a Fidesz-párti sajtó híreiben. Hiába na, a szopás hatalma…

Most csak éppen úgy eszembe jutott egy Romániában, 2005-ben, a Beatrice Alapítvány gondozásában megjelent román-magyar szótár, amely szerint a „lófasz” címszó, első értelmezésében románul annyit tesz, mint „a csődör párosodási és vizeletürítési szerve”. Hát igen, a lényeg az, hogy szépen fogalmazzunk.

Szép fogalmazásban pedig a magyarországi reklámadó bevezetése után nem lesz hiány. Pénz hiányában az amúgy is halódó ellenzéki sajtó teljesen felszámolódik, és maradnak a Kerényi lapjának példáját követve a szépről, a jóról, a nemesről tájékoztató kiadványok. Magyarország ezután valóban jól teljesít. A sajtóban.

A lengyel minősítésről egyébként Orbán Viktor csak ennyit nyilatkozott: „ha alkoholt iszunk, akkor nem beszélünk; ha beszélünk, akkor nem iszunk alkoholt”.

Pedig a dakota indiánok szerint a borban az igazság… 

Kimaradt?