Nagy E. József: Visszavonósnégyes

Az Enescu-feszivállal vetekedve egy alkalmi együttes borzolja a nagyérdemű idegeit. Inkább kontárok, mint virtuózok, összhangban is ritkán vannak, a darab, amit játszanak, hol siralmas, hol nevetséges, mégis lebilincselik a közvéleményt.

Tőkés László a primás, az ő “védhatalmi státus” javaslata váltotta ki román részről a soros – és hisztériás – felháborodást. Ezen nincs mit szépíteni, nincs mit magyarázkodni, elhibázott fordításra hivatkozni – ez magyarul is ugyanolyan pocsékul hangzik. Ráadásul a javaslat nem a semmiből jött, Tőkés több nyilatkozata bizonyítja hogy a magyar kisebbség problémáinak megoldásában a románokat nem tekinti partnernek. (Az, hogy a javaslat a magyar miniszterelnök jelenlétében hangzott el, nem mentség, sőt. “A legnagyobb magyar nemzetvezető” elszalasztotta az alkalmat hogy finoman elutasítsa a felvetést, mondjuk azzal, hogy a problémákat a hagyományosan jó magyar–román kapcsolatok, az RMDSZ kezdeményezésére rendszeresített közös kormányülések keretében oldják majd meg...)

Traian Băsescu a kontrás. Államfői jogarát hol vonónak, hol karmesteri pálcának, hol bunkónak használva, ő állt az élére a Tőkés elleni hajszának, ő lebegtette meg, hogy érdemtelen viselkedése miatt visszavonhatják az állampolgárságát. Kormányosunk, akiről az alkotmánybíróság annak idején megállapította hogy áthágta az alkotmányt, de csak egy kicsit, most bizonyságát adta hogy ismeri ugyan az alkotmányt, de csak egy kicsit. Az érvényes román alkotmány ugyanis kimondja, hogy “A román állampolgárság nem vonható vissza azoktól, akik születésüknél fogva szerezték meg.” [I. cím, 5. szakasz, (2)]

Talán épen ezért állt oda Crin Antonescu Băsescu mellé tercelni, hogy “az állampolgárság esetleges megvonása előtt az államfőnek előbb meg kellene fontolnia a Románia Csillaga érdemrend visszavonását”, bebizonyítva ezzel, hogy az alkotmánymódosító bizottság elnöke, a szenátus elnöke, az ország második embere sem ismeri jobban a hatályos alkotmányt, mint az első. (Erre a “kontárok” nem elég erős szó...)

Hozzájuk csapódott, amolyan szerencsétlen flótásként, Victor Ponta, aki talán megbánva hogy előzőleg levonázta Băsescut, sietett tájékoztatni az államfőt, hogy “szívesen ellenjegyezné a Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról szóló elnöki rendeletet”. A várt vállveregetés helyett azonban Băsescu az orrára koppintott a vonóval, majd napiparancsnak is beillő közleményben körvonalazta a kitüntetés visszavonásának menetrendjét.

Ezt a menetrendet teljesíti az Iliescu szócsövéből Băsescu kottaforgatójává avanzsált Corina Creţu, a Románia Csillaga rend strázsamestere, aki rögtön száz-egynéhány pontos vádiratot vágott ki az asztalra, tanújeleként annak, hogy rég előkészített manőverről van szó, amellyel csak a megfelelő alkalomra vártak. Bár ő maga is EP-képviselő, Corina Creţu nem érti, hogy a mentelmi jog nem arra való hogy kétes üzelmeik, kenőpénzeik miatt ne lehessen bíróság elé állítani a képviselőket, hanem hogy hivatalos minőségükben, hivatalos fórumokon elhangzott beszédeiket, politikai állásfoglalásaikat ne lehessen vádiratnak használni ellenük.

Tőkés László viszontreagálása nem méltó Temesvár hőséhez. Ahelyett hogy már Crin Antonescu javaslatának, de legkésőbb Băsescu napiparancsának másnapján visszaadta volna a kitüntetését – amúgy sem lehet túl nagy értéke, ha olyan könnyű einstandolni, mintha a grundon osztogatták volna –, megint az RMDSZ-t próbálja bemószerolni, szinte kérve hogy ugyan vonnák már vissza Kelemen Hunor, Markó Béla és Borbély László kitüntetését is.

Ha eddig kétséges is lett volna, remélem, ezzel világossá vált, hogy Tőkés Lászlónak nincs mit keresnie az RMDSZ EP-listáján. Megtehetnek viszont valami mást az RMDSZ politikusai: vállaljanak szolidaritást – nem Tőkés hebehurgya kijelentéseivel, hanem – a meghurcolt emberrel, és helyezzék kilátásba hogy Tőkés kitüntetésének visszavonásának esetén ők is visszaadják azt.

Talán pontot tehetnének így erre a kínos ügyre, amiből, mint a “becsületbíróság” ülésének elhalasztása mutatja, már a román hatóság is szeretne kimászni.

Kimaradt?