banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Kustán Magyari Attila: A Való Világ való világa

Az amerikai kiválasztó-show után a Való Világ tizedik évada is elindult, hasonlóan sokszínű és minőségi kínálattal.

Itt ugyan nem hanyatló állapotú idős férfiak küzdenek, hogy képviselhessék a tőkeérdekeket, hanem huszonéves kirakatbábuk, de sok tekintetben figyelemre méltó a hasonlóság. Ahogyan az óceánon túli valóságshowban is csak látszólagos volt a különbség a jelöltek között, úgy a VV-ben is. Ahogyan az amerikai politikai rendszer is tartogat még potenciált magában, úgy a VV is.

Aki ismer, az tudja, hogy alámerülök időnként a bulvár világába, de ez nem új: a társadalomtudományoknak (és az újságírásnak is, én meg ezt a kettőt igyekszem ötvözni) tulajdonképpen kötelessége megismerkedni a valósággal. A valóság itt nem a Való Világ mint kínálat a délutáni unalomra, hanem a Való Világ mint jelenség.

A Való Világ egyrészt egy nagyszerű szociálpszichológiai terep. Lehetne. Hónapokra bezárva lenni embert próbáló, különösen annak a generációnak, amelyik gyakorlatilag nem mer unatkozni, képtelen offline lenni, a szájával formált hangokkal, egész mondatokban, a másikra figyelve kommunikálni. Ez a generáció nemcsak a 15 perc hírnevét adta el 15 másodpercért, hanem még annak a reményét is, hogy valaha több jusson neki egy csillámpónis mobiltelefonnál: a TikTok-követők száma határozza meg, ez a társadalmi tőkéje, majd legfennebb úgy szelfizik, hogy ne látszódjon az albérlet (vagy a gyerekkori szoba, ahonnan nincs lehetősége kitörni).

A VV másrészt egy show: önmagában átverés, de tanulságos is. Miközben izgalmas kísérlet lehetne, nem képes ilyesmire – de ez nem a szerkesztők hibája. Akit kiválasztanak, az leképezi a társadalmat: ha nem is mindenkinek van belőve tökéletesre a frizurája, és nem is mindenki van kigyúrva, mint egy akcióhős, ezek a külső jegyek mégis a többség vágyával egyeznek. Ahogyan az amerikai választásokon is, itt is az identitáspolitika uralkodik: nem a tartalom a lényeg, hanem a vélt tartalom, amit az identitás-puzzle biztosít. Ahogyan Kamala Harris is az identitáspolitika árucikke, mert a tőke hű képviselőjeként teljesen mindegy, hogy milyen a bőrszíne és a neme, úgy a VV-szereplők esetében is a származás, a szexuális orientáció vagy nemi identitás csak a trójai faló, amivel be lehet tolni a show-ba azt az emberképet, amire szüksége van a rendszernek.

Ami a „belsőt” illeti, ezek a fiatalok tökéletesen egyformák. Individualisták: mind a világ közepeként léteznek, tökéletes szubjektumai a kései kapitalizmusnak, mert önmagukon kívül semmi nem foglalkoztatja őket – a szelfikamera vagy a tükör a végső határ, ameddig ellátnak. Fogyasztók: „aktívak”, akcióra, „szórakozásra” mindig készek, sőt: ez a lételemük, a végtelenül unalmas hedonizmus, egy kilátástalan kor utolsó mentsvára. „Szabadok”: persze, ez hamis, hiszen egy totális rendszer jelentéktelen szereplői, ráadásul most éppen 36 kamerán keresztül válnak a részeivé valami kínosnak, VV Valakiként, aki a kiesés után néhány hétig még profitálhat ebből – de közel sem annyit, mint amennyit az őt szerepeltetők.

És ami talán a legfontosabb: versengők. Mint ahogyan a globális térben is az oktatás varázsszavával versenyeztetik a nyomorult harmadik világot („shithole”, „szarfészek” országokat, ahogyan Trump olyan szépen leleplezte a kollektív álláspontot), vagy ahogyan minket is versenyeztet a tőke a folyamatos képzéssel és CV-írással és „skill”-szerzéssel, úgy ezeket a fiatalokat is 36 millió forint bruttóért versenyeztetik.

Persze, érthető: hát ez a show, ez a világképünk, az egyetlen, nyomorult, embertelen világképünk, ami mára maradt: a verseny. Erről győzköd minket évtizedek óta a társadalomellenes Economisttól a gátlástalan harvardi professzorig mindenki: hogy ez pont így jó nekünk, ez az „emberi természet” része.

Ennyiben tehát a VV szereplői leképezik a társadalmat, és még inkább azt az emberképet, amelyik a rendszer sajátja. Valahol a valóság és a tőke által vágyott valóság között vannak már: széthullottak, együttműködésre is csak önérdekből képesek és rövid ideig. Figyelemzavarosak, agresszív egójuk a teljes elveszettséget palástolja, a belőtt séró és a tonna smink a „követőknek” szól, akiknek a száma tükrözi az emberi értéket.

A show pedig ezt a mintát követi: mint a kamudemokráciában, a celebek közötti „párbaj”, a „kiválasztás” végeredményét a spektákulum állandóságát fenntartó időnkénti véletlenszerűség határozza meg.

Bár az összehasonlításban az a VV javára szolgál, hogy a győztes nem fog háborúkat indítani.

(Fotó: rtlmost.hu)


 

Kimaradt?