Sike Lajos: Ki adta az erőt?

Tudják kinek köszönhetik remek olimpiai szereplésüket a magyar sportolók? A pártnak, vezetőjének és a nemzeti összefogásnak! Pontosabban a Fidesznek, Orbán Viktornak és a nemzeti kormánynak. Rajtuk keresztül Risztov Éváéknak sikerült az, ami a történelem folyamán egyetlen magyar pártnak, királynak, államelnöknek, miniszterelnöknek, kormányzónak sem sikerült: minden magyart egy szívbe tömöríteni és egy akaratra bírni!

Az amerikai elit kutatóintézetben dolgozó magyar tudós csakúgy, mint a pesti bankigazgató, a hargitai székelykapu-faragó, az indonéziai őserdőkben alig ismert madarakat kereső magyar ornitológus, a szerbek által naponta megpofozott vajdasági magyar diszkózó, minden vágyával és lélegzetével a magyar olimpikonok sikerét kívánta és együtt lélegzett Gyurta Dánielékkal.

Ne tessék mosolyogni, mert a pesti jobbnál jobb kormánypárti sajtó egyik-másik cikkéből ez jön le a sikeres sportolókat köszöntve. A sokat megért krónikásnak akaratlanul is eszébe jut (gondolom nem csak neki, de sok vele egykorúnak!), hogy 1952-ben a helsinki olimpiáról 16 aranyéremmel hazatért magyar sportolókat csaknem hasonlóan köszöntötték. Ha felütik a korabeli sajtót, ilyen kitalált, a napi politikai kurzus által igényelt nyilatkozatokat, szövegeket találnak mint:"Evezőmet a párt és Rákosi elvtárs irányította, és a sztahanovista mozgalom adott erőt!".„ Szárnyakat kaptam a Rákosi elvtárs vezette párttól és a legyőzhetetlen béketábortól". "A nagy Lenin és Rákosi elvtárs példája lebeget előttem, ők is minden akadályt legyőztek!"

Ha igaz, hogy a mai pesti kormány biztosította kiváló feltételeknek és példátlan nemzeti összefogásnak köszönhető a londoni siker, akkor e logika szerint Rákosi országlása idején kétszer ilyen erős nemzeti érzés és összefogás volt, hisz akkor nem nyolc, hanem tizenhat aranyérmet nyert Magyarország, ráadásul egyet fociban.

Persze, a nemzeti érzés ott munkált minden sportolóban, de nem kis hajtóerő volt az is, hogy az olimpia révén kijussanak nyomorúságos helyzetükből és szúrósdróttal körülvett országukból. Ki cáfolná, hogy Gyurtáék magyar szíve a fényes érmek által biztosított jobb életért, ha úgy tetszik a több pénzért is vert? Még mennyire hogy vert, hisz a Fidesz egyelőre messze nem tudott olyan életet teremteni, mint a választás előtt ígért. A valós nemzeti összefogás meg egyelőre szólam, legfeljebb illúzió. Még mennyire.

Kimaradt?