banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

Ambrus Attila: Tessék választani!

Az biztos: a decemberi választást nem mi, az állampolgárok akartuk, nem mi szervezzük, még csak nem is a magyar érdekképviselet, de valaki(k) így döntött(ek) Bukarestben. Az(ok), aki(k)nek úgy tűnik, hogy egyetlen országtervük van: Ő vezessen, az Ő kormánya révén, az Ő törvényhozó testületére támaszkodva. Mivel az Ő kormánya a járványhelyzetet lépésről lépésre szakmaiatlanul, átgondolatlanul kezelte, veszélybe került a Nagy Projekt: a jobboldali szavazók a liberálisok helyett a progresszívek felé kezdtek kacsintani, a szociáldemokrata párt is erősíteni tudta táborát.

Így Klaus Iohannis államfő ragaszkodott az eredetileg kitűzött dátumhoz: meg kell tartani mielőbb a választásokat, mielőtt elkopik a Nemzeti Liberális Párt népszerűsége, illetve addig, amíg a bizonytalan szavazók – mindenekelőtt azok, akik gondolkodnak, mielőtt ide vagy oda ütik a pecsétet – a járvány miatt inkább otthon maradnak, és a parlamenti erőviszonyok eldöntését a fanatikus párthívekre bízzák.

Legyünk tárgyilagosak! Klaus Iohannis döntése mellett szól az, hogy a választásokat legtöbb három hónappal lehet elhalasztani, és senki sem tudja szavatolni, hogy február végén, március elején kevesebb lesz a beteg, mint most.

A magyar szavazóknak is át kell gondolniuk, hogy okosabb-e otthon maradni, vagy okosabb választás, ha elmegyünk voksolni.

Induljunk ki abból a felismerésből, tapasztalatból, hogy Erdélyben magyarként erőt kell felmutatnunk! A közelmúltban megsejthettük, megbizonyosodhattunk arról, hogy a többségi politikai erők elérkezettnek látták az időt, hogy le- majd kiszorítsák a romániai magyar érdekképviseletet a törvényhozásból. Arra hivatkoztak, hogy az erdélyi magyarok sem bíznak az RMDSZ-ben. Ennek a hazugságnak az óriásivá duzzasztására próbálták használni a közösségi médiát. Kiábrándult, frusztrációkkal küzdő értelmiségiek, radikálisok és anarchisták táplálták – önkéntelenül is – ezt a mantrát.

Számításuk nem jött be, mert a választásokon az erdélyi magyarok erőt mutattak, a választók összefogtak. Noha elégedetlenek is voltak, noha sérelmezték joggal, hogy nincs politikai összefogás.

Most az is van. Igaz, hogy csak ígéretes kezdet a párbeszéd. Ám hogy az elvárt erdélyi magyar politikai minimum képviselete politikai projekté válhasson, az a választók nagyszámú szavazatán múlik.

Ez a legfontosabb érvem amellett, hogy részt kell venni a választásokon.

De nem az egyetlen!

Európában számos olyan ország van, ahol a hazainál rosszabb a járványhelyzet, s ahol szintén tartottak választásokat, amelyek nem befolyásolták az koronavírusos betegek számának növekedését. Amerikában  az óriási esetszám ellenére nagyon nagy arányú volt a részvétel az elnökválasztáson, mert az állampolgárok fontosnak tartották, hogy véleményt nyilvánítsanak. Egyetlen tanulmány sem utal arra, hogy a fertőzöttek száma azért ugrott volna meg az USA-ban, mert választások voltak.

A választás a romániai magyarok számára az elmúlt harminc évben sohasem csak személyes jog volt, hanem közösség iránti kötelesség is. Ez nincs másképpen járványidőben sem.

Nem volt másképp a múlt század harmincas éveiben, amikor Mikó Imre szerint a romániai magyarság első mártírjait a nyárádmenti falusi nép adta. 1937. december 20-án választások voltak. Nyárádmagyarósról 800-an indultak el a hajnali órákban a felsőoroszi választókörzetbe szavazni. A község határában azonban megjelent a nevét Perényiből Perenire váltóztató mikházai jegyző nyolc csendőrrel, és délelőtt 11 óráig feltartóztatta őket. Akkor érkezett oda a deményházi plébános szekéren, akit a csendőrök továbbengedtek. A választani induló tömeg ezt úgy értelmezte, hogy ők is folytathatják útjukat, s a szekér után indultak. Ekkor azonban a jegyző tüzet vezényelt, sőt, vadászfegyverével ő lőtt elsőként. Tizenegy ember azonnal összeesett, ketten holtan.

A hatalom és a karhatalom fenyegetéséhez képest a koronavírus járvány enyhe veszélynek számít, kisebb kockázat, amelyet vállalhatunk azért, hogy a kilencven évvel ezelőtti állapotok soha se térhessenek vissza.

Eredményesen riogatnak ugyan a huhubagollyá lett szakértők, a szenzációhajhász, klikkvadász média is, de nem szabad, hogy életünket a félelem eluralja, félelemben és szabadságban egyszerre nem lehet élni!

Tessék választani!

Kimaradt?