Ambrus Attila: Nemzetvédők és nemzetféltők
facebook cover


Ambrus Attila: Nemzetvédők és nemzetféltők


-A A+

Augusztus hagyományosan a falunapok és a Bukarest és Budapest közti bakalódások hónapja. Ekkora ugyanis tetőződnek, majd lassan lecsengenek a politikai fesztiválok. Előbb a tusványosi és a borzonti, amelyen elhangzik egy-két olyan kijelentés, amely borzolja a román politikusok kedélyét. Szent borzongás járja át ilyenkor a román nemzetféltőket, akiknek annyira kell a magyar nemzetvédők hőzöngése, mint egy falat kenyér. Aztán természetesen jön a marosfői polfeszt, ahol a külhoni románok találkozhatnak a bukaresti politikai elit (félre)nézeteivel. (Ezek – a politikusok és a nézetek is – kísértetiesen hasonlítanak a magyarországiakra. De ki venné ezt észre, s ha észrevenné is, ki ismerné be?!)

Negyed évszázados hagyomány immár, hogy amint Tusványost vagy újabban Borzontot elhagyja egy látszólag meggondolatlan – de valójában a magyarországi választóknak, s mostantól már a kettős állampolgároknak is célzott – kijelentés Erdély, az erdélyi magyarság státusával kapcsolatosan, Bukarestben azonnal elkezdenek ágyúval lőni a verébre, a román sajtó egy része (ama politikumot kiszolgálós része) pedig igyekszik elhitetni, hogy nem veréb az, véreb.

Így történt az idén is. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt találta mondani az EMI-táborban: ha a magyar érdek csupán a Romániával való konfliktus árán képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell. A román külügy csak erre várt, azonnal tiltakozott a konfliktuskeltés lehetősége ellen, a sajtón keresztül üzent a magyar külügynek: határolódjon el. Ezzel meg is teremtette Bukarest a konfliktust. (Mert ugye, azért Vona Gábor sem fegyveres konfliktusról beszélt, az, hogy mire gondolt, bizonyítani nem lehet…)

Emlékeztetem az olvasót múlt heti sejtésemre: ez a kelet-európai világ svejki. Ott ülünk a szegényes kocsmában, s mellettünk ülnek ellenfeleink, akik arra várnak, kiejtsünk valami olyasmit a szánkon, mint a derék katona, hogy a császárt leszarták a legyek, s azonnal nekünk ugorhassanak. Sőt, svejkinél is svejkibb ez a világ, mert lám, magyarországi ellenzéki nemzetvédő kijelentései miatt ugranak a román nemzetféltők a magyarországi kormánynak és ami számunkra még szomorúbb, az erdélyi magyarságnak.

Követeli Bukarest a sajtó útján, hogy a budapesti hatalom határolódjon el. A diplomácia csatornái úgy látszik, bedugultak, és a józan észt is elöntötte a szennyes fantázia és szándék. Mert miért kellene elmondani azt, ami minden normális ember számára evidencia: az ellenzék kijelentéseiért sehol sem felelős a kormányzó párt vagy koalíció. Hiszen az ellenzék mindent megengedhet magának, azt is, hogy irracionális legyen.

Magyarázkodni kényszerül az erdélyi magyarság képviselete is, hogy ők sem úgy gondolják, ahogy a Jobbik. (Már azért sem, mert Vona egyébként ugyanúgy gondolja, ahogy a mioritikus nemzetféltők, csak ő a magyarokról, emezek meg a románokról.) Igaz, kissé nehéz azt megmagyarázni, hogy miért támogatta a múltban az RMDSZ egyik elöljárója, a Hargita Megyei Tanács a borzonti polfesztet, ahol minden augusztusban Vona Gábor a szolgálatos románt borzongató megmondóember…

De talán erre nem is kíváncsiak Bukarestben, hiszen a Jobbik elnöke a legjobb szolgálatot nekik teszi. Miatta háboroghatnak, miatta kerülnek be a hosszú uborkaszezon közepén a lapokba, a hírtévékbe, mutogathatják izomagyúságukat és fitogtathatják nemzetvédő karjaik bicepszeit.

Talán nem is érte meg a sok karakter nélküli nacionalista e mintegy négyezer karaktert. Remélem, olvasóim is úgy vannak vele, mint én: kit érdekel már a lassan negyed évszázada folyó augusztusi román–magyar csörte? Vihar a politika éjjeliedényében, amiből eddig hasznunk nem, legfeljebb annyi kárunk származott, hogy megemelkedett a vérnyomásunk.

De idén mégis szólnunk kell a történtekről, ugyanis a nacionalisták nacionalistája címért ringbe szállt az államelnök is. És (meg)győzött. Engem már korábban is. De talán szeretett székelyeit, akik távolmaradásukkal is megmentették a XXI. századi Vitéz Mihályt, még most sem ábrándította ki. Azzal sem, hogy ő, aki egy évvel ezelőtt még vígan parolázott Tusványoson Tőkés Lászlóval és Orbán Viktorral, most azt mondja: nem lesz többé Tusványos, szabad járkálás le s fel Erdélyben, mert a magyar politikusok elszemtelenedtek. Sőt, meglehet azzal sem, hogy minden diplomáciai szokásnak fittyet hányva Băsescu bőszen bejelentette, hogy mivel – a nem mellékesen NATO- és EU-partner – Magyarország bizonytalansági tényező a térségben magyarságpolitikája miatt, Románia kész az élére állni egy olyan koalíciónak, amely helyre teszi Budapestet…

Ennek már lehet, hogy csak fele tréfa. S az is rossz vicc. Ha a XXI. században egy uniós ország államelnöke valamiféle Kis-Antantot vizionál egy partner ország ellen, s szívesen lenne annak vezére, akkor valóban félnünk kell attól, hogy a kommunizmus nem ért véget a posztkommunizmussal, hanem feltartóztathatatlanul halad Európa eme szörnyű kórja végkifejlete, a nacionalizmus felé.

Boldog, ki nem éri meg…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik